Háború, háború
„Bal hüvelykem bizsereg, gonosz lélek közeleg” – szavalják a vészbanyák a Macbeth-ben. Nem kell ma ahhoz nagy drámaírónak lenni, hogy utána mondhassuk: a háború közeleg, sőt már itt is van. Nem csak India és Pakisztán határán, nem csak a Közel-Keleten, nem csak Párizsban, Ukrajnában, hanem itt, Magyarországon is. Szomorú igazsággá válik Clausewitz egyébként őrült mondata: „a béke a háború folytatása más eszközökkel”. Igen, a béke már csak egy ritkás álcaháló, a mosolygó gyilkosok köztünk járnak.
Amit a szívedben vetsz, azt aratod a világban – így van ez. Ha békét és kiengesztelődést vetsz a szívedben, akkor előbb-utóbb az lesz körülötted is. Ha azonban megszólást, haragot, viszályt – akkor háború.
Azt hiszed, hogy megúszhatjuk? Hiszen eddig se úsztuk meg. A statisztikai adatok szerint a házasságok legalább 50%-a az első 4-5 évben tönkremegy és válással végződik. Már akik még egyáltalán házasodnak! Akik az „ellenszél” dacára, amit fúj a média, a család, a megszokás, az önzés és kényelem, még mindig össze akarják kötni az életüket. „Jóban-rosszban, míg a halál el nem választ!” Aztán kiderül, hogy már az első évek konfliktusait, az összeszokás folyamatát se tudják végig csinálni. Mi ez, ha nem háború?
Valamikor, amikor az emberek még tudtak és akartak közösséget vállalni egymással, együtt küzdöttek a hatnapos munkahétért és a nyolcórás munkaidőért. Szakszervezetekbe tömörültek, hogy legyen erejük a tőke védelmére megmozduló hatalmi gépezettel szemben. És ma? Amikor a vasárnap védelméről szóló törvényt hoznak – korlátozott érvényességgel – a sok kényelemszerető ember tiltakozva telisírja a médiát, azokra a dolgozókra hivatkozva, akikkel egy pillanatig se érez együtt! Akik végre vasárnap otthon lehetnének a családjukkal… (Szombaton beszéltem egy nagy bevásárlóközpontban egy pénztárossal, akinél sorban álltam, azt mondta, alig várja, hogy végre szabad legyen a vasárnap, de sajnos csak március 15-től lép életbe az új rend. Elnéztem a fáradt arcát és szégyenkeztem…)
Azt hiszed, hogy Magyarország megúszhatja? De vajon miért? Hiszen itt mindenki háborúskodik. Ha megszólal egy politikai vezető – mindegy, hogy melyik oldalon -, öt percen belül megérkezik az ellencsapás, miszerint amit az illető mond, az úgy rossz, ahogy van, és „takarodj”… Hol van itt még értelmes párbeszéd, a közös jó keresése?
Nyiss meg egy bármilyen kommentálható cikket egy internetes portálon. Akár politika, akár kultúra, akár gazdaság, egészségügy, a legmagasztosabb eszme vagy a legócskább bulvár, a hozzászólásokból egy részéből fröcsög a rosszindulat. Ezeket az embereket láthatólag élvezettel tölti el a másik gyalázása. A média tele van a bűnök felmagasztalásával, márpedig a bűn büntetése halál, a társadalmi, állami mértékű egyéni és közösségi bűnöké pedig a társadalmi halál, az Összeomlás. Háború a szíven belül, háború az országon belül – és végül háború az országok között.
„Mi békét akarunk” – mondod, és „én békés ember vagyok”. Szép szavak, csakhogy szép szavakkal tele a padlás.
A XX. század elején mindenki a szláv népek testvériségéről szónokolt. A pánszláv eszme kirobbanó sikere nélkül nem jöhetett volna létre az I. Világháború után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (későbbi Jugoszlávia) és Csehszlovákia sem. De mi volt a valóság? Valóban ennyire szerették egymást ezek a népek, vagy inkább a közös, nyers hatalmi érdek – szabadulás a Monarchia alól és minél nagyobb területi nyereség, önálló államisággal – tartotta össze őket? Kiderült, amikor az összezáró hatalom megszűnt – nem csak szétesett mindkét állam, de népeik rettenetes háborút vívtak egymással, amit csak hosszú évek alatt lehetett elcsitítani, megoldani pedig máig sem.
Unásig ismétlem, de ennél jobb példa nincs: a Szűzanya már 1981-ben azt üzente Medugorjéban: engesztelődjetek ki, teremtsetek békét a szívetekben, családotokban, közösségetekben, mert ha nem teszitek, háború lesz. Bárcsak a délszláv népek hallhattak volna rá! Azt hiszitek, mi megúszhatjuk? Azt hiszitek, a mi szívünk maradhat vádoló, háborúskodó, de ennek nem lesz semmi következménye?
Hogyan lehetséges, hogy nem tanultunk még Trianonból sem? A megszállások évtizedeiből sem? És még most sem! Mi kell még, hogy megértsük, senki és semmi - a legtökéletesebb államközi szerződés sem, a legerősebb szövetségi rendszer sem, a legfelkészültebb honvédelem sem (és nekünk nincs ezekből egyik se), tudja garantálni, hogy hazánk és nemzetünk fennmaradhat.
Csak Isten. A békesség Istene tud megőrizni minket a bajban. „Keresd a békét és járj nyomában” – tanácsolja sokszor a Szentírásban. Imádkozz, térj vissza Hozzám és Én meghallgatlak.
Ausztria imádkozott és megtörtént az elképzelhetetlen: 1955-ben kivonultak az orosz csapatok. II. János Pál pápa és vele az egyház imádkozott és cselekedett: és összeomlott a szovjet blokk. Ha mi imádkozunk és a béke embereivé leszünk – akkor elkerül a háború minket. Ha nem… inkább most álljunk meg a szakadék szélén! Január 18, Szent Margit ünnepe, „Imanap Hazánkért” – van miért imádkozni!
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)
ui.: Ima-kilencedet kezdtünk hazánkért, honlapunkra minden nap felteszem az aznapi imát…
Hozzászólások
Szent István Társulati Biblia Jelenések könyve 6. fejezetből:
"A második pecsét feltörése.
3Amikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény szólt: „Jöjj!” 4Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki....
Az ötödik pecsét feltörése.
9Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételüké rt öltek meg. 10Nagy szóval kiáltották, mondván: „Urunk, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?” ....
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.