Tanúságtételek, beszámolók
Tanúságtétel egy szem gyógyulásáról
Kedves Gyula! Örömmel teszek tanúságtételt, hogy a kedd esti lelkigyakorlat alatt a szembetegségem meggyógyult. Ez egy online szentségimádás alatt történt, mely szentmisével volt egybekötve: a Hegyközi Karizmatikus Közösség végzi ezt a szolgálatot. Azalatt az időszak alatt történt amikor a szentmise volt zoom-on és atya mondta, hogy most gyógyító szolgálat következik.
Egy fogva tartott írása: Az élet, mint Advent és ajándék
A Mécses kéthavonta megjelenő -decemberi - börtönújságjában megjelent fogvatartott testvérünk döbbenetes írása, vallomása:
Rövid tanúságtétel a 80. élő adás alatti imáról
Rövid tanúságtétel, amit az élő adás alatt írtak üzenetben: "Szerettem volna kérni imát társkapcsolatokért. Nem találtam a szavakat, mert nem szerettem volna a helyzetemet részletezni. Gyula a Szentlélek sugallatára gyönyörűen imába foglalta! Istennek legyen hála!" (Bárdos Károly)
Szeretetláng lelkinap volt Törökbálinton a Szeretetláng kápolnában
November 26-án, szombaton. 10 órától közösen imádkoztunk, majd Sipos Gyula tartott előadást példaképeinkről rövid történetekkel. Szó volt Jézus Krisztusról, Szűz Máriáról, Szent Józsefről, Keresztelő Szent Jánosról, Szent István Királyról, Csépe Kláráról, a stigmatizált Galgóczi Erzsébetről, Kindelmanné Erzsébet asszonyról, aki a Szeretetláng lelki naplót lejegyezte. Utána agapé, majd közbenjáró imaszolgálat következett. Ezt követően Kemenes Gábor atya mutatott be Szentmisét. A Szentbeszéde nagyon szívhez szóló volt.
A vak szem meggyógyul - Szent Ferenc csodája 2022-ben, hazánkban
"Egy ismerős vidéki édesanyának közel 3 éve sav fröccsent a szemébe otthon. Azonnal kimosta és elment az ügyeletre is. Ott ellátták és hazaküldték. Azonban a szeme nem javult, inkább romlott, teljesen elvesztette a látását.
Erős vagy?
Segítséget kértem az egyik társamtól, mondván, baj van a látásommal. Nem tudom elvébezni a szokott feladatomat. Miért kaptam ezt Istentől, és miért éppen most, amikor fél évvel férjem elvesztése után kezdtem megnyugodni? - Mert erős vagy, és kibírod -, válaszolta az a hölgy, aki sok évvel ezelőtt hasonló veszteséget és izgalmat élt át.
"Órákon át éreztem ott a forróságot..."
Szeptember 21-én, szerdán este az élő adásban személyes imaszándékokra imádkoztunk az adásba bekapcsolódókkal együtt. Másnap kaptam ezt a tanúságtételes levelet az egyik imát kérő testvérünktől:
Rövid beszámoló a Szeretetláng lelki napról
Szeretetláng lelki nap volt nemrégiben Törökbálinton, a Szeretetláng kápolna és közösségi házban. A lelki nap fő témája volt: „Számadás keresztény reményünkről.”
"Hogyan szabadultam meg a kishitűségemtől"
Melinda testvérünk küldte ezt a tanúságtételt messengeren: "Szia Testvérem! Küldök tanúságtételt: Hogy szabadultam meg kishitűségemtől. Június 15-én este hallgattam Sipos Gyula: Élő adás a szobából című előadását. Szentháromság titka, Istengyermekségünk megélése...
"...azóta tudom, Isten meghallgatta a kérésemet..."
Pünkösdváró lelki délutánon vettem részt Érden, a Kármelhegyi Nagyboldogasszony templomban. Sokszor mondjuk karizmatikus körökben, hogy szükség lenne ébredésre, hogy a Szentlélek megújítson bennünket, hogy örömteli keresztények legyünk, hogy aki lát és hall bennünket akarja megismerni Istent.
Rövid tanúságtétel gyógyulásról
Hétfői közösségünk össszejövetelén dicsőítő éneklés közben hirtelen erős fájdalom hasított a bal vádlimba. Igyekeztem nem foglalkozni vele. Az aktuális ének végén Gyula felnézett és megkérdezte: érez-e valaki erős lábfájdalmat.
„Minden kegyelem”
40 éves házasok lettünk volna idén októberben, egy éves szentségi házasságkötésünket júniusban ünnepelhettük volna…. 13 év betegeskedés és másfél hónap súlyos betegség után meghalt a férjem.