Isten tökéletessége
Az emberek minden korban és minden kultúrában gondolkodtak Istenről. Próbálták elképzelni, megfogalmazni, tulajdonságait leírni. Isten tökéletességét, Isten voltát az Ószövetség is igyekszik érzékeltetni. Isten a végtelen hatalmú Úr, a Seregek Ura, az Ég és Föld Teremtője, a mindent látó és tudó, a Mindenható, az örök Bölcsesség… Jézus azonban valami másban látja Isten tökéletességét:
„Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.’ Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5, 43-48)
Isten tökéletessége a szeretetének tökéletessége. Ez nem zárja ki, hanem épp magába foglalja az összes többi jellemzőt – mindenható, végtelen erejű és hatalmú – de megadja azok irányát és belső lényegét is. Mert lehet valaki nagy erejű és mégis gonosz – mint a sátán és az ördögök. Átláthat sok mindent de annak eredményét rosszra használhatja – mint ahogy az emberi tudomány eredményeit is milyen sokszor használjuk rossz célok elérésére!
Isten azonban nem ilyen. Minden gondolatának, tervének és tettének lényege és motivációja a szeretet. Akkor is az, ha mi azt nem látjuk át, ha épp az ellenkezőjét érzékeljük, mint ahogy a lustasága miatt megbüntetett gyerek se érzi, hogy őt most szeretik, pedig épp akkor nem szeretnék eléggé, ha engednének a lustaság csábításának, a hamis szeretetnek. (Ez azt is jelzi, hogy a szeretet nem pusztán érzelem, nem is csak érzéki öröm, még csak nem is értelmi felismerés, hanem elszánt akarat a jóra, mégpedig - mint Jézus tanításából kiderül -, a másik ember javára is!)
Milyen csodálatos dolog, hogy Isten tökéletessége a szeretetben gyökerezik! Ha a hatalomban gyökerezne, akkor Isten követése a hatalmasok, az erőszak felmagasztalásához vezetne, akkor az emberi világ a rabszolgák világa lenne (mint ahogy a sátán, a hatalom megszállottja, ezt is akarja). Ha Isten tökéletessége a mindentudásban gyökerezne, akkor jaj lenne nekünk butáknak, kevés értelműeknek, és bárkinek, akinek akárcsak körülményei is lehetetlenné teszik a komoly tanulást.
Isten tökéletessége azonban a szeretetben gyökerezik. A legkisebb dologban, a mindenki számára gyakorolhatóban, a mustármagban, ami óriási fává nőhet. Úgy vagyunk megalkotva, hogy képesek vagyunk a szeretetre és ki vagyunk éhezve a szeretetre. Isten férfit és nőt teremtett – a Szentháromság képére és hasonlatosságára, közösségbe és családba – és csak a szeretet képes összetartani, istenképűvé tenni ezt a közösséget. A kisbaba teljesen kiszolgáltatott a szüleinek (ahogy Jézus is az volt!) és ha nem gondoskodnak róla, meghal. Lám, már itt is a nagyobb szolgál a kisebbnek, a szülő a gyereknek, ahogy Isten, a mi Atyánk nekünk!
Szeretet híján megbetegszünk, lelkileg, testileg meghalunk. Csak a szeretet tökéletessége, csak A Szeretet – Isten valósága – tarthat minket életben, örök életben!
A Szeretet tökéletessége az egyetlen tökéletesség, amit elérhetünk. Jézus Krisztus pedig elénk adja – ahogy egész életével elénk élte – az egyszerű receptet: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért.” Amikor megkérdezik tőle, hogy melyik a főparancs, így válaszol: ”Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.” (Mt 22, 37-40)
Jézus azt sem engedi, hogy a „felebarát” szó leszűkített értelmezésével valaki kivonja magát a főparancs hatálya alól. Az irgalmas szamaritánus példabeszédével megvilágítja, hogy nem csak a saját családom, rokonaim, nemzetségem, népem lehet az én felebarátom, hanem mindenki – még az ellenségem is -, de minden külön értelmezéstől függetlenül az, aki épp rászorul a segítségemre, szeretetemre.
Ez Isten tökéletessége. Pál apostol leveleiben többször felhívja a figyelmet a felebarát szeretetére. Amikor pedig a „mindennél jobb és fontosabb utat” akarja bemutatni, akkor a Szeretet-himnuszban tulajdonképp Isten jellemrajzát adja (ha szabad így fogalmaznunk):
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik.” (1Kor 13, 4-8)
Ha pedig Isten ilyen, akkor nekünk is ilyenné kell válnunk – csak ez lehet a mi tökéletességünk. Lehet, hogy most úgy érezzük, ez nekünk lehetetlen - Krisztus azonban nem kíván tőlünk elérhetetlen dolgot. S ha magunktól ez lehetetlen volna is, de Istennek minden lehetséges (lásd: Mk 10, 27) – ezért kérnünk kell Őt, hogy árassza ki ránk is Szentlelkét, a Szeretet Lelkét, Aki „megtanít minket minderre”.
Milyen csodálatos dolog! Egyetlen pohár víz a szomjazónak többet jelenhet, mint egy győztes hadjárat. Egyetlen megosztott köpeny a fázóval, többet érhet mint száz fűtött palota. Egyetlen kiengesztelődés ellenfelemmel többet érhet, mint száz születésnapi torta.
Isten szeretetének csodálatos jele, hogy csak a szeretetet kéri tőlünk…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
