Százmilliárdos vagyonvisszaszerzés

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. augusztus 31. hétfő

Százmilliárd forint értékű vagyon került vissza az államhoz a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) augusztus végével lezáruló felszámolásával a Közlekedési és Beruházási Minisztérium alá rendelt négy alapítvány által.

Beszámoló a Szeretetláng Fesztiválról, 1 rész

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. szeptember 01. kedd

Budapesten, a máriaremetei kegytemplom kertjében 11. alkalommal rendezték meg a Szeretetláng Fesztivált augusztus 29-én szombaton, mintegy háromezer hívő részvételével. A nap során elhangzottak előadások, tanúságtételek, dicsőítő dalok. Harminc pap gyóntatott és áldoztatott, adott lelki vigaszt a híveknek az örömteli, szentlelkes hangulatú rendezvényen. Az eseményről két részben számolunk be (Magyar Kurir).

Ki cselekszik?

Kategória: Hegyi beszéd
Megjelent: 2015. október 30. péntek

Jézus a hamis prófétákról szóló intését összeköti egy figyelmeztetéssel, amin érdemes elgondolkodni. Olyan embereket hoz ugyanis elénk, akik az Ő nevében prófétálnak, ördögöket űznek és csodákat is tesznek, Ő mégis elutasítja őket. Vajon miért? Hamis próféták lennének? De akkor hogyan tehetnek Jézus nevében csodákat? Vagy mégsem hamisak – de akkor miért utasítja el őket Isten Fia?

Átvilágítás a Tízparancsolat alapján - 6. rész: Elképzelhető-e?

Kategória: Evangelizációs levelek
Megjelent: 2016. július 12. kedd

Elképzelhető-e, hogy a Szentháromságban a Fiú becsapja az Atyát? Elképzelhető-e, hogy a Szentlélek egyéjszakás kalandba bocsátkozzék az ördöggel? Nem, ez elképzelhetetlen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek szoros szeretetkapcsolatban él, egységük és hűségük kikezdhetetlen. A Szentírásban pedig azt olvassuk, hogy megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1, 27) Nem férfinak vagy nőnek, hanem férfinak és nőnek! Együtt képei annak az egységnek és kölcsönösen mindent odaadó szeretetnek, ami a Szentháromság Egyisten belső életét jellemzi.

István király országfelajánlása és halála Hartvik püspök leírásában

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2023. augusztus 15. kedd

"22. Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról, s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak.

Egy újságíró kérdezi Teréz anyát

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2025. július 13. vasárnap

Egy újságíró kérdez a hetven éves Teréz anyát: "Amikor Ön meghal, a világ ugyanúgy fog kinézni, mint Ön előtt. Annyi erőfeszítés után, amit beletett, mi változott meg a világban?"

Imakilenced az idei Szeretet Földje Találkozóért - 4. nap

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2025. szeptember 28. vasárnap

Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked az idei Szeretet Földje Találkozó lehetőségéért. Kérünk Téged, add, hogy a Találkozó alatt az erőtlenek erőben részesüljenek, a buzgók az életszentség teljességére eljussanak, a bűnösök megtérjenek, a betegek meggyógyuljanak, a sötétségben élők megszabaduljanak a gonoszság erőinek kötelékeiből, a szűkölködők és szenvedők gondjaikban enyhülést kapjanak! Add, hogy hogy hazánk, mint a Szeretet földje felvirágozzon és minden helyzetben megdicsőítse a Te neved a Szentlélek ajándékai és kegyelmei által. Kérünk, gyűjtsd egybe a népedet és áldd meg a Szeretet Földje Találkozó minden programját és résztvevőjét, hogy életünk egészen belesimulhasson Isten országába! Köszönöm Atyám, hogy szeretsz minket és meghallgatod imáinkat. Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Ezek történnek mostanában

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2026. május 15. péntek

A szokásos hétköznapi programjainkon és munkáinkon túl - előadás Alfa-kurzuson és lelki napokon; igekártyák; pünkösdi kilenced; Szeretetláng Imatalálkozó; Szent István Könyvhét... részletek:

Szent István király élete, küzdelme és csodái a Magyar Királyságért

Kategória: videók
Megjelent: 2026. augusztus 19. szerda


Felolvassa: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Kivonat Sípos (S) Gyula: A legnagyobb magyar próféta és szent - István király és életműve című könyvből: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/5416-a-legnagyobb-magyar-profeta-es-szent-istvan-kiraly-es-eletmuve 

Jézus társadalmi státusza és életkörülményei az elrejtettség évei alatt

Kategória: Eheti
Megjelent: 2026. augusztus 10. hétfő

Minden emberre hatással vannak életkörülményei és társadalmi helyzete. Ez nem kikerülhetetlen végzet, minden helyzet építhet és rombolhat minket, attól függően, hogy állunk hozzá. Az emberekre nehezedő szegénység megnyomorító hatásairól nem kell beszélni, ugyanakkor például Assisi Szent Ferenc számára az önként vállalt szegénység értékes kincs volt. Érdemes ezért megnéznünk, milyen volt Jézus társadalmi helyzete és életkörülménye az elrejtettség évei alatt.

A közösség áldássá válik

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2026. augusztus 29. szombat

"Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól." (Mt 18,15-20)
Isten a Szentháromság belső közössége, minket is közösségben akar látni egymással.
Jöjj Szentlélek és köss össze minket a te szereteteddel! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult