Erdő Péter bíboros üzenete a mohácsi csata 500. évfordulójára

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. augusztus 30. vasárnap

A főpásztor írása a történelmi emlékezet mellett a társadalmi felelősségvállalás és a közösség javának kérdéseivel foglalkozik:

Kérjetek!

Kategória: Hegyi beszéd
Megjelent: 2015. augusztus 18. kedd

Sokunknak ismerős talán Nagy László „Adjon az Isten” című verse, amit megzenésített formában is énekelhettünk gyermekkorunkban. Az egymondatos, ritmikusan tördelt szöveg egy szinte követelésnek ható kéréssel kezdődik: Adjon az Isten… -, hogy aztán így végződjék: „nekem a kérés nagy szégyen, adjon ugyis, ha nem kérem”.

Tegyük fel…

Kategória: Evangelizációs levelek
Megjelent: 2016. május 25. szerda

Átvilágítás a Tízparancsolat alapján 1. rész: Tegyük fel...

Rendben van, tegyük fel, hogy nincs Isten. Ha ez így van, akkor az embert csak önmaga határozza meg. Én vagyok a középpont, az ember önmaga istene. Akkor kérdéses, hogy létezik-e egyáltalán lelkiismeret? Vagy talán az nem más, mint szokások, nevelődések, ilyen-olyan értékek halmaza, amit magunkévá teszünk, de amin bármikor változtathatunk, ha akarunk. Ha ugyanis nincs se külső (Isten), se belső (lelkiismeret) mérce, akkor azt teszem, amit csak akarok!

A rózsafüzér titkai, szentírási idézetekkel, 20/15

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2023. augusztus 06. vasárnap

Fájdalmas rózsafüzér 5. titok: Akit érettünk keresztre feszítettek

"Aztán keresztre feszítették, és sorsot vetve megosztoztak ruháján, majd leheveredtek, és őrizték. Feje fölé táblát tettek, amelyre elítélése okát írták: „Ez Jézus, a zsidók királya.” Vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról.

Megmenekült az ártatlanul halálra ítélt nő

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2024. december 23. hétfő

Hazaérkezett szerdán a Fülöp-szigetekre Mary Jane Veloso, aki majdnem 15 éven át volt a halálsoron Indonéziában drogcsempészet miatt, és már 2015-ben is csak órákkal a betervezett kivégzése előtt halasztotta el Indonézia elnöke a halálbüntetése végrehajtását. A kétgyerekes anyukát hősnek kijáró tisztelettel fogadták szülőhazájában, ahol több mint egy évtizede küzdtek megmentéséért. Aktivisták szerint a nő ügye rávilágított a világ minden táján dolgozó Fülöp-szigeteki vendégmunkásokra leselkedő veszélyekre, sokan lesznek ugyanis közülük emberkereskedelem áldozatai.

Szeretet történet Herbertről

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2025. május 26. hétfő

Egy különleges igényű gyerekek iskolájában tartott mulatság keretében az egyik diák édesapja minden jelenlévő szívében megmaradt megható beszédet mondott. Miután megköszönte az iskolának és az odaadással és szívvel dolgozó dolgozóknak, megosztott egy elmélkedést:

Szolgálati közlemény

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2026. március 03. kedd

Valaki a nevemmel és a fotómmal egy hamis profilt hozott létre a facebookon. Kérlek figyeljetek erre - én biztos nem ajánlok szolgáltatásokat, nem kezdeményezek csevegéseket csak beköszönéssel és nem teszek fel félreérthető tartalmakat. Ha ilyeneket kapnátok, ne nyissátok meg és ne menjetek bele semmilyen kamu ajánlatba...
Köszönöm azok segítségét, akik szóltak, jelentették, segítettek - nagyon hálás vagyok érte! 
Isten áldjon mindenkit - és kalandra fel! 🙂
Sipos Gyula

Jézus nevelődése a családjában

Kategória: Eheti
Megjelent: 2026. július 06. hétfő

Max Ernst 1926-ban festette meg „A szűz megfenyíti a gyermek Jézust…” című képét, ami nagy botrányt keltett. Szigorú apja, akit telibe talált a festmény, kizárta a festőt örökösei közül, a katolikus egyház tiltakozott… de valójában mennyit tudhatunk arról, hogy kapott-e a fenekére Jézus egyet? Hogyan nevelődött a gyermek Jézus a családjában? Meglepő, de többet tudhatunk erről, mint gondolnánk.

Bertalan apostol megvallása

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. augusztus 24. hétfő

"Nátánáel erre elismerte: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya." (Jn 1,45-51)
Nátánáel felismeri Jézusban a Messiást és apostolává lesz.
Segíts Uram, hogy mindig felismerjelek és tanúságot tudjak tenni rólad az embereknek! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Élő adás a szobából 160: Imaszolgálat személyes szándékokra

Kategória: videók
Megjelent: 2026. július 29. szerda


- imaszándékokat egész nap lehetett írni elérhetőségeinkre és hozzászólásként is...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Könyveink a szombati Szeretetláng Fesztiválon

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. augusztus 27. csütörtök


Kint leszünk mi is a szombati Szeretetláng Fesztiválon, részt veszünk a programokban, imaszolgálatban és a könyveink is, amelyeket a helyszínen kedvezményes áron lehet megvásárolni. (+ ajándék könyvek és ingyenes kiadványaink ingyenes kiadványaink). A könyveink listája: