Ezt most miért kellett?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. január 13. kedd

Újabb pofont kapott a hazai napelempiac. Mint kiderült, a kormány környezetvédelmi termékdíjat vetett ki a napelemekre, melynek szükségességét V. Németh Zsolt, államtitkár a 30-40 éves élettartam után jelentkező újrahasznosítási költségekkel indokolt az RTL Klubnak. Míg itthon újabb akadályt hárítottak a szektor bővülése elé, addig a nemzetközi trendek épp az ellenkezőjét mutatják, aki teheti igyekszik támogatni ezt a fajta megújuló energiát.

Újabb teher a napelemeken

A hétvégén kisebb visszhangot váltott ki a médiában a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség honlapján is olvasható hír, mely szerint minden napelem után 114 forint/kg környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni 2015. január elsejét követően. A bevezetett termékdíj mintegy 2000-2500 forinttal azaz a szövetség számítása szerint mintegy 5-7 százalékkal drágíthatja meg a modulokat.
A zöldenergiát terhelő adó két szempontból különösen érdekes: egyrészt a napelemek teljes egészében újrahasznosíthatóak (szilíciumból és alumíniumból épülnek fel), másrészt a nemzetközi példák egyértelműen azt mutatják, hogy a fejlett nyugati országokban nemhogy adóztatják, sokkal inkább ösztönzik a megújulók, köztük a napenergia térnyerését. Iparági szakértők szerint az újabb sarcnak köszönhetően a hazai megújuló forradalom tovább várat magára.
Míg nálunk úgy tűnik, igyekeznek kifogni a szelet a megújulók vitorlájából, addig számos, nálunk fejlettebb illetve kevésbé fejlett országban a kormány különböző módszerekkel ösztönzi a telepítéseket. De lássuk, mely országoktól is lenne érdemes tanulnunk, és ezekben az államokban hogyan is támogatják a napenergiát.

Szembe megyünk a többséggel
Alapvetően két típusú központi támogatási rendszer vált bevett szokássá: az állam fix összegért úgynevezett kötelező átvételi árakat határoz meg az áramszolgáltatók felé, vagy az állam nem a termelést, hanem a telepítést támogatja, azaz a beruházás költségéhez járul hozzá bizonyos összeggel.

Németország

Bár Németország messze nem tartozik a leginkább napsütötte országok közé, mégis a világ legnagyobb beépített napenergia-kapacitásával büszkélkedhet. A jelenleg is érvényes támogatási rendszert Németországban 2004-ben vezették be (akkor 0,5 euró azaz 59 dollárcent/kwh), majd ezt követően többször módosították. A hatályos szabályok szerint a 10 MW alatti erőművek részesülhetnek az állami támogatásban, melynek mértékét havonta rendszerint 0,5%-kal csökkentik úgy, hogy az éves telepítések 2,4-2,6 GW célsávban maradjanak (a tervek tartása érdekében akár emelhetik is a támogatást). Januártól mérettől függően 0,0909-0,1289 euró/kwh-ban ( 11-15 dollárcent) határozták meg az átvételi árakat.

Egyesült Államok

Az Egyesült Államokban 2006. január 1-jétől lépett hatályba az jogszabály, mely a háztartási illetve a kereskedelmi méretű erőművek telepítése esetén a beruházók számára 30 százalékos adójóváírást tesz lehetővé a beruházás összegéből. A 2007. végéig hatályos támogatási rendszer először egy majd további 8 évvel lett meghosszabbítva, és bizonyos feltételek teljesülése esetén egyben kiterjesztve a közmű szolgáltatókra. A 2016-os határidőt követően a támogatás teljes mértékben továbbra sem szűnik meg a tervek szerint, csupán az igénybe vehető adójóváírás 10 százalékra csökken. A rendszerárak azonban várhatóan addig tovább süllyednek, így az USA-ban vélhetően ezt követően is jelentős maradhat a kereslet.

Japán

A fukusimai katasztrófát követően a japán kormány is a megújuló energiák támogatása mellett tette le voksát, melynek keretében 2012. július 1-től rendkívüli támogatási rendszert vezetett be. A bevezetett kötelező átvételi rendszer lényege, hogy a zöld erőművek által termelt energiát a szolgáltatók kötelesek - jogszabályokban meghatározott - magasabb áron (kezdetben 40 jen/kwh, azaz 0,33 dollárcent jelenlegi árfolyammal) átvenni, és ezt továbbértékesíteni a fogyasztóik felé. A bevezetés óta azonban két körben mérsékelték az átvételi árak, de a jelenleg hatályos támogatás továbbra is óriási ösztönzést jelent (sávos támogatás lett bevezetve, a 10 kw feletti teljesítményű rendszerek esetén például 32 jen/kwh azaz 0,27 dollár/kwh). Ennek persze meg is van az eredménye (még, ha a gyengülő jen drágította is a többségében import paneleket), a szigetország idén könnyen lehet, hogy a világ legnagyobb napenergia-piaca lesz, elemzők 10,3-11,9 GW új kapacitással számolnak.

Kína

Kína 2013. júliusában jelentette be, hogy 2015-ig 35 gigawattra, az akkori mintegy négyszeresére tervezi növelni beépített napenergia-kapacitását. A korábban bevezetett átvételi rendszer keretében az állam 1 jüan/kwh (16 dollárcent) határozta meg az átvételi árakat az ipari erőművek számára. Mivel az ipari erőművek elsősorban a ritkábban lakott ugyanakkor nagyobb szabad területtel rendelkező észak, észak-nyugati régiókba települtek, így a kormány új támogatási rendszer bevezetése mellett döntött tavaly. Ennek keretében 3 zónára osztották az országot: a nyugati régiókban 0,9 (14 dollárcent,) az északiakban 0,95 (15 dollárcent) míg a többi régióban 1 jüanos (16 dollárcent) áron értékesíthetik a megtermelt energiát a termelők. A kisebb, helyi erőművek (distributed) pedig az áramdíj felett bizonyos összegű támogatást kapnak (42 jüan, 7 dollárcent) a központi kormányzattól, továbbá a felesleges áramot a helyi tarifákhoz kötött összegért értékesíthetik a szolgáltatónak. Sőt a megújuló energiák a központi támogatás mellett számos tartományban további támogatásban részesülnek, javítva a beruházók megtérülését.

India

Tavaly tavasszal választottak új kormányt Indiában, az új kabinet pedig már a választási kampányában a megújulók mellett tette le a voksát, és egy rendkívül ambiciózus tervet tűzött ki, mely szerint 2022-re 100 GW-ra nőhet a jelenleg alig pár GW-os beépített kapacitás. Bár egyelőre nincs központilag egységes támogatási rendszer, a hírek szerint a távol-keleti országban hasonlóan a németekhez kötelező átvételi rendszert vezetnének be, mely a jelenlegi kevésbé vonzó aukciós rendszert váltaná fel.

Románia

Nemcsak a tőlünk távol levő országokban hódít a napenergia, hanem a velünk közel azonos földrajzi adottsággal rendelkező Romániában is. A szomszédban 2013-ban (2014-es adatokat még nem publikált az EPIA) látványosan megugrottak az újonnan telepített kapacitások, és az unió egyik legnagyobb piacává nőtte ki magát. A szomszéd ország sikerében fontos szerepet játszott a bevezetett kreditrendszer, mely szerint az áramtermelők kezdetben minden egyes megtermelt MWh után 6 kredit kaptak, melyet meghatározott áron (darabját 27-55 euróért az azonnali piacon) értékesíthettek. Mivel egyesek szerint a beruházók indokolatlanul magas támogatásban részesültek, 2014. január 1-től 3-ra csökkentették a MWh-k után járó kreditek számát.

Az eredmény szemmel látható
Bár a napenergia egyre több régióban versenyképes a hagyományos, fosszilis energiahordozókkal szemben, az állami támogatások jelentősen fel tudják gyorsítani a folyamatot.

Reformra vár a hazai rendszer
A magyar napenergia-piac tavaly sem tudott érdemben bővülni annak ellenére, hogy a földrajzi adottságaink igen hasonlóak a szomszédos Romániával. Bár hosszú ideje tervezik a hazai megújulók elterjedését támogató rendszer (METÁR) bevezetését, erre azonban egyelőre még nem került sor. A keretszabályozás első változata 2012-ben elkészült, melynek bevezetése 2013-tól volt tervezve, a rendszer indítását azonban továbbra is halogatják.
Itthon az úgynevezett kötelező átvételi rendszer az a támogatási mechanizmus, amivel az állam ösztönözni kívánja a megújuló alapú, környezetbarát áramtermelést Magyarországon. A rendszer igen sok változtatáson ment keresztül története során, a választott megoldás lényege, hogy az állam vállalja, hogy a rendszerbe belépni jogosult erőművektől meghatározott időn keresztül a piacinál jellemzően magasabb áron átveszi a megtermelt villamos energiát, ezzel nyújtva biztos beruházási környezetet a fajlagosan drágább zöld technológiák számára. A rendszer mára már igencsak megkopott, több alakalommal tervezték megújítását, de a tervekből végül/egyelőre nem lett semmi.
(portfolio.hu)

You have no rights to post comments