A csodák realitásáról
Bár sokan szeretnék a fantáziák, a képzelődés és a tudatlanság világába sorolni, Isten csodái a tudományosan leginkább igazolt, legvalódibb és legreálisabb dolgok a világon, és ezt nagyon könnyen és egyértelműen lehet bizonyítani.
Akik hallottak már a boldoggá és szentté avatási eljárásokról, azok tudják, hogy egy személy életszentségének – azaz, hogy hősies fokon gyakorolta a szeretet erényeit -, bizonyításán túl szükség van az illető közbenjárására történt, igazolhatóan természetfeletti, csodás eseményre, például gyógyulásra is. Ha egy ilyen esetről bejelentést tesznek, akkor azt a legnagyobb szigorúsággal vizsgálják ki és csak akkor fogadják el, ha teljességgel kizárható bármilyen természetes ok a gyógyulásnál. (A szigorúságra jó példa a Jáki Szaniszló által leírt történet. A XVIII. században egy felvilágosult francia elment az akkori pápához, hogy bebizonyítsa neki, ezek az állítólagos csodák csak fantáziálások, mindegyik természetes úton magyarázható. A pápa adott is neki több aktát, az illető elolvasta őket és megváltoztatva véleményét, hinni kezdett. Pedig – mondta a pápa -, csak olyan aktákat adtam oda, amelyeket a bizottság elutasított…)
Tudjuk azt is, hogy II. János Pál pápa ideje óta többszáz boldoggá és szentté avatásra került sor. Ez tehát legalább ennyi (valójában sokkal több, a szentté avatáshoz legalább kettő igazolt csoda kell) szigorú eljárást jelent, aminek a végén a bizottság kijelenti, hogy a megtörtént eset, gyógyulás természetes úton semmilyen módon nem következhetett be.
Ezek igaz tények. Ha pedig ez így van, akkor mindazt, ami e mögött van, szintén igaz ténynek kell elfogadnunk – már ha logikusan gondolkodó embernek tartjuk magunkat. (Sajnos épp azok, akik a keresztényeket fantáziálással és hiszékenységgel vádolják, vannak leginkább híján a logikus gondolkodásnak, amennyiben ez arra vezetne, hogy elforduljanak megrögzött bűnös szokásaiktól és elfogadják Isten tanácsát életükre nézve.) Tehát igaz ténynek kell elfogadni, hogy Isten megtestesült, igazságnak kell elfogadni Jézus Krisztus állítását önmagáról, hogy Ő Isten és ember, aki ugyanazt cselekszi ma is, mint egykor – és persze akkor azt a kijelentését is el kellene fogadni, hogy Ő valóságosan jelen van az Oltáriszentségben.
A tények makacs dolgok, de hogy mit hiszünk a tényekkel kapcsolatban, az nem mindegy. Tény, hogy az Egyház kétezer éve felmutatja a kenyeret és bort és újramondja Jézus Krisztus szavait megváltásunk nagy titkáról. Tény, hogy Isten nagyon sokszor igazolta már jelenlétét az Oltáriszentségben. Tudományosan igazolt tények az emberi szívizommá változott és/vagy vérző ostyák, a szentmisék keretében, illetve az áldozáskor megtörtént gyógyulások és szabadulások. Vannak azonban, akiknek ez sem elég. Azt készek elfogadni, hogy léteznek ufók, kíváncsian olvassák a horoszkópjukat, rávehetők egy ki auramasszázsra vagy más marhaságra, és hétről hétre hisznek abban is, hogy most majd bejöhet a lottó ötös és akkor minden jóra fordul az életükben. (Ebben pedig sem a heti kudarcok, sem a nagy nyertesek szomorú utótörténete nem tudja megingatni őket.) A szentmisét és a templomot azonban minden tény és bizonyíték dacára úgy kerülik, mint ördög a tömjénfüstöt…
Nem új dolog ez, hiszen Jézusnak sem hittek. Hittek volna neki, ha a pénzüket akarja. Hittek volna neki, ha felkelésre bujtogatja őket, ha más népeket vádol, mint ahogy hittek az utána jövő álmessiásoknak, akik ezt tették velük. Jézus azonban semmi ilyet nem kívánt. Ő a kiengesztelődést, a megbékélést, a megtérést, az Istenhez, az Atyához való fordulást akarta elérni – ez azonban túl soknak bizonyult. Ehhez ugyanis nem a másiknak, hanem nekem kell elsősorban megváltoznom. Nem kívülről, hanem belülről kell felszabadulnom, nem a másik az ellenség, hanem bennem van az én legkedvesebb ellenségem, önmagam a rendezetlen vágyaimmal és kívánságaimmal, önteltségemmel és szorongásaimmal.
Lehet, hogy a megtérés, a bűnbánat és kiengesztelődés a legnagyobb csoda, ami csak történhet velünk és népünkkel. Mégis remélem és hiszem, hogy több lesz ebből, mint a szentté avatási csodákból, és talán Isten sem olyan szigorú, mint a vatikáni bizottság…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
