Éveken belül eltűnhet a ma ismert éjszakai égbolt
Az éjszakai égbolt ugyan életünk során eddig nem változott látványosan, az elkövetkezendő években a fellőtt műholdak sokasága miatt azonban teljesen új kép tárulhat majd elénk.
A pénz negyedét vissza kellett fizetni
Közel 20 milliárd forintot fizetett vissza a kormány az EU-nak több VOP-os projekt szabálytalanságai miatt. Ironikus hogy a Végrehajtás Operatív Program (VOP) célja épp a 2007–2013 között Magyarországra érkező uniós támogatások hatékony és szabályos felhasználásának biztosítása lett volna az EU-s pénzeket kezelő magyar szervek fejlesztésével.
Ferenc pápa: „Krisztus ma bennük van keresztre szegezve!”
Április 10-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren mutatta be a pálmaágakkal megrendezett bevonulási körmenet miatt különösen ünnepélyes virágvasárnapi szentmisét, mintegy hatvanötezer hívő jelenlétében. A járványhelyzet miatt két év után ez volt az első alkalom, hogy Ferenc pápa ismét szentmisét ünnepelt a Szent Péter téren összesereglett hívekkel. A Szentatya beszédében azt kérte, hogy tanuljuk el Jézus magatartását, és imádkozzunk azokért, akik erőszakosan bánnak másokkal. Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
Kifejlesztették az éjjel is működő napelemet
Az alapállítás cáfolhatatlannak tűnt: ha nem süt a Nap, nem dolgozik a napelem se. Ezt az axiómát borítja most fel a Stanford amerikai egyetem kutatócsoportja az Applied Physics Letters szakfolyóiratban megjelent tanulmányukkal, ami egy éjjel is működő napelemet ír le.
Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása
Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.
Egysoros bölcsességek
Tizenhárom egysoros bölcsesség:
Ijesztő ütemben fognak eltűnni a tanárok Magyarországról
Öt év múlva nyolcezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt, akiket két-háromezer pályakezdő tanár nem tud pótolni - vetíti előre a kedvezőtlen trendet Pedagógusok Szakszervezete.
Raniero Cantalamessa ötödik nagyböjti beszéde: A szeretet kifejeződése a szolgálat
„Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” (Mt 26,26) mottójú nagyböjti beszédeinek lezárásaként április 8-án Példát adtam nektek címmel a lábmosásról mint a szolgálat ikonjáról elmélkedett Raniero Cantalamessa bíboros, a Pápai Ház szónoka a Szentatya és a Római Kúria tagjai jelenlétében. Beszédében Jézus tettének az önzetlen szeretetből és alázatból fakadó jellegét hangsúlyozta.
A kijevi püspök a bucsai mészárlásról: Űr van a szívünkben, együtt sírunk az emberekkel
Az AgenSIR, az Olasz Püspöki Konferencia hírportálja elérte Vitalij Krivickij kijevi megyéspüspököt. Most szólal meg először, miután látta a mészárlás és a rombolás nyomait a Kijev-Zsitomiri Római Katolikus Egyházmegyéhez tartozó Bucsa, Irpiny, Hosztomel és Vorzel városában. Egyesével sorolja az áldozatok neveit, mert nagyon jól ismerte őket, akik boldog és gondtalan életet éltek ott.
Szalézi Szent Ferenc tisztítótűzről tanított legfontosabb tételei
A lelkek a tisztítótűzben:
„Ha megtalállak, mindegyikőtök fejét levágom” – cikk + ima
Csak felnőtt olvasóknak! Egyre többet beazonosítanak a bucsai mészárlás felelősei közül. A német hírszerzés és hekkercsoportok is nagy szerepet játszanak abban, hogy sikerült feltérképezni, kik voltak a felelősek a vérengzés elkövetéséért...
