Isten tanúságtétele rólunk
A Jézus-korabeli Izraelben, amikor egy fiú elérte a megfelelő kort, apja kiállt vele az egész közösség elé, és ünnepélyesen bemutatta a gyülekezetnek: Ez az én kedves fiam! Most képzeljük el, mit érezhetett Jézus, amikor a Jordán vizében megkeresztelkedett, és a mennyei Atya mindenki füle hallatára ugyanígy tett tanúságot róla: Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!" (És persze hányféle módon reagálhattak mindazok, akik ezt hallották...) Ami még ennél is csodálatosabb, Isten többszörös módon rólunk is ugyanilyen módon tesz tanúságot...
A 2018. évi vezérige
Minden év elején imádságban kérek egy igét az évre, mintegy sorvezetőül. Most is ezt tettem, és a Makkabeusok könyvéből kaptam egy részt, amin erősen elgondolkodtam. Van ugyanis ennek az igének egy könnyű olvasata, szinte magas labda, amit lecsaphatunk (lám-lám), de ha komolyabban végig gondoljuk, hogy ez rólunk szól…
Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak
Jézus születésének történetében olvashatjuk. Az angyalok hírül adják a pásztoroknak az Örömhírt, a pásztorok pedig szintén tovább adják, és „mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik.” (Lk 2, 18) Most olyan korban élünk, ahol repülhetünk, élhetünk a víz alatt, sőt kint az űrben, műszívvel hosszabbíthatjuk meg napjainkat – úgy megszoktuk ezeket a csodákat, hogy már nem tudunk csodálkozni. Rácsodálkozni.
Szemben
„A próféta feladata: szembeszállni a királlyal, és még inkább, a történelemmel” – írja Martin Buber. II. János Pál pápa pedig úgy jellemezte Illés prófétát, mint aki „szót emelt a népért, bátran hirdette Isten akaratát, védte Isten jogait és a szegényeket a világ hatalmasai ellen.” Jézus Krisztus – a botlás köve -, botrányt botrányra halmoz… A helyzet ma sem változott, a prófétai tettek ma is botrányt okoznak.
Izrael – mint Isten világórájának kismutatója
Ez a mondás az 1970-es években lett népszerű, elsősorban az újprotestáns keresztény körökben, és nem alap nélkül, hiszen olyan dolgok történtek akkoriban, amelyek még néhány évtizede is elképzelhetetlenek lettek volna. Mintha Isten bibliai ígéretei teljesednének…
Ő jön!
Kétezer éve, miközben már itt is van. Körülötte sötétség, érkezését háborúk és földrengések jelzik, tanítványai mégis így imádkoznak: Marana Tha! Jöjj el Uram!
A csüggedés kísértéséről
Dolgozol, de nincs látszatja. Imádkozol, de nincs látható eredménye. Szép álmokat őrzöl a szívedben, de úgy érzed, nem hogy közelednél, de napról napra egyre távolabb kerülsz megvalósulásuktól. Mintha egész élet valahogy ízetlenné válna, csak keringesz magad körül és nincs, ami tartósan leköthetné a figyelmedet, ami örömet adna vagy kiemelhetne levertségedből.
Két pogány közt…
Az idősebbek talán még emlékeznek a Képes történelem könyvsorozatra. Ennek egyik kötete volt a „Két pogány közt”, amely a Rákóczi-szabadságharc történetét dolgozta fel. A két pogány akkor épp a német és a török volt, ízlés szerint. Mindenki Krisztusról és békéről beszélt, mégis a vérfürdő lett egyre nagyobb a hamis szembenállásokban. Hagyománya ez nemzetünknek, ma is bőven válogathatunk belőlük.
Milyen prófétát várunk?
A néhány héttel ezelőtti kunszentmártoni lelkigyakorlatunkon csináltunk egy hat kérdésből álló – némileg beugratós -, kis felmérést, arról, hogy milyen kép él bennünk Isten embereiről, milyen prófétát várunk. A hat kérdés a következő volt:
Isten fegyverzete
Néhány nappal ezelőtt egy hajnali ima közben, amikor az efezusi levélben leírt fegyverzeten elmélkedtem, egy képet láttam magam előtt, hogy is néz ki most rajtunk ez a fegyverzet – nem volt valami biztató kép, főleg ha összevetem a római katonának azzal a képével, amit Pál apostol is mintának használt hasonlata leírásához.
Tökfejek
Ismét Halottak napja és a Mindenszentek ünnepe - újra jönnek a felvilágosító és tiltakozó levelek arról, hogy mi nem halloween-t ünneplünk, hanem a Mindenszentek ünnepét, ami természetesen igaz. Ahogy az is, hogy ezeket általában azok olvassák, akik ezt amúgy is tudják. Régen ezt az Egyház ügyesebben csinálta.
