Baráti tűz – avagy az egyházon belüli önpusztításról
Baráti tűznek hívják a hadászati nyelvben azt, amikor egy bevetés során az ellenséges csapatok helyett véletlenül a saját csapatait támadja, bombázza a sereg. Mióta világ a világ, ilyen előfordult minden nagyobb háborúban. Szomorú valóság, hogy egyházunkban is, ma is előfordul ilyen „baráti tűz” – időnként észre se vesszük, hogy már megint ész nélkül lövöldözünk…
Nem az értelmes vitákról beszélek. Nem arról, amikor az eltérő álláspontokat ütköztetik, keresve a helyes kompromisszumot, a kivezető megoldást. De beszélek az értelmetlen vitákról, a vádaskodásokról, a gyanúsítgatásokról, kitiltásokról… Mondhatjuk, hogy már Jézust is a buzgó, vallásos emberek feszítették keresztre, de akkor hozzá kell tennünk, hogy máig sem tanultunk az esetből.
A legnyilvánvalóbb példa az, ami most Ferenc pápa körül történik. Megválasztása előtt évtizedekig a konzervatív katolikusok – magamat is közéjük soroltam -, örömmel dicsérték a pápák munkáját, joggal. II. János Pál pápa messzire világító fáklya volt a XX. században. Ha pedig liberálisabb felfogású keresztények kérdésessé tették e nagy pápáink valamely kijelentését vagy döntését, milyen nagy hevülettel tudtak a jó konzervatív testvérek beszélni az engedelmességről, hűségről, alázatról és szajkózták: „Róma szólt, a vitának vége”…
Aztán mi történt? Jött Ferenc pápa és nem a konzervatív testvérek ízlése szerint öltözködött, beszélt. Elmaradtak a csipkés karingek, a pápai piros papucs és a tekintély szimbólumai. Ferenc pápa sokkal szabadabban beszél a problémákról, nyelvezete kevésbé doktrinális, inkább hétköznapi. Milyen gyorsan megszólalt a jajongó kórus! A jó konzervatív testvérek rögtön elfelejtették, amit évtizedekig odadörgöltek a többiek orra alá a pápa iránti engedelmességről és ők lettek a legfőbb lázadók! A megmondóemberek ma már azon politizálnak, hogy igazából most is XVI. Benedek pápa az igazi pápa – és ezt megkönnyíti, hogy az emeritus (kiérdemesült) pápa nem vette vissza polgári nevét, nem tette le pápai öltözékét… - szóval kész a konspirációs teória a hamis pápáról, aki Ferenc néven bitorolja a trónt, szemben szegény Benedekkel! Hogy XVI. Benedek pápa önként lemondott, hogy Ferencet a bíborosi kollégium szabályosan megválasztotta, hogy a mostani pápa naponta nyilvános misét mutat be, hirdeti az evangéliumot és azt éli is, betegeket látogat, szegényeknek ad alamizsnát – mindez mit sem számít! (Figyeljük meg, milyen szánalmas: ugyanazokért a tettekért, amikért II. János Pált ünnepeltük, most elítélik Ferencet.)
Súlyosbítják a dolgokat azok a „magánkinyilatkoztatások” – és az ezeket buzgón terjesztő hívek -, amelyek beiktatása pillanatától támadják Ferenc pápát. Ezek az „égi üzenetek” már napi szinten kommentálják a világ és egyház eseményeit, számítógépes kalózkodási szakszóval, szinte túlterheléses támadást indítanak a hívők ideje, lelkülete és józan esze ellen, és milyen sikeresen! A facebookon pedig olyan gyűlöletkampányt indítottak a pápa ellen, olyan kifejezéseket, mocskolódást engednek meg maguknak, amiért minden valamirevaló kocsmában is rögtön ütnének…
De nem csak a pápáról van szó. Nem szűkölködünk egyéb hazai történetekben sem. Ezek mögött lehet félelem a hívőktől – vagy minek tudjam be, hogy vezetőink a pápai felmérés kérdéseit sem tették közzé? -, irigység, gyanakvás, hatalmi gőg, felsőbbrendűségi érzés… nem sorolom tovább, de saját példákat írhatok. Tíz évig „Nemzeti Imanapnak” hívtuk a január 18-ra az egész országban szervezett imanapot, most azonban a támadások miatt – a békesség kedvéért és engedelmességünk jeléül -, már csak Imanapnak hívjuk Hazánkért… (Mitől lehetett ez a kezdeményezés olyan rossz, hogy lejárató levelet kellett írni, amihez persze örömmel csatlakoztak magánszemélyek is? Nem tudom, tőlünk nem kérdeztek semmit…)
Amikor a Szeretetláng Lelki Napló lejegyzőjéről, a szentéletű Kindelmanné Erzsébet asszonyról egy kis imaképet szerettünk volna készíttetni, „felülről” azt üzenték, hogy „nem időszerű”. Rendben, nem nyomtatunk – de kinek jó ez?
Amióta csak kereszténynek tudom magam (25 éve), újra és újra belefutok ilyen „baráti tűzbe”. Úgy látom, ha Isten Szentlelke valami kis lángot gyújtana valahol, rögtön megjelennek az önkéntes tűzoltók, hogy elfojtsák, amilyen gyorsan csak lehet. Mindegy, hogy valami lelkiséggel kapcsolatos buzgóság, könyvkiadás, közösség-szervezés vagy ima – már jön is a hideg zuhany.
Pedig lehetne ezt másképp is! A mi kis egyházközségünk a jó példa erre. Itt aztán a rendszerváltás idején megtalálható volt az összes „eretnekség”, amiről csak beszélhettek. Szeretetláng, karizmatikusok, bulányisták – és lám, egymás megszólása, kiátkozása helyett tanultunk és tanulunk a másiktól. Az eredmény pedig egy erős és növekvő, lelkiségi mozgalmakban is gazdagodó egyházközség… Lehet ezt így is, csak annyit kell tenni, hogy helyesen ismerjük fel, ki és mi az ellenfél: „a szem kívánsága, a test kívánsága, az élet kevélysége” – azaz a bűn és a gonosz lélek. A legjobb fegyver pedig nem a kiátkozás, hanem a szeretet.
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
„Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” [Mt 9,13] „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” [Mk 2,17] „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.” [Mt 20,28] "Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilenc et, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilenc nek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsik közül." [Mt 18,10-14]
Azt gondolom nem lehet elégszer ismételni Szent Ferenc szavait sem, amelyek nagyon erős lelki építőkövek, talán nem véletlenül, mert talán vezetett gondolatok azok:
"Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Uram, segíts meg, hogy törekedjem
nem arra, hogy megvigasztaljanak,
hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek,
hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek,
hanem hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre."
Most , hogy a pápa hivatását minősítik, aki távolabb van , mint a hazai politikai elit, hogy fogadnék el valami ellenvetést, amikor imádkozni érte kötelességem? Sokkal inkább megfognám az ellenzék kezét, gyere barátom, látogassuk meg a tanítónkat, és üljünk le vele beszélgetni. Ez írásom a kézfogásom, gyere barátom, látogassunk meg a tanítónkat, kérdezzük meg őt, mit gondol erről.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.