Szemtanú beszámolója Boldog Apor Vilmos vértanúságáról
Két tinédzser korú, 15 -17 év közötti nővérem tanúja volt Boldog Apor Vilmos püspök vértanúságának. Több, mint 40 évig nem lehetett erről beszélni, de családunkban annál több szó esett róla, hiszen 10 percen belül édesapám is a helyszínen volt, mert azonnal érte küldtek.
Nagyon közel, a Káptalandombon laktunk, a Székesegyház mellett, egy akkor több, mint 500, azóta közel 600 éves házban, ahol születtem. Akkor Martinovics tér 2. volt, ma Apor Vilmos püspök tere 2. Mikor Fehérvárra költöztünk, 1953-ban, már két helyen is le volt szakadva a födém, de aztán felújították és átalakították, azóta Borsos Miklós Állandó Kiállítása működik benne.
Alig múltam akkor 4 éves, de a helyszínt, a püspökség udvarát, a pincelejárót jól ismertem, nővéreim meg édesapám elbeszélései alapján a történetre is úgy emlékszem, mintha ott lettem volna. A püspökvár pincéjében sokan találtak biztonságosnak látszó menedéket Apor Vilmos püspök jóvoltából. Annyian voltak, hogy mindenkinek éjjel-nappal(!) csak egy keskeny ülőhely jutott. Nővéreim nagyon nem szerettek ott lenni, de nem volt más választásuk, még így is örülnünk kellett, hogy a püspök úr engedelmével ott lehettek, akinek - nővéreim szerint - kissé elkényeztetett unokahúgai is ott voltak.
Sajnos rosszkor jelent meg körülnézni a szovjet katonatiszt a csicskásával, állítólag németeket kerestek. Éppen néhányan feljöhettek kicsit mozogni és levegőzni a pincéből. A bárókisasszonyok élvezték a szabadságot, hangos cseverészésükkel, nevetgélésükkel bizony felhívták a figyelmet magukra, csak akkor ijedtek meg, mikor a két orosz feléjük indult. Nagybátyjukért kiáltottak: ''Vilmos bácsi! Vilmos bácsi!'' Miután ő sikeresen védelmükre kelt, inkább a pincelejárat felé indultak a látogatók, ahol még sok nő volt. Egyik nővérem szerint talán hibát követett el, hogy lemenésüket meg akarván akadályozni, egyiküket meg-érintette: a vállára tette a kezét, aki megfordulva golyósorozatot eresztett bele... Való igaz tehát, hogy a nők védelmében szenvedett vértanúságot!
Még egy érdekesség: Édesanyámat néhány hét múlva váratlanul elvitték reggel a piacról "málenkíj robotra" - késő estig nem tudtuk, hova tűnhetett. A piac melletti bencés gimnázium dísztermében sok asszony ügyködött, sebkötöző vásznakat hasítottak és csomagoltak. Egy magas rangú tiszt őrizte őket, aki nem tudni miért, odahívta édesanyámat és tolmács segítségével beszélgetni kezdett vele. Anyám nagyon bátor asszony volt, ezt mondta neki:
- "Nem volt szép az oroszoktól, hogy agyonlőtték a püspökünket!"
- "Én úgy tudom, a németek lőtték agyon" - mondta csodálkozva a tiszt. (Ilyen "apró" eltérés, finoman szólva ferdítés ugye ma is előfordul a hírekben...)
- "Ez nem igaz!" - mondta édesanyám. - "Jól tudom, mert az uram ott volt!"
(Merényi Lászlóné, Kati néni)
