Uncategorised
Az ősi orosz ideológiai árok
Akárcsak százötven éve, ma is a nyugatosok és a nemzetiek ellentéte nyomja rá bélyegét a szellemi életre és a politikára. A vezető moszkvai gazdaságkutató szerint azonban az ellentét ma a gyűlöletig fajul, és mivel az egész közéletet áthatja, a fejlődés gátjává válik.
Egy közülünk: életvédő hálózatot teremt a polgári kezdeményezés
Európa-szerte nagy figyelmet kelt az Egy közülünk Európai Polgári Kezdeményezés. Első ízben éri el életvédő mozgalom, hogy összegyűjti az 1 millió aláírást, és eleget tesz a legalább 7 különböző tagállamból érkező minimumok feltételének. Az Egy közülünk 802 000 aláírásnál tart, és kilenc tagállam teljesítette már a szükséges minimumot, Magyarország az elsők között. Frivaldszky Edit, a hét tagú nemzetközi polgári bizottság tagja, a mozgalom magyarországi képviselője számolt be tevékenységükről.
Megkezdődött Ferenc pápa első nemzetközi apostoli látogatása
A pápa az Alitalia olasz légitársaság gépével hétfőn reggel 8.53 perckor indult el Rio de Janeiro felé. A Szentatya kezében fekete táskájával, kézipoggyászával sétált fel a repülőgépre, amelyet az egyes hírügynökségek azonnal kiemeltek jelentéseikben. „A tőle immár megszokott rendkívüli gesztusok közé sorolták ezt a lépését is, amellyel megtörte a múlt hagyományait, forradalmasítva a pápák stílusát” – írta az ANSA olasz hírügynökség. A pápát Enrico Letta olasz miniszterelnök köszöntötte Roma Fiumicino repülőterén.
Szép új világ! - Fesztiválhirdetés: 100 százalék Sátán
Az egyik legnagyobb magyar hírportálon ezt a címet adták csalogatóul a nyári zenei festtiválkörképhez: Száz százalék Sátán. Azt gondolhatnánk, hogy az egész nem több, mint egy bombasztikusnak szánt főcím, de az ajánlóból kiderül, hogy a szerző értékrendjét valóban ez a szellemi irány határozza meg.
Muszlim világ - megerőszakolták, majd ő lett a vádlott
Azért fordult a rendőrséghez, mert megerőszakolták, de később mégis ő lett a vádlott. - Tizenhat hónap börtön várt rá házasságon kívüli szexuális kapcsolat miatt, de most szabadon távozhat Dubajból egy norvég nő.
Hány magyar és mennyi ideig dolgozik külföldön?
Magyarországon a munkaképes lakosság nagyjából két százaléka dolgozik külföldön, szemben a romániai 7 vagy a lengyelországi 9 százalékkal - közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Amerikai hadsereg és a "szélsőséges szekták"
Az amerikai hadsereg egyes bázisain blokkolta a hozzáférést a Southern Baptist Convention weboldalához, annak „ellenséges tartalmai” miatt. Az intézkedést néhány héttel az „Evangéliumi keresztények és Római Katolikusok, mint a vallási szélsőség példái” eligazítás után hozták.
És mégis…
XIII. Leó pápa 1884. október 13-án a szentmiséje végén már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Állítólag mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Amikor végre megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett és íróasztalához ült. Ott megfogalmazta azokat az imákat, amelyek végzését minden szentmise után elrendelte, s amelyeket egészen a 2. vatikáni zsinatot követő liturgikus reformig imádkoztak is.
Egyetlen ember bátorsága negyvenezer életet mentett meg!
Dr. Jim Garrow nem bánta, hogy egyesek „csempésznek” és „gyerekkereskedőnek” hívják, miközben életét kockáztatja küldetése során. Az egy-gyerekes családpolitika földjén élő kanadai üzletember úgy gondolja, a cél, amiért küzd, megéri ezt a kockázatot.
A katolikus világtalálkozók jótékony hatása
Néhány nappal a Rio de Janeiró-i Ifjúsági Világtalálkozó kezdete előtt többek között a JMJ-k jótékony hatásait taglalta a spanyol nyelvű és globális kitekintésű keresztény portál, a Religión en Libertad.
Ilyen csalásokkal vadásznak az idősek, hiszékenyek pénzére
Se szeri, se száma az idősek ellen elkövetett trükkös bűncselekményeknek, becsapós lopásoknak. A legújabb módszerek egészen elképesztőek...
Megtalálták Dávid király külvárosi palotáját
Izraelben megtalálták Dávid király egyik külvárosi palotáját, valamint egy hozzá tartozó raktárt. Az Izraeli Régiségügyi Hivatal és a Jeruzsálemi Héber Egyetem közös projektében tárták fel az i.e. 10. századi júdeai királyság két eddigi legnagyobb épületét.