Amikor egy erős hatalom megszűnik...
Amikor egy erős hatalom megszűnik, mindazok, akik annak alávetve éltek, elkezdik a helyüket keresni, újra megfogalmazni, hogy kik ők és miért vannak a világon. Ez sohasem könnyű sem személyesen, sem közösségileg. Még inkább így van ez, amikor egész népek és nemzetek szabadulnak fel egy erős hatalom elnyomása alól. Mindaz, ami eddig rejtve volt - jó és rossz egyaránt - előtör, hogy megtalálja a maga helyét.
Hogyan érthetem meg?
Szombaton sikeresen leestem egy magas lépcsősoron, jól tönkrezúztam a jobb oldalam (úgyhogy most pizsamaparti van néhány napig), le kellett mondanom több programomat… Mi, „jó keresztények” ilyenkor elgondolkodunk: ez most véletlen baleset volt, a gonosz lélek gáncsolása vagy Isten akarata? Nem mintha kötelező lenne erről gondolkodni, vagy teljes megértésre jutni.
Isten százada, vagy…?
"...Ha pedig az ördögé volt a XX. század, akkor Istené, a megújulásé, a helyreállítódásé a XXI. század! De ha ez így van, akkor miért hallunk újra és újra a háborúkról, miért még erőteljesebb a keresztényüldözés, miért recsegnek-ropognak a világ eresztékei?..."
Mi lesz a kárpátaljai magyarokkal?
Tudjuk, hogy az elmúlt hetek ukrajnai, kijevi (és munkács-megyei) eseményeinek fontos résztvevője és motorja volt egy szélsőjobboldali, erősen nacionalista ukrán ellenzéki csoportosulás is. Befolyásuk mértékét jelzi, hogy Janukovics elnök elmenekülése utáni első napon az ukrán parlament máris elfogadott egy olyan törvényt, ami visszavonja a nyelvhasználati (és egyéb) jogokat a kisebbségektől, köztük a kárpátaljai magyar kisebbségtől is. Azt is tudjuk, hogy Munkácson és a térségben már érték fenyegetések az ottani magyarokat. Mi lesz a kárpátaljai magyarokkal? Tudunk-e segíteni nekik, mik a lehetőségeink? Nézzük végig, az egyszerűektől kezdve az extrém esetekig.
Eheti
"...A tengerben a cápáknak állandóan úszniuk kell, hogy a víz átáramoljon kezdetleges kopoltyúikon. Ha nem úsznak elfogy az oxigénjük és megfulladnak. De egy helyen oxigéndús gáz tör fel a tengerfenékről egy kis barlangban. Oda beúsznak a cápák és mozdulatlanul lebegnek. Nem kel mozogniuk, mert olyan oxigéndús a víz, sőt szinte elkábulnak ott. Ilyenek vagyunk mi is..."
Hogy élünk, hogy dolgozunk?
Egyszerre kínos és nevetni való, amikor a telefonban valaki, aki nem ismer, Gyula atyának szólít. Ilyenkor felvilágosítom, hogy csak annyiban vagyok „atya”, hogy van három (most egyetemista) gyermekem…
Rendes emberek a pokolban
Nehéz erről beszélni, amikor a közvélekedés egyre inkább afelé tolódik, hogy pokol sincs, nem hogy oda bekerülne bárki is. Érthető, hiszen egyre inkább elveszítjük a bűn felismerése iránti érzékünket. (Számomra szimbolikus értékű volt filmen látni, hogy a bűnök felmagasztalásában elöl járó énekesnő „Madonna” egyik botrányos koncertje előtt a társaival kört alkotva kérte Isten segítségét a „művészetükre”…) Isten irgalmáról és szeretetéről beszélünk, elfeledkezve arról, mit mond erről Jézus (talán Ő mégis csak többet tudott erről a témáról, mint mi) és hogy egyáltalán miért volt szükség a megváltás művére.
Választási bűnök
Karaktergyilkosság, negatív kampány, a tények kreatív kezelése (régen hazugságnak mondtuk, most már szakmai fogás) - és ez csak a kezdete a bűnöknek, amik várnak ránk. De mi a vége?
Karakter-gyilkosság
Persze így csak a modern politikai irodalomban hívják és ajánlják különösen a választási küzdelmek idején. A lejárató kampány bevett és elfogadott eszköz lett – régen ezt hazugságnak, befeketítésnek, rágalomnak hívták és erkölcstelennek tartották. Természetesen minden kor és kultúra ismerte ezeket a fogásokat, a Bibliában az első leírása rögtön az ember megteremtése után történik. Az első karakter-gyilkosságot a sátán követi el, amikor Istent kicsinyesnek, önzőnek és hazugnak festi le, azaz pont olyannak, amilyen ő maga. Milyen szomorú, hogy a karakter-gyilkosságról nem csak, mint a múlt ködébe vesző gyakorlatról vagyunk kénytelen beszélni, hanem mint napjaink eleven és egyre népszerűbb gyakorlatáról, amelyiket minden politikai oldal nagy kedvvel gyakorol.
És mégis…
XIII. Leó pápa 1884. október 13-án a szentmiséje végén már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Állítólag mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Amikor végre megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett és íróasztalához ült. Ott megfogalmazta azokat az imákat, amelyek végzését minden szentmise után elrendelte, s amelyeket egészen a 2. vatikáni zsinatot követő liturgikus reformig imádkoztak is.
Egy történet a hitről
"...Egészen elképesztő történet. Azt mondani ennek az embernek, akinek akkora hite volt, hogy halottakat támasztott, aki több száz fiatalt fogadott magához, pedig olykor egy ebédre se volt pénze, aki olyan hitvédelmi könyveket írt, hogy némely keresztény felekezetből (szektából) meg akarták őt ölni, mert teljesen lerontotta a munkájukat – azt mondani neki, hogy nagyobb hite és bizalma is lehetett volna Istenben…."
