Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 390 vendég és 0 tag böngészi
Beszámoló a 2024. évi Szeretet Földje Találkozóról
Már kora délelőtt jó érzés volt, hogy ez a nap más mint a többi. A Caelum zenekar dicsőítése, majd az előadások sora nagyon sok pozitív érzést, gondolatot hozott felszínre. A dicsőítés meghívta a Szentlelket és Ő velünk maradt egész nap, átitatta mindannyiunk lelkét.
Az előadásokból csak egy-egy gondolatot emelnék ki, ami nekem iránymutató volt. Gyula: A Miatyánkot olyan erős vággyal és hittel kellene imádkoznunk, ahogy azt Jézus tette. Kornél: Nagyon fontos a "MOST"-ban élni életünket, annak minden vonatkozásában. (Zsuzsát sajnos nem hallottam, de vissza fogom nézni.) János atya karizmatikus egyénisége, iránymutatása átsütött úgy az előadás, mint a prédikáció szavain. Nem úgy voltunk, mint ő a filozófia órákon. Nem. Szavai, interaktív módszere sorra világított rá olyan dolgokra, amik evidensek, maguktól értendőek, sokan közülünk mégsem gondoltunk tudatosan ezekre, talán még soha. Minden szava a nap jelmondata felé vezetett: Jöjjön el a Te országod, amint a mennyben, úgy a földön is!
A gyógyító szentmise a nap lelki csúcspontja. Az oltár mellett vehettük magunkhoz Krisztus testét és vérét. Ezután a bibliai vérfolyásos asszony példájára emlékezve az oltárra helyezett miseruhára (Jézus ruháját szimbolizálva) helyezte az Oltáriszentséget az atya. Mi sorban eléje térdeltünk és megérintettük a ruhát. Mikor rám került a sor, úgy éreztem, átölel az Úr, és azt mondja: "Hidd el, minden bűnöd bocsánatot nyert, ne aggódj!" Olyan jó érzés áradt szét bennem, el sem tudom mondani. A testvéreim közül sokan mély élményekről számoltak be. Erős, hosszan tartó szívdobogásról, illatok érzetéről. János atya ezt mind tudta. A rózsaillat a Szűzanya jelenlétét jelképezi, a tömjénillat az ima meghallgatását jelenti.
Katartikus érzés volt, hogy egyenként megáldott minket az atya a szentségtartóban lévő Oltáriszentséggel.
Biztos vagyok benne, hogy mindannyian egész más emberként léptünk ki a templomajtón, mint reggel be.
Isten áldása és mindannyiunk hálája, köszönete legyen Gyuláé, hogy mindez megtörténhetett, A Caelum zenekaré, János atyáé és az előadóké.
(Krasznai Mária)