Szeretet történet Herbertről
Egy különleges igényű gyerekek iskolájában tartott mulatság keretében az egyik diák édesapja minden jelenlévő szívében megmaradt megható beszédet mondott. Miután megköszönte az iskolának és az odaadással és szívvel dolgozó dolgozóknak, megosztott egy elmélkedést:
"Amikor semmi sem zavarja meg a természet egyensúlyát, a dolgok természetes rendje minden harmóniájában feltárul. Aztán remegő hangon hozzátette: De Herbert fiam nem tanul úgy, mint a többiek. Ő nem érti úgy, mint ők. Szóval... hol van a dolgok természetes rendje az ő esetében?
Csend borult be a szobába.
Az apa folytatta: Hiszem, hogy amikor egy Herberthez hasonló gyermek születik, testi vagy szellemi fogyatékossággal, ritka lehetőséget kap a világ: esélyt arra, hogy megmutassa az emberi lélek valódi lényegét.
És ez a lényeg abban derül ki, hogy mások hogyan fogadják és hogyan bánnak vele.
Aztán megosztott egy emléket:
Egyik nap Herberttel sétált egy pályánál, ahol néhány fiú focizott. Herbert nézett és megkérdezte:
- Apa, szerinted engednek játszani velük?
Az apa tudta, hogy a legtöbb esetben a válasz "nem".
De azt is tudta, hogy ha igent mondanak, az az egyszerű gesztus felbecsülhetetlen értékű tartozás és méltóság érzetét adná a fiának.
Félénken odament az egyik fiúhoz, és nem várt sokat, megkérdezte, hogy Herbert csatlakozhat-e a játékhoz. A fiú ránézett a barátaira, egy pillanatig habozott, majd így szólt:
- 3-0-ra vesztünk, még tíz perc van hátra... Persze, hadd jöjjön. Hagyjuk, hogy büntetőt rúgjon.
Herbert hatalmas mosollyal szaladt a kispadhoz. Felvette a csapatmezt, miközben édesapja könnyes szemekkel teli szívvel nézte.
Herbert a játék hátralevő részében a kispadon maradt, sugárzott.
A fiúk lassan kezdték megérteni, mit látott az apa: a fiát elfogadták.
Aztán az utolsó percben Herbert csapata büntető rúgást érdemelt.
A fiú, aki először fogadta, az apjához fordult és bólintott:
- Most ő jön.
Harbert bizonytalan léptekkel, labdával a kezében közeledett a büntetőhelyhez.
A kapus rögtön megértette. Ott állt a posztok között... majd lassan az egyik oldalra ugrott, nyitva hagyva a gólt.
Herbert lágyan rúgott. A labda lassan átgurult a célvonalon.
Gól.
Csapattársai kitörtek az éljenzésben. A levegőbe emelték, megölelték, ünnepelték, mintha most lőtte volna a győztes gólt a vb-döntőben.
Az apa története, a hangja megtört az érzelmektől:
- Aznap egy csapat fiú hozott egy döntést kedvességből, emberségből és szeretetből.
Herbert nem látta meg a következő nyarat. Azon a télen elhunyt.
De sosem felejtette el, hogy egy napra hős volt.
És az apja soha nem felejtette el. Amikor aznap este hazaértek, nézte, ahogy Herbertet anyja a karjaiban tartja, örömében sírva, ahogy elmesélte neki élete legszebb élményét."
Ahogy egy nagy ember mondta egyszer: "Egy társadalmat az alapján ítélik meg, hogyan bánik a legkiszolgáltatottabb tagjaival."
(facebook)
