A hét főbűn és az égbekiáltó bűnök
A keresztények a Szentírás tanítása alapján hét főbűnt neveznek meg, amelyek az emberi életet mélységében rombolják. A hagyományos lista szerint a hét főbűn: kevélység (büszkeség, gőg), fösvénység (kapzsiság, zsugoriság), bujaság, irigység, torkosság (mohóság), harag, és jóra való restség (lustaság). Ezek nem feltétlenül önmagukban a legsúlyosabb bűnök, hanem olyan negatív jellembeli tulajdonságok amelyek hajlamosítanak a tízparancsolatban meghatározott bűnök elkövetésére, így a bűnök forrásainak tekinthetők. A hét főbűnhöz sorolható viselkedési formák illetve szokások veszélye az, hogy könnyen vezetnek konkrét morális ballépésekhez.
Három idézet Magyarország jelentőségéről
Csodálkozzunk rá, mennyi szép és jó dolog van hazánkban, milyen jelentős az a hivatás, amit Isten népünknek szánt, hogy erőt és bátorságot merítsünk az olvasottakból. Három idézet, hogy örüljünk és elgondolkodjunk:
Antikrisztusok
„Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, és íme, most sok antikrisztus jelent meg…” (1Jn 2, 18) Az istentagadó gonosz lélek nem tudja, mikor jön vissza Krisztus, ezért minden nemzedékben keresi, megtalálja és felépíti embereit, akiken keresztül uralmát biztosíthatja a földön. Ezek felismerhetők – ámbár a sátán szereti a világosság angyalának hazudni magát (2Kor 11, 14) -, mert jellemük és tevékenységük visszatükrözi gazdájuk jellemét.
A türelemről
Nemrég egy nagyon kedves, buzgó asszonnyal imádkoztunk. Ima közben mondtam neki, hogy szerintem Isten a türelem ajándékát akarja megerősíteni benne. Mosolyogva válaszolta: Add meg Uram a türelem ajándékát, de most rögtön! Nos, következzék néhány történet, a türelem dicsérete…
Áldásává lenni a teremtett világnak
Isten az emberben foglalta össze az egész teremtett világot. Ugyanolyan elemekből (atomokból és molekulákból) állunk, mint minden szervetlen és szerves, élő és élettelen anyag. Belső világunkban ott vannak azok az ösztönök, érzelmek, meghajtó erők, amik az állati világot is jellemzik. Ugyanakkor Isten belénk lehelte az „élet leheletét”, azaz lelkünk szellemi valóság, miként az angyaloké is. Ez az „összefoglalás” önmagában is óriási tisztesség és kegyelem az embernek!
Itt élned, halnod kell…
Bevallom, én az országhatáron se szívesen megyek át. Azt is nehezen tudom elfogadni, amikor szülők arra biztatják gyerekeiket, hogy menjenek külföldre és éljenek ott, mert ott jobb lesz nekik. Lehet, de milyen áron? Mikor érik utol ott is őket az itt hátrahagyni vélt anyagi és lelki problémák? Ami pedig ennél is komolyabb kérdés: vajon véletlenül születtünk ebben az időben, erre a helyre? Talán annyira reménytelen hazánk helyzete, hogy innen már menekülni kell?
Szerelmi történet Istennel
Az Istennel való egyesülés útja szerelmi történet. Úgy kezdődik, hogy titokzatos módon, talán magam sem értem hogyan, de megragadja szívem, életem Isten valósága, és beleszeretek Istenbe, vagy egész pontosan Jézus Krisztusba, akiben és akivel megélhetem Isten mindent betöltő szeretetét. Lehet, hogy furcsának tűnik ez, főleg, ha egy férfi írja le napjainkban, amikor amúgy is mindent beleng a testi szabadosság megrontó levegője – de mégis ez az igazság.
Remény sötétség idején
Sötétség idején, amikor egymást követik a rossz hírek, nem árt eszünkbe juttatni, hogy a történelem nem egyirányú utca, hanem a lehetőségek tárháza, és rajtunk is múlik, hogy hogyan folytatódik. A Szeretetláng lelki naplóban van egy napjainkra illő nagyszerű prófétikus helyzetleírás, ami telve van természetfeletti reménnyel (különben ennek jele a szombati Szeretetláng Fesztivál is):
Kirakat-kereszténység
„Ruanda volt Afrika katolikus kirakatországa” – írja Peter Balleis jezsuita misszionárius -, ahol a lakosság kétharmada katolikus volt. Hogyan történhetett meg, hogy 1994-ben alig száz nap alatt mégis lemészároltak majd egymillió embert - a gyilkosságoknak félmillió tettese volt késsel, karddal, bármivel, amivel ölni lehet –, és a gyilkosokkal papok, szerzetesek és apácák is együttműködtek?
Szent Ferenc regulája és a miénk
Assisi Szent Ferencet arra kérték, hogy írjon regulát a közösségének. Ő rámutatott a Bibliára és azt mondta: ez a mi regulánk - de ezt nem fogadták el. Akkor idézett néhány mondatot az evangéliumokból és rövid magyarázatokat fűzött hozzájuk, de ez is kevésnek bizonyult… Elgondolkodtam: az én életemben melyik volt az a néhány mondat a Szentírásból, ami úgy szíven talált, hogy arra épül a hitem és az életem?
Az Istennel való egyesülés valósága
„Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2, 20) Lehetséges ez? Lehetséges, hogy Istennel olyan teljes közösségbe kerüljek, hogy az Ő gondolatait gondoljam, szavait szóljam, tetteit cselekedjem – és közben a személyiségem mégis teljesen szabad maradjon? Hogy ez részemről ne csak egy bolond gondolat legyen arról, hogy isten vagyok, egy eszement fantázia, skizofrén beképzelés, téveszme, esetleg a gonosz lélek hazugsága, egy stáció az ördögi megszállás felé tartó úton?
