A Krím félsziget katolikus püspöke: A sátán provokál, gyűlöletet kelt és egymás ellen uszít minket
Az alábbiakban magyar fordításban közreadjuk Irina Goljajeva interjúját Jacek Pyllel, az odessza-szimferopoli római katolikus egyházmegye Krím félszigeten élő segédpüspökével.
A háború alatti élet egy viszonylag csendes városban a szorongó várakozás, a szükséges ügyek, a hírekben való elmerülés, izgalmak, imádkozás keveréke…
A hasznos tanácsokra és a józan észre hallgató ember igyekszik kevesebbet kalandozni a világhálón, mert annak is megvan a saját frontja, megvannak a saját, „helyi jelentőségű harcai”.
Közülük a legnehezebb, ha gyűlöletről és bosszúról van szó... Ez mindannyiunk személyes harca, amely naponta folytatódik kinek-kinek a szívében.
És mi a helyzet az ellenségeink iránti szeretettel? Nem azok iránt, akik valami szörnyűséget, sértést követtek el, úgy tűnt, „egy életre” – hanem az igazi ellenség iránt, akik fegyverrel érkeztek hozzánk? Imádkozzunk a megtérésükért? Természetesen; de amíg mi imádkozunk, mennyi tragédiát okoztak és még fognak okozni nekünk!
A minap alkalmam volt felvetni ezeket a kérdéseket az odessza-szimferopoli egyházmegye segédpüspökével, Jacek Pyllel folytatott beszélgetés során. A püspök, akinek állandó szolgálati helye a Krím félsziget, már egy ideje Odesszában tartózkodik, aminek az az oka, hogy bizonyos ügyeket kell elintéznie.
– Püspök atya, Ön bizonyára úgy tekint krími szolgálatára, mint lelkipásztor, akinek a körülményektől függetlenül ott kell hirdetnie Isten igéjét, ahol van.
– Úgy érzem, hogy a Krímben a helyemen vagyok, és arra a pillanatra várok, amikor hazatérhetek. Nos, az Egyház nem foglalkozik politikával, hanem imádkozik a békéért, mert azt tartja, hogy mi mindnyájan testvérek vagyunk. Az Egyház az igazságot hirdeti. Mi kiállunk egymás tisztelete mellett, és meggyőződésünk, hogy a vallást nem szabad politikai célokra felhasználni. De ez nem jelenti azt, hogy elégedett lennék a jelen helyzettel… Ez ugyanakkor kereszt, amely igen sok türelmet igényel. Sőt azt mondom:
amennyiben valaki dolgozni akar a Krím félszigeten, úgy készen kell állnia a vértanúságra.
2014 után egyesek szemrehányást tettek nekünk, amiért ott maradtunk. Viszont vannak orosz–ukrán vegyes családok. S talán nekik el kellene hagyniuk otthonukat, mert az a Krímben van? Nem ebben áll a hazafiság… Igen, ők a Krímben laknak, ez az otthonuk, akkor miért hagynák el? De miért okoz ez akkora feszültséget, olyan hozzáállást, mintha egyesek jók, mások rosszak lennének? Általában a Szentírás azt mondja: „Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess.”
Mi pedig gyakran mindenkit egy sorba állítunk, mert úgy gondoljuk, hogy ez helyes, az emberek viszont másképp gondolják, de nem ismerjük a szándékukat...
– Viszonylag csendes városban élünk... Szóval hogyan éljünk?
– Nem lehet lazítani, mert nálunk nyugalom van – veszély mindig akad, bármelyik pillanatban jöhetnek a rakéták. Szóval mi legyen: üljek, és várjak rá? Mindenkinek vannak kötelességei. Nekünk, papoknak imádkoznunk kell, bemutatni a szentmiseáldozatot, hirdetni Isten igéjét, kiszolgáltatni a szentségeket, gyóntatni – és ezt meg is tesszük, s ha kell, teszünk még valami pluszt is. Ez lelki front azért, hogy a jó győzzön.
A világi embereknek pedig kötelességeik vannak: család, munka, önkéntesség, és ezeket mindenkinek meg kell tennie.
Az embereknek most több idejük van imádkozni – mert mit tesz az ima? A rakéták repülnek – leesnek, de nem robbannak fel… A papok azt mondják, sok ilyen eset történt ezekkel a rakétákkal. Ezt jelenti az ima… Sokat segít!
– De hogyan lehet „összeegyeztetni” az Istenbe vetett bizalmat a félelemmel?
– Félelmet átélni emberi dolog, és nem bűn. Jézus maga is félt a Getszemáni-kertben… De ennek istenfélelemnek kell lennie, nem pedig bénító félelemnek. Hogyan lehet ezt megszerezni? Az embernek tiszta lelkiismerettel kell rendelkeznie; törekedjék arra, hogy ne éljen bűnben. Igen, félünk a haláltól, de az örök haláltól. A földi halál előbb-utóbb eljön… Ha hiszünk abban, hogy Isten Gondviselése őrangyalt küld nekünk, akkor tudjuk, hogy Isten akarata nélkül semmi rossz nem történhet velünk. Ez a hit problémája, hitünk próbatétele. És ha hiszünk, vigyáznunk kell lelkünk tisztaságára. A hit azt mondja nekünk, hogy ha súlyos bűnben halsz meg, az az örök halál. Éppen ezért az embernek folyamatosan gondoskodnia kell lelke tisztaságáról, hogy Isten kegyelmében éljen, és így lelkében béke és nyugalom legyen.
– Az „ellenségszeretet” manapság bonyolult kérdés… Hogyan óvjam meg lelkemet a gyűlölettől, vagyis lényegében hogyan mentsem meg?
– Miben áll az ellenségszeretet? Nem azt jelenti, hogy támogatjuk a cselekedeteiket.
Ez a szeretet azt jelenti, hogy együttérzünk velük, mert elvakultak és nem ismerik az igazságot.
A sátán annyira provokál, hogy egymás ellen uszít bennünket. Hogyan harcolt Jézus az ellenségei ellen? Hagyta, hogy keresztre szegezzék. És azt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ez az ellenségszeretet. Ön tudja, hogy imádkozni kell, nem átkozódni… „Áldást mondjatok, ne átkozzatok.” Ha átkozódsz, akkor téged is megfertőz a gyűlölet, az agresszió. Az ellenség pedig azt akarja, hogy az ő szintjükre süllyedjünk. Ha tehát egyenlőségjelet teszünk az agresszor és közénk, ugyanolyanná válunk.
Ha gyűlölünk, az az ördög befolyása a lelkünkre. Hogyan reagáltak az emberek Ukrajna néhány elfoglalt városában?
Fegyver nélkül mentek ki az ellenség elé, és azt mondták nekik, hogy menjenek haza – és valóban, valaki visszafordult előlük… Én már kilenc éve a Krím félszigeten lakom – és mindenkiért imádkozom.
– A nem hívőknek – ezt ők maguk mondják – nehezebb, mint nekünk... Hogyan birkózzanak meg vele?
– Csak hadd keressék az igazságot. Szent Ágoston mondta: „Nyugtalan az emberi szív, Uram, amíg meg nem nyugszik benned.” Továbbá: az ember azt hiszi, hogy a szeretetet keresi – de Istent keresi; azt hiszi, hogy a boldogságot keresi, de Istent keresi. Néha az ember a szenvedésen keresztül találja meg Istent. Minden szenvedés Jézus keresztjére váltható, ha Isten iránti szeretetből szenvedünk. A szenvedés nemessé tesz bennünket…
– Püspök úr, kérem, adjon lelkipásztori útmutatást…
– Születésnapon vagy ünnepnapon felköszöntjük egymást, jó egészséget kívánunk egymásnak.
Lehetsz egészséges – de ugyanakkor goromba. Szóval mindenkinek lelki egészséget kívánok.
Azt kívánom, hogy kimondott szavainkért érezzünk felelősséget. Ne feledjük, hogy „áldást kell mondanunk, nem átkot”, mert az átok visszaszáll ránk. Azért kívánok lelki egészséget, mert végül az alapján ítélnek meg bennünket, hogy mennyi bennünk a szeretet.
Ábel kiontott vére nem hoz áldást a földre. Az agresszív viselkedés nem ad lelki békét, szellemi szabadságot.
A szabadság nem abban áll, hogy azt csinálok, amit akarok, hanem abban, hogy szabadon dönthetek arról, hogy több jót teszek, jobban szeretek, segítek másokon, emberségesebb vagyok.
Igen, itt van hitünk próbatételének, hazánk iránti szeretetünknek az ideje. Valójában nincs más utunk, mint imádkozni és követni Jézus Krisztus parancsolatait. Szeress. Ne átkozódj. Mondj áldást…
Fordította: Hidász Ferenc OFM
Forrás és fotó: CREDO
Magyar Kurír
