Jónás próféta Budapesten
Képzeljük el, hogy Jónás próféta megjelenik fővárosunkban és hirdetni kezdi: még negyven nap, és elpusztul Budapest! Megtérne az ország, vagy Jónás kudarcot vallana?
Na persze, elvileg ma nekünk (az egyháznak) kellene Jónás prófétának lennünk, akik Isten elé állunk a népért és a nép elé állunk Istenért. De lássuk be: bár mindannyian részesedtük Krisztus prófétai hivatásából, nagy tolongás nincs ezért a feladatért (kivéve tán a világvége-hírnököket, de az ő fantáziálásukat most hagyjuk ki a dologból).
Mit látna Jónás? Látná az Isten tiszteletére emelt régi templomokat és a pénzisten szolgálatára emelt új bankközpontokat. (Az elsőben még ott az Élet és időnként megtelik emberekkel, a második pedig tele nyüzsgő emberekkel, minden élet nélkül…) Látná a lakásokban a házi-bálványokat és az előtte órákig hódoló embereket, ahogy szívják magukba a hamis tanítást a tévé és számítógép képernyőjéről: a családokban az a normális, ha mindig konfliktus és veszekedés van (különben miről szólnának a végtelenített sorozatok), a problémákat legegyszerűbben fegyverrel lehet megoldani, a jó és a rossz egyaránt erőszakos és rondán beszél, a paráznaság az élet természetes része, a sikerért pedig mindent meg lehet tenni. Láthatná, hogy a törvény előtt vannak egyenlőbbek, a szegényeket pedig hideg közöny veszi körül. Láthatná a Parlament tetején a keresztet és azt is, hogy az épületben ezt úgy lökdösik el maguktól az ország vezetői, mintha pestist terjesztene. Látná, hogyan használják ki az emberek legrosszabb indulatait a politikai haszonszerzésre és azt, hogy a viszály és gyűlölet szellemei hogyan kerítik hatalmukba az egész nemzetet.
Kérdés az, hogy figyelne-e bárki Jónás próféta intő szavaira? „Még 39 nap, és elpusztul Budapest!” Vagy rendőrt hívnának a büdös hajléktalanra, aki kiabálásával zavarja az itt élők nyugalmát? Esetleg bekerülhetne a bulvár-médiába, a tegnapi világvége és a holnapi horoszkóp közé a kis színes rovatba?
„Még 38 nap, és elpusztul Budapest!” Tételezzük fel, hogy Jónás próféta szavai oly mértékben felkentek lennének Isten erejével, hogy végül még - ahogy Ninive királya meghallotta -, a mi királyaink is meghallanák kiáltozását és szoros napirendjükbe beiktatnának egy találkozót vele. Csak óvatosan persze, mert hátha csak ügynök, „fogott ember”, az ellenség kémje, szabotőr és terrorista! Biztos ami biztos, egy nemzetbiztonsági átvilágításon átesne, itt aztán az is kiderülne, hogy nincsenek papírjai, illegálisan tartózkodik hazánkban, talán mégis jobb lenne kerítés mögé zárni. (Egyébként is: hát nem minden statisztika azt mutatja, hogy még sohasem voltunk olyan sikeresek, mint most?)
De lehet, hogy Jónás próféta rögtön a sajátjainál kezdene, mégiscsak itt lelhet támogatókra. Irány a templom: „Még 37 nap, és elpusztul Budapest!” Sajnos a plébános úr nem ér rá, még hat fíliát kell ellátnia. A plébánia-hivatalban ülő néni nem is tudja megmondani, mikor lehetne vele beszélni. (Már megint egy kéregető…) A szentmise alatt természetesen nem lehet szólni, de: „talán mise után tessék megpróbálni – szokott misére járni?” Jónás szívós ember, túlélt ő már néhány dolgot, nem adja fel könnyen. Így aztán előbb-utóbb felvilágosítják, hogy az egyház nem politizál, igyekszik jó viszonyt kialakítani a világi vezetőkkel, napi ügyekbe nem avatkozik és egyébként is, szükség van az anyagi támogatásra a rendszer fenntartásához.
Szegény Jónás! Csüggedten üldögél a Szabadság-szobor alatt és nézi a várost. Hogyan tudna eljutni az emberek szívéhez? Mit kellene tennie, hogy az emberek elhagyják bűneiket és visszataláljanak Istenhez, aki annyira szereti őket?
Sok választása neki sincs. Azokhoz szól, akik esetleg figyelnek rá. Az utcán kódorgó nincstelenekhez. A betegekhez, az összetört szívűekhez, a reményt vesztettekhez. A vesztesekhez. A sóvárgó szívűekhez, a szeretetre éhesekhez, a bűntől visszariadókhoz, mindazokhoz, akik elfogadják a meggyalázott, keresztre feszített Üdvözítőt. És ha már van körülötte néhány ember, akkor felsóhajt: van még remény! Van még 35 nap – hátha!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
Kedves előttem író hölgytestvérünk cikkében látom a remény említését, nekem nem kedves környezetben, ezért idézem ide Menkó Ágnes könyve előszavából/bev ezetőjéből, amit a három isteni erényről ír.
"... A hittel elfogadjuk Isten önközlését, és a megszentelő kegyelemmel való együttműködés révén életszövetséget kötünk vele.
A reménnyel rábízzuk magunkat a hűséges Isten ígéreteire.
A szeretettel pedig már a földi életünkben összekapcsolódu nk Istennel, beleoltódunk végtelen szeretetébe. ..."
Így látható, hogy a három isteni erény mindegyike a jóra való személy határozott döntéséből fakad, erős cselekvés mind a három.
Ne haljon meg az a remény!
Köszönöm, hogy ezt itt megírhattam!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.