Ki cselekszik?
Jézus a hamis prófétákról szóló intését összeköti egy figyelmeztetéssel, amin érdemes elgondolkodni. Olyan embereket hoz ugyanis elénk, akik az Ő nevében prófétálnak, ördögöket űznek és csodákat is tesznek, Ő mégis elutasítja őket. Vajon miért? Hamis próféták lennének? De akkor hogyan tehetnek Jézus nevében csodákat? Vagy mégsem hamisak – de akkor miért utasítja el őket Isten Fia?
Jézus Krisztus ezt mondja: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: ‘Uram, Uram!’, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van. Sokan mondják majd nekem azon a napon: ‘Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk ördögöket, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?’ Akkor majd kijelentem nekik: ‘Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik gonoszságot cselekedtetek!’” (Mt 7, 21-23)
Talán közelebb kerülünk a megértéshez, ha feltesszük a kérdést: ki cselekszik?
Nos, amikor gyógyulás, szabadulás, csoda történik, akkor valójában Isten cselekszik – ezért ebben nekünk nincs semmi érdemünk! Ezzel szemben milyen nagy a kísértés, hogy Isten tetteiből valamit magunknak tulajdonítsunk! Milyen magától értetődőnek veszik a vezetők, hogy az emberek ő szavukra hallgatnak, őket követik! Milyen sok pap, lelkész, közösségvezető érzi úgy, hogy neki több jár, mert hiszen neki köszönhető a közösség épülése! (Milyen könnyen elhiszik, hogy „akinek az Isten hivatalt adott, annak észt is adott hozzá…” – pedig ez a gőg és felelőtlenség mondása és nem az alázaté és szereteté.) Hányan buknak el, mert a saját véleményüket magától értetődően jónak és követendőnek tartják, a gyülekezet pénzével, mint a sajátjukéval gazdálkodnak, és természetesnek veszik, hogy a többiek őket szolgálják. Isten tetteinek sáfárai helyett annak kufárai lesznek, lelki és anyagi kamatot, hasznot szedvén abból, ami Istent illeti.
Látjuk tehát, hogy azért, mert valaki kijelentést kapott az Úrtól, a Szentlélek felkente valami szolgálatra, még nem válik automatikusan szentéletű emberré! Épp ellenkezőleg! Fennáll az a veszély, hogy olyanná válik, mint a kivilágított karácsonyfa: kívülről szép színes, de belül szúrós és megközelíthetetlen. Jézus ezért komolyan figyelmeztet minket, hogy minden szavunkért is számot kell adnunk, és a nagyobb hatalom nagyobb felelősséggel is jár: „Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.” (Lk 12, 48)
Ha tehát valaki azt hiszi magáról, hogy Ő nagyobb, különb a többieknél, mert rajta keresztül az Úr üzenetet küld, vagy gyógyít, szabadít, akkor rettenetes tévedésben van! Hiszen Isten ingyenes kegyelmi munkájából semmit nem tulajdoníthat magának – nem ő gyógyít, szabadít, hanem az Úr -, viszont egyre jobban kell igyekeznie, hogy erre a hatalmas ajándékára Istennek a szeretet megfelelő válaszát adja! Ez pedig csak a szolgáló szeretet lelkületével lehetséges. („Aki közületek a legnagyobb, legyen a szolgátok.” – Mt 23, 11)
Ki megy be tehát a mennyek országába? „Aki megteszi az Atya akaratát, aki a mennyben van.” Arról pedig, hogy mi az Atya akarata és mit kell tenni, világosan beszél Megváltónk az utolsó ítéletről szóló tanításában:
„Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.’ Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?’ A király így válaszol majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.’
Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ‘Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.’ Erre azok is megkérdezik: ’Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?’ Akkor ő így felel majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.’ És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.” (Mt 25, 31-46)
Nem elég beszélni, cselekedni is kell. De nem akármit, nem akármikor és nem akárhogyan: a krisztusi hitből fakadó szeretet cselekedeteit kell megtennünk, mert a hitünk a szeretet cselekedetei által lesz tevékennyé.
Jakab apostol ezt írja levelében: „Mert ahogyan halott a test lélek nélkül, úgy a hit is halott tettek nélkül.” (Jak 2, 26) Ha pedig halott vagy, hogyan is juthatnál be az élők földjére?
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
