Ne ölj!

Kategória: Evangelizációs levelek Megjelent: 2016. július 01. péntek

Átvilágítás a Tízparancsolat alapján – 5. rész: Ne ölj!

 

A különböző népek kollektív emlékezetében, mítoszaiban közös múltunk eseményei őrződtek meg. Ilyen például a Vízözön története vagy az, hogy egy emberpárból sarjadt az emberiség. Ők hamarosan elbuktak, utódaik viszálykodtak egymással, amelynek gyilkosság lett a vége. A Biblia első könyve is ezt rögzíti: az első emberpár fellázad Isten ellen, ezért el kell hagyniuk az Édent. Micsoda tragédia és összeomlás! Első gyermekük, Káin megöli a másodikat, Ábelt. Néhány nemzedékkel később utóda, Lámek már a vérbosszút igenli:

Megöltem sebemért egy férfit,

Sérülésemért egy ifjút:

Hétszeres a bosszú Káinért:

De hetvenhétszeres Lámekért!” (Ter 4, 23-24)

Ez az emberiség első elsötétedésének ideje, amelynek a Vízözön vet véget. A bűn azonban nem tűnik el, a viszály, a háború és gyilkosság csakhamar újra megjelenik a Földön. Isten eredeti elgondolásában viszont – amit a lázadó ember félretolt -, nem ez állt!

A teremtés kezdetén azt olvassuk, hogy „azt mondta Isten: Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok, a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!” (Ter 1, 29-30) Az Édenben tehát az ember növényevő volt és semmilyen módon nem árthatott olyan élőlénynek, „amiben élő pára van”. (Ez nem vegetarianizmust jelent, hanem az Élet korlátlan tiszteletét.) Csak a Vízözön után engedi meg az Úr – látva teremtménye bukását és erőtlenségét -, hogy az ember állatot is egyen, de azt is úgy, ha a vért – amely az „élet hordozója” -, nem eszi meg vele együtt, azaz legalább szimbolikusan megmarad az Élet korlátlan tisztelete.

Sajnos mindez nem segített az emberen. Újra és újra elsüllyedt a pusztítás és a gyilkosság ördögi körében. Isten azonban elkezdte nevelő munkáját, hogy visszatérítse szeretett teremtményét a szelídség és béke világába.

A Mózesnek adott törvényben ezt olvassuk: „Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, sérülést sérülésért.” (Kiv 21, 24-25) Számunkra ez most nagyon keménynek tűnik – Mózes is leír több kivételt, amikor enyhíteni kell ezen a szabályon – ha azonban figyelembe vesszük a korabeli viszonyokat, akkor megértjük, hogy ez a törvény az igazságos mérték helyreállítását célozza egy vérbosszútól fertőzött, igazságtalan világban! (Azaz csak annyit kérhetsz számon, amennyit elvettek tőled, nem többet…)

Amikor pedig Jézus Krisztus eljött közénk, hogy megmutassa Isten valódi természetét és tökéletes akaratát, így tanít: „Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: ‘Oktalan’, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: ‘Bolond’, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5, 21-22)

Minden rossz szó már gyilkolása a másik embernek! Istenben nincs semmi kárhoztatás, gyilkossági szándék, ezért Isten gyermekeiben – bennünk emberekben -, sem lehet!

„Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a köntösödet elveszi, ne tagadd meg az ingedet sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanokhoz és gonoszokhoz is. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 27-36)

Nem mondhatjuk, hogy az emberiség könnyen befogadta ezt a tanítást, de azt igen, hogy ahol a krisztusi hit gyökeret vert, ott lassan, talán csak évszázadok alatt, de társadalmi méretekben is elindult valami megszelídülés. Enyhültek a kínzási formák, majd eltörölték azokat, végül a halálbüntetést is. Szűntek a rabszolgaság formái és nőtt az egyenlőség és jogszerűség. Még a háborúkat is ritualizálták és a hadifoglyok jogait is rögzítették. A társadalmi közeg egyre kevésbé tolerálta az erőszakot… A folyamat hullámzó volt, vissza-visszaesésekkel, de mégis felfelé, a szelídülés tartott - mígnem a XX. század elhozta az eddigi legnagyobb és legkiterjedtebb visszaesést!

Napjainkban a gyilkosság kultuszát éljük. Regényekben, filmekben, zenékben a gyilkosság és vérbosszú elfogadott, sőt igényelt! Szavainkkal gyilkoljuk egymást, a lejárató kampányok a pártok, politikai és gazdasági szervezetek bevett eszköze lett. Istentelen korszakunk minden bűnt felszabadított a tabu alól és helyesli azt. Botrányos módon még a terrort, ártatlanok felrobbantását is Istennek tetsző cselekedetnek hazudják – és milyen sokan elhiszik ezt! Már a legvédtelenebbeket, az anyjuk méhében megbúvó kisbabákat sem illeti védelem! (Ez a sátáni véráldozat az óidők legszörnyűbb emberáldozatait idézi újra.) Az erkölcsi, morális züllés szinte teljessé vált – és ennek következményei is nyilvánvalóak számunkra: társadalmi méretű szétesés, amit csak ideig-óráig lehet pénzzel, emberi törvényekkel visszatartani.

Amikor Isten a Tízparancsolat ötödik tanácsában azt mondja: Ne ölj (Kiv 20, 13), akkor egyszerre védi az ember személyes és közösségi életét. Megfogadása életet, elutasítása a halált jelenti, kikerülhetetlenül.

Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

 

 

 

Hozzászólások   

#3 edit 2016-07-02 17:32
én köszi az írásaidat :)
#2 sgy 2016-07-02 09:55
Kedves Edit!
Köszönöm a hozzászólásaid!
Imával és szeretettel: Gyula
#1 edit 2016-07-02 07:37
Nagyon örülök, hogy érinted az Ószövetséget is. Van néhány új irányzat, ami csak az Újszövetséget veszi alapul . Így hogyan lehet megismerni Istent? Az ítélkező arcára is kell, hogy legyen bátorságunk ránézni, mert a földi ember története ezzel kezdődik és ezzel is lesz vége.
Isten állandó. Emberi logikával kifürkészni nem lehet, hogy mi miért látjuk mégis változónak. 
Mi változunk, mert Ő formál. Ősszel, ha nézzük a kopasz fákat, a csontunkig hatol a hideg szél, akkor siránkozunk, hogy kegyetlen a sors, tavasszal meg vígadozva kapcsoljuk ki a fűtést.
Ugyanaz az Isten, ősszel és tavasszal, de mások a körülmények, más a tájkép, más az ember. 
Meg kell állnunk végre Istenben, állandónak kell lennünk, minden körülményben. 
JÉn úgy ékpézelem el Istent, mint egy cserépkészítőt, vagy kovácsmestert. Hevernek a nyers agyagok az asztalon. Kimegy a mester a műhelyből és becsukja maga után az ajtót. Az agyagok elkezdenek kombinálni: itthagyott örökre, kiszáradunk mind, minek hozott ki a földből, ha most itthagy, jaj, jaj végünk. Aztán visszajön a Mester egy vödör vízzel, mert kellett a formáláshoz. A formálás fájdalmas az agyag számára, főleg ha nem hisz a végeredményben.
Egy székely népmese tanúságos története , hogyan győzte le a kenyér az ördògòt: 

- Csak ülj veszteg odakint, várakozzál egy keveset, tûrj te is, mert én is eleget tûrtem s várakoztam. Engem még az elmúlt esztendõben õsszel elvetettek a földbe, egész télen ott ültem s várakoztam, várakozzál te is. Mikor kitavaszult az idõ, akkor nõni kezdtem lassanként, s vártam, hogy nagyra nõjek, várj te is. Mikor az aratás eljött, valami horgas vassal nekem estek, levagdaltak, csomóba kötöttek, de tûrnöm kellett, tûrj te is. Azután szekérre raktak, egy rúddal lenyomtattak, a faluba vittek, s várakoztam, várakozzál te is. Ott asztagba raktak, rám tapodtak, hogy ropogtam bele, s tûrnöm kellett, tûrj te is. Onnan behánytak a csûrbe, valami összebogozott két darab fával agyba-fõbe s két oldalba is jól megvertek, de tûrnöm kellett, tûrj te is. Onnan zsákba gyúrtak, malomba vittek, két keringõ kõ közé öntöttek, hogy egészen összeromlottam. De el kellett tûrnöm, tûrj te is. Onnan hazavittek, tekenõbe tettek, rám töltöttek valami sós vizet, s az öklükkel két óra hosszat dömöcköltek, gyúrtak, kínoztak engem. S akkor, ami legnagyobb kín a világon, egy behevített égõ tüzes kemencébe behánytak egy nagy falapáttal, de tûrnöm kellett, tûrj te is. Ott jól megsütöttek, még meg is égettek, onnét kitettek, ide behoztak, egy nagy vaskéssel darabokra hasogattak. No, látod már, hogy én mennyit tûrtem, szenvedtem s várakoztam, tûrj s szenvedj, s várakozzál te is.

You have no rights to post comments