Törvény és a próféták – és az Aranyszabály

Kategória: Hegyi beszéd Megjelent: 2015. szeptember 29. kedd

A jeruzsálemi Templom - azaz a fő és egyetlen kultuszhely - lerombolása, a Frigyláda eltűnése, valamint a babiloni fogság bűnbánatra és vallásossága újragondolására késztette a zsidó népet. Ezután már a Tóra - Isten Törvénye -, és a próféták tanítása (ebben a sorrendben) vált hitéletük középpontjává. Megértették, hogy ha nem akarnak újra elbukni, akkor el kell fogadniuk Isten fennhatóságát, tanácsait és ezt úgy vélték leginkább megvalósíthatónak, ha következetesen ragaszkodnak még a legkisebb törvény betartásához is. A kérdés azonban korán felmerült: melyik a legfontosabb törvény?

 

Jézustól is ezt kérdezi az írástudó, majd amikor a Messiás visszakérdez, így felel: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat. Erre Jézus így szólt: Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz. De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: De ki az én felebarátom?” (Lk 10, 27-29)

Láthatjuk, hogy kérdés kérdést szül, és ezt vég nélkül lehet folytatni – amennyiben a törvényeket mint normatív szövegeket, előírásokat nézzük. Nem is lehet vége, hiszen az élet több, mint a törvény, a valóság szövedékének bonyolultságát soha nem lehet előírások merev kockáiba zárni. Minden kísérlet, amelyik a törvények egyre újabb magyarázataival, finomításával, részletezésével akarja befogni az életet, óhatatlanul kudarccal kell végződnie. Mégis erre, az élet törvények közé szorítására tettek kísérletet a farizeusok és így tették végül az Isten áldásul adott törvényeit teherré, átokká. Milyen tragédia, amikor a pihenőidőül szánt, kegyelmi hetedik nap börtönné és bilinccsé válik! Amikor a törvény külsőségeihez való ragaszkodás elnyomja és megöli az éltető lelket és lelkiismeretet!

Jézus Krisztus a Hegyi beszédben egészen más utat követ. Egy mondatával – amit ma Aranyszabályként emlegetünk -, világosságot gyújt és helyre rak mindent: „Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták.” (Mt 7, 12)

Milyen csodálatos mondat és milyen radikális változás! A törvénykezés száraz betűje helyére az emberi személyiség és lelkiismeret kerül – immár nem elég a Törvény betűinek tisztelete, nem elég a tanok bebiflázása, nem menthet fel a szavak játéka az élet valósága alól!

Milyen egyszerű ez – de milyen nehéz út a Törvényhez való külsődleges igazodáshoz képest! Egyszerű, mert önmagam mindig kéznél vagyok, és rettenetesen nehéz, mert önismeretet kíván és élő lelkiismeretet. A „törvények betartása” nem kívánt ilyet. A tizedet úgy is befizethettem, hogy közben a beszedő halálát kívántam. Ha a fejemen ott volt a kipa, ruhámon a négy bojt, vallásosságom jelei (vagy épp a kereszt, hogy magunkat se hagyjuk ki), akkor ki vonhatta kétségbe az én hitemet?

Ha azonban azt kell tennem másokkal, amit magamnak is szeretnék, bajba kerülök, mert önmagam felmentem azok alól, amikért másokat elítélek. Ha én szólok meg másokat, az jogos harag és igazság, ha mások mondanak rólam rosszat, akkor az besározás és pletyka. Könnyedén igazoljuk, miért nem kell adnunk a másiknak az időnkből, javainkból, tehetségeinkből, miközben arra vágyunk, hogy mi mindent megkapjunk Istentől, embertől egyaránt. Ha mi nem szeretünk is, minket szeressenek. Ha mi elutasítunk is, minket elfogadjanak – mert mi szebbek vagyunk, okosabbak, egyébként is többet szenvedtünk, meg a rendes emberek közé tartozunk, nem úgy, mint a másik ember, a másik nép…

Jézus Krisztus Aranyszabálya azonban behatol a szív mélyére és „szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait”. (Zsid 4, 12) Nem könnyű engednünk megvilágosító kegyelmének, mert az bevilágít szívünk legrejtettebb zugaiba is, megmutat minden hamis önszeretetet, bűnt, hibát, sötétséget. Összetör minket, leleplezi élethazugságainkat. Mégis milyen jó, ha engedünk Isten szelíd jelenlétének, amely gyengéden érinti meg életünk legfájdalmasabb területeit is, hogy ott gyógyulást és szabadulást hozzon! Milyen szép életünk lenne, ha tartanánk magunkat az Aranyszabályhoz! Megszűnnének a háborúk, a harag és viszály eltűnne és megtelnénk örömmel, békével és szeretettel! Ez Isten országának valósága, amit már itt is megélhetünk és ami a mennyek országában örökre beteljesül.

Isten maga is az Aranyszabályt „alkalmazza”: „Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni! Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni!” (Lk 6, 37) Milyen csodálatos ígéret: ha én nem ítélek el, ha én megbocsátok, akkor Isten is megbocsát és Ő sem ítél el – Jézus Krisztusban szabad utam lett a mennyek országába!

Ellenkezőleg pedig: „Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.” (Mt 5, 25-26) Isten a Bíró, a törvényszolgák az angyalok, a börtön pedig a tisztítótűz…. és még ez a jobbik hely, mert innen még ki lehet szabadulni, a pokolból pedig soha…

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés