Isten fegyverzete
Néhány nappal ezelőtt egy hajnali ima közben, amikor az efezusi levélben leírt fegyverzeten elmélkedtem, egy képet láttam magam előtt, hogy is néz ki most rajtunk ez a fegyverzet – nem volt valami biztató kép, főleg ha összevetem a római katonának azzal a képével, amit Pál apostol is mintának használt hasonlata leírásához.
Az efezusi levélben ezt olvassuk: „Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.” (Ef 6, 10-17)
Magunk elé tudjuk képzelni a római katonát a fejét majdnem teljesen elfedő, védő sisakkal, bronz mellvérttel, oldalán rövid karddal, kezében egy nagy, szögletes pajzzsal…
Amit én láttam képet (rólunk), ennek csak hitvány és hiányos mása volt. Hiányzott róla az öv és a mellvért, a pajzs csak kicsi és töredezett, a kard ellenben hosszú és puha, mint egy gumitömlő. Feje tetején kis sapka billeg, lábán puha mamusz…
Elszomorodtam, hiszen ez a kép rólam, rólunk elég lesújtó képet ad. Hiányzik a megigazulás páncélja, ami az egész felsőtestet védi. Valóban azt tapasztalom, hogy mi keresztények nem vagyunk kellően tudatában, hogy Isten megváltott minket, mi Jézushoz tartozó, megváltott, „bűnöket elkövető, de megigazult emberek” vagyunk. Ez a mi személyes méltóságunk, ez kellene, hogy tartást adjon nekünk, hiszen Isten gyermekei vagyunk! Már nem azért harcolunk, hogy azok legyünk, hanem már azok vagyunk, a mennyek országának polgárai – mennyi szorongás, mennyi félelem eltűnne belőlünk, ha legalább ennek tudatában lennénk!
Hiányzik az igazság öve. Nem mintha nem lennének igazságaink, túl sok is van belőlünk – de az az egy Igazság, aki teljesen és minden szempontból egyben tartana minket – azt nem kötöttük magunkra. „Így is – úgy is”, és „talán – mégse” keresztények vagyunk. Ha pedig nincs rajtunk az igazság öve, akkor hogyan is hordhatnánk a kétélű kardot, Isten igéjét?
Nem mintha nem lennének szavaink, fecsegünk mi szüntelen. Valóban olyan az Ige is a szánkban, mint egy hosszú, rugalmas, de gyenge kardpótlék, amit lóbálhatunk naphosszat, hajlíthatunk ide-oda, de győzelmet nem érünk el vele. (A római kard rövid döfőkard volt, egészen közel kellett engedni az ellenfelet, nem lehetett távolról hadonászva megúszni a harcot…)
A római katona pajzsa négyszögletes, nagy és masszív volt, amit összerakva a többi katona pajzsával áthatolhatatlan falanxot lehetett képezni. Így a harcos önmagát is, társait is védeni tudta. A mi hit-pajzsunk kicsi és töredezett, láthatóan nem terjed ki az élet minden területére, sőt még magunkat se tudjuk védeni vele. Nem mondhatom, hogy nem vagyunk a hit emberei, hiszen csak-csak van valami a kezünkben, de milyen kicsi és milyen kevés kis hitecske ez…
Az üdvösség sisakja nálunk csak a fejünk tetején billeg, holott az egész fejünket kellene védenie. Minden gondolatunkat, tervünket, érzésvilágunkat, egész üdvösségünket (és még egyszer: üdvösségünk van!) ez kellene, hogy meghatározza. Így aztán Jézus élete mellé simán beférnek a tévésorozatok, politikák, karrierek, és csak Isten tudja, mi minden még…
Szép kényelmesen. Hirdetjük a békesség evangéliumát – amíg jól esik, amíg kényelmes, amíg nem lesz ebből problémánk, amíg meg nem szólnak érte, nem válik kényelmetlenné, nem bélyegeznek meg…
Nem folytatom. Én vagyok a képen, Isten ellen nincs appelláta. Mi vagyunk a képen…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
