Milyen prófétát várunk?
A néhány héttel ezelőtti kunszentmártoni lelkigyakorlatunkon csináltunk egy hat kérdésből álló – némileg beugratós -, kis felmérést, arról, hogy milyen kép él bennünk Isten embereiről, milyen prófétát várunk. A hat kérdés a következő volt:
- Inkább bűnöket bíráló legyen (mint pl. Jónás), vagy inkább Isten irgalmas szeretetét hirdető?
- Inkább egy ügyű, egy mondanivalójú (mint pl. Keresztelő Szent János, akinek egy üzenete volt: térjetek meg, mert jön a Messiás), vagy sokféle üzenetet hirdessen (mint pl. Izajás)?
- Inkább adományokból éljen, vagy inkább dolgozzon (mindkettőre jó példa Pál apostol, aki sátorkészítőként is dolgozott, ugyanakkor volt, amikor a testvérek adományából élt)?
- Inkább egyféle dolgot végezzen, vagy többféle dologgal is foglalkozzon (mint pl. Lukács, aki orvos volt, festő, író, evangelista, püspök, stb.)
- Inkább egy helyben éljen, vagy inkább vándoroljon egyik helyről a másikra?
- Inkább elrejtett életet éljen, vagy sokat szerepeljen?
Persze lehetett volna még folytatni a sort (pl. legyen csodatévő karizmatikus, vagy nem elég a szó), de én megelégedtem ezzel a hat kérdéssel. A válaszokat kiértékelve, nagyjából egyharmad-kétharmad arányban az jött ki, hogy az ideális prófétánk Isten irgalmát hirdető, sokféle üzenetet átadó, a saját munkájából élő, de sokféle dolgot művelő, vándorló és sokat szereplő ember legyen. Szóval kicsit olyan, mint a humoros leírásban szereplő ideális pap, aki mindig legyen otthon elérhető a híveknek, ugyanakkor rendszeresen látogassa plébániája tagjait, sokat imádkozzon, de végezzen is el minden munkát, ne törődjön a pénzzel, de mindent újítson fel…
A lelkigyakorlat során aztán eljutottunk odáig, amikor megkértem a résztvevőket, hogy húzzák át a lapjukon a saját válaszaikat (és persze az ideális próféta képét), és írják rá nagy betűkkel: NEM SZÁMÍT!
Nagy csapda ugyanis, ha valami előzetesen elvárt képhez igazodva várjuk Isten embereit, vagy akarunk mi Isten embereivé válni. Az csak komikus, ha külső jegyekben próbálunk hasonlítani, fiatal keresztényként erre talán sokan hajlamosak vagyunk: szakállat növesztünk (nekem a feleségem nem engedte), esetleg hagyjuk megnőni a hajunkat (jaj nekünk, kopaszodóknak), hogy olyan legyen, mint Jézus Krisztusé. Emlékszem, amikor a Hit gyülekezete hirdetni kezdte a bővölködés teológiáját, tagjaik szép és drága ruhákban, öltönyben-nyakkendőben kezdtek járni, mert így látszik meg rajtuk, hogy Isten áldása alatt vannak…
Sajnos azonban nem mindig vicces a dolog. Izrael népe évszázadok óta várta a Messiást, ám Jézus Krisztusban mégsem ismerték fel az ősi ígéretek beteljesülését, mert más kép élt bennük a Megváltóról. Pedig Jézus megcselekedte az összes, általuk elvárt messiási csodát, szó szerint megtette, ami a könyvekben róla előre megírva volt – és mégsem. Micsoda tragédia!
Hányszor tévedtek már egyházunk vezetői is! Némely szentünknek micsoda kálváriát kellett végig szenvednie, csak mert másképp viselkedett, mint ahogy kora elvárta volna tőle. (Bár ez nem témánk, azért utalok Ferenc pápára, akinek szintén más a karaktere, mint amit előtte öt évtizeden át pápáinktól megszoktuk, és lám, milyen heves támadásoknak és rágalmaknak van kitéve…)
Amiért azonban az egész felmérés-játékot végigcsináltuk a lelkigyakorlaton: hogy magunkat ne valami előre elképzelt képbe akarjuk begyömöszölni. Hiszen mi is részesei vagyunk Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésének. Ez a prófétai élet azonban nem külsőségekben, karakter-jegyekben kell, hogy megjelenjen életünkben, hanem tartalomban. Nem egy elképzelt stílust kell magunkra öltenünk, hanem Jézus Krisztust, a Szentlélek által. Ebben persze személyiségünk is alakul, gyógyul, szabadul, de nem mássá, hanem épp egyre inkább önazonossá és Krisztus-azonossá válik. Kopaszon vagy nagy hajjal, csendben vagy harsányan, inkább a bűnöket bírálva vagy inkább Isten irgalmát hirdetve, együgyűen vagy sokféle módon – nem lényeges. Ahogy a Lélek formál, ahogy személyiségünkből következik, amit tehetségeink, képességeink, körülményeink lehetővé tesznek. Az egész teremtett világ sugározza Isten sokszínűségét, kreativitása gazdagságát – valószínű hát, hogy népének sokszínűsége is kedves neki. Te és én – mi is így vagyunk kedvesek előtte…
Kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
