Tanúságtételek, beszámolók
"Végül ő mondott ránk áldást és mosolyogva otthagyott minket"
Tanúságtételes beszámoló a köveskáli gyógyító összejövetelről: "A köveskáli templomnak varázsa van, lelke van. Vasárnap jártunk ott Sipos Gyulával, hogy résztvevői legyünk a gyógyító misének és az azt követő imaszolgálatnak. Már sokadik alkalmunk volt, Gyula is hozta szokásos formáját, tanítását sem először hallottuk, de nekem most mégis másképp szóltak az ismerős mondatok. A szentmise is mélyen megérintett, József atya elgondolkodtató prédikációjára most is emlékszem.
Szeretet Földje Találkozó és gyógyító alkalom volt Törökbálinton
Itt van még egy beszámoló a Találkozóról, ezúttal Tarnóczi Mária tollából:
"...nagyot dobbant a szívem..."
"Kedves Testvérek!
Ami a találkozót illeti, szép,tartalmas nap volt. Minden elismerés a szervezőké. Habár késve érkeztünk, de a sokszínű program mindenért kárpótolt. Eberlein Éva tanulságos előadása, Gyula fiának, Péternek a tanúságtételében az őszinteség, nyíltság, ahogy a lelki vívódásairól beszélt. Nem mindenki képes rá, de neki megadatott. Hála Istennek érte. A családfa-gyógyító szentmise alatt, amit Zsadányi József atya mutatott be az volt az érzésem, mintha ezer szálat vágtak volna le rólam a bűn szálait, és ezután szabadon szárnyalhatok.
Beszámoló a 2023. évi Szeretet Földje Találkozóról
Szokás szerint idén is Törökbálinton, a római katolikus templomban tartottuk a lelki napot, október 28-án, szombaton. A program egyórás dicsőítő imával kezdődött, amit hazánk egyik legjobb keresztény zenekara, a Te Deum együttes vezetett. (Ők szolgálnak a Cor et Lumen Christi Tűz és Fény alkalmain is, egyre nagyobb gyakorlatot szerezve az Isten vezetése alatti munkában.)
Egy tanúságtétel az Egység imájáról
"Kedves Testvéreim!
Ezt az imát kaptam kb. fél éve, azóta mindég mondogatom, és érzem, hogy valóban velem van az Úr. Lassan alakít, többnyire elmúltak a félelmeim, jobban rá tudom magamat bízni. Amikor először hallottam erről az imáról, arra figyeltem fel, hogy megvakítja a sátánt. Régóta küzdök pszichiátriai betegségekkel, személyiségzavarokkal, de az ima hatására azt érzem, hogy egyre gyakrabban elfelejtem, hogy bármi bajom van.
Egy jó ötlet a szomszédból
Dr. Gakovic Dániel testvérünk rövid ismertetése: "Évek óta az Úr a szívemre helyezte, hogy Szavát meg kellene jeleníteni az utcákon, tereken, de egy lelki utat kialakítani, akik arra járnak elolvashassák. Ennek egy második állomását is megmutatta, hogy vállalkozó testvérekkel a saját kerítéseink, házunk falán vállaljuk egy-egy Isteni Ige megjelenítését. A gondot a költségek és a kihelyezés technikája jelentette leginkább. A Szentlélek végül arra vezetett, hogy legegyszerűbb megoldást keressük és próbálkozzunk.
Dienes Valéria vallomása a megtéréséről
Dienes Valéria (1879-1978) filozófusnő Bergson tanítványa volt Párizsban; Babitscsal, a korabeli szellemi élet nagyjaival volt kapcsolatban, s egy néhány évtizedes materialista “kitérő” után 1923-ban megtért, majd hamarosan Prohászka Ottokár lett a lelki vezetője. Megtérésének történetét így mesélte el Belon Gellértnek:
Rövid tanúságtétel a Szeretetláng Fesztiválról
Nagy Gyuri testvérünk hozzászólásként írta tanúságtételét a Fesztiválról szóló beszámolóhoz, de kimásolom ide is:
"Az EWTN tv közvetítése által néztem a fesztivált. Amikor egy ilyen, karizmatikus jellegű találkozót nézek, vagy részt veszek rajta, az az érzésem, hogy egy olyan kereszténységet tapasztalok meg, ami teljesen más, mint a formális vallásosság.
Tanúságtétel az Eukarisztia fontosságáról
Egyik Szeretetláng imacsoporttagnak meséltem a történetemet. Mondta, hogy beszéljek róla, tegyek tanúságot. Én engedelmességből megteszem. Nagyon fontos a mindennapi Szentáldozás. Ez akkor tudatosult bennem, mikor Istenünk abban a kegyelemben részesített, hogy a koronavírus idején is részesülhettem szentáldozásban, szentmisében.
Cseh Tamás tanúságtétele az Istenhez téréséről
"Azt tudom, biztosan hiszem, hogy ott fenn, valahol létezik a Mindenható. Sorsunkat, lépteinket megfoghatatlan módon, de tudja, ismeri. Ennek így kell lennie. Ezer kérdés van, és én, akit Tamásnak hívnak, a hitetlennek, a kétségek között levő Tamásnak, én bizony sokszor rákérdezek erre-arra, de az Ő létezése megkérdőjelezhetetlen. Harmincéves koromban tértem vissza hozzá.
Tanúságtétel többszörös gyógyulásról
Kedves Testvérek!
2023. június 3-án részt vettem Törökbálinton az Isteni Szeretet Közösség Kápolnájában azon a Gyógyító Imaalkalmon, amelyet Regina Collins nővér tartott. Akkor, ott nagy öröm és béke volt bennem. Ahogyan Regina nővér mondta, kértem Szent József és Szent Fausztina nővér közbenjárását betegségeim gyógyulásából. Ezek a betegségek olyanok, hogy nem lehet rögtön érezni, ha meggyógyulok, ezért akkor ott nem tudtam jelentkezni, hogy tanúságot tegyek a gyógyulásomról, de reménykedtem benne, hogy gyógyulni fogok, és hála Istennek, így is lett.
Szeretet Földje Alkotótábor - képes beszámoló
Hosszú évek óta szervezünk egyhetes alkotótábort az alkotóközösségünk tagjainak. Idén, 2023-ban most ezen a héten vagyunk együtt Törökbálinton a Szeretetláng közösségi házban, ahol meg is lehet látogatni minket. Néhány fotó a házból: