Megtalálhatták Betszaida várost
A Genezáreti-tó partján fekvő el-Araj lelőhelyen végzett tizedik ásatási szezon után a régészek biztosak abban, hogy sikerült azonosítaniuk a bibliai Betszaida városát. A Biblia szerint Jézus ebben a városban adta vissza egy vak ember látását, és öt kenyérrel és két hallal táplált meg több ezer embert. Úgy tartják, hogy Péter, András és Fülöp apostolok is Bethsaidában éltek.
A két út
Beszéljünk nyíltan: akik Jézus Krisztusban csak egy jóságos tanítót látnak, a mindent megbocsátó Isten (ha van egyáltalán) prófétáját, azok csak magukat hitegetik. Az evangéliumok lapjai ugyanis ennél sokkal radikálisabb férfit mutatnak be nekünk! Egy embert, aki Isten Fiának, azaz Istennek tudja magát és ezt tetteivel is bizonyítja. Egy olyan férfit, aki tud (akar) nevetni, örülni, de haragudni és szenvedni is. Aki nem emberek kedvét keresi, hanem tetteivel mindig a mennyei Atyát akarja megdicsőíteni.
A gyógyult élet tanácsa
Átvilágítás a Tízparancsolat alapján – 4. rész: A gyógyult élet tanácsa
Ha régi fényképeket nézegetünk XX. század eleji családokról, akkor azt láthatjuk, hogy a gyerekek öltözködésükben, testtartásukban is igyekeztek szüleikhez hasonlítani. Ma pont fordítva van: az idősebbek öltözködnek „fiatalosan” és tesznek meg mindent azért, nehogy meglátszódjék a koruk. Ebben a feje tetejére állt világban nem egyszerű megérteni, miért is mondja Isten a Tízparancsolat negyedik tanácsában, hogy „tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked!” (Kiv 20, 12)
A rózsafüzér titkai, szentírási idézetekkel, 20/18
Dicsőséges rózsafüzér 3. titok: Aki nekünk a Szentlelket elküldte
"Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.
A kijevi Szent Szófia-székesegyház is károkat szenvedett egy orosz légitámadás következtében
Hét ember lelte halálát és tizenhárom sebesült meg a június 10-én, kedden Kijevet és Odesszát ért minden eddiginél nagyobb, öt órán át tartó orosz dróntámadás következtében, amely megrongálta a történelmi Szent Szófia-székesegyházat is.
Paul Newman nagylelkű adományozásai
A pénz színe című film forgatása alatt, 1985-ben Paul Newman meglepte a stábját egy váratlan döntéssel. A szerződéses tárgyalások során luxusszállások, napi borkiszállítások és magánszakácsok is szerepeltek a kívánságlistáján. Ám a forgatás megkezdése előtt Newman csendben eltörölt minden egyes kiváltságot. A felszabadult összegeket egy chicagói gyermekkórháznak adományozta, amely a forgatási helyszín közelében működött. A kórház vezetése meglepődve fogadta az anonim, de jelentős támogatást, amely mindenféle felhajtás nélkül érkezett. Csak jóval később derült ki számukra, hogy ki volt a nagylelkű adományozó.
Szeretet Földje Hírlevél, 2026. április
Kedves Testvérek!
Mozgalmas időket életünk, sok programunk volt márciusban és lesz most áprilisban is. Vasárnap pedig országgyűlési választások - őrizzük meg békénket és ajánljuk az egészet Isten irgalmas szeretetébe, ezért legelőször imádkozzunk az országgyűlési választások Isten akarata szerint való megvalósulásáért:
A kamasz Jézusról
A kamaszkor nehéz időszak az egész család számára, amit időnként csak túlélni lehet. Ez a mindannyiunk életében bekövetkező fejlődési szakasz, amikor gyerek „rugódozni kezd az iga ellen”, keresi a határait, próbálja megérteni, hogy ki ő és hol a helye a világban. Ez még a legjobb, legszeretőbb családokban, a legokosabban nevelt, legjobb természetű gyerekeknél sem megy konfliktusok nélkül - így volt ez Jézus életében is.
Az okos és hű szolga mindig készen áll
"Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok." (Mt 24,42-51)
A személyes életünkben legkésőbb a halálunk pillanatában találkozunk az Úrral, de azt nem tudjuk, mikor lesz...
Segíts Uram, hogy mindig éber és virrasztó lélekkel várjam a veled való találkozást! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
József és Mária
Novella a Betlehemi történetek című könyvből
Felolvassa a szerző: Sípos (S) Gyula
Megrendelhető elérhetőségeinken - Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A könyvről bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/25469-betlehemi-tortenetek
Szeretetláng Fesztivál szombaton!
2026. augusztus 29-én, szombaton idei Szeretetláng Fesztivál Budapesten, a máriaremetei kegytemplom előtti területen. A Fesztivál programja:
