Rövid beszámoló a taizéi találkozóról
A december 29. és január 2. között a cseh fővárosban megrendezett taizéi találkozón 30 ezer fiatal vett részt, akiknek vidám jelenléte és tiszteletteljes viselkedése a tömegközlekedési eszközökön illetve a történelmi belvárosban érezhető volt. A 17 prágai templomban összegyűlt fiatalok tanúságot tettek a hitről a város szívében. A cseh közszolgálati televízió élőben közvetítette az esti imát december 30-án és január 1-jén este 7-től.
Várszegi Asztrik: Orosch radikális és frontális támadást intézett a magyar bencés kongregáció ellen
Az idei karácsony kellemetlen meglepetést hozott a magyar bencéseknek: Orosch János nagyszombati érsek fel akarja oszlatni Komáromi Rendházukat. A lépés hátterében feltehetőleg a 3 millió euró értékű birtokok megszerzése áll. Az ünnepek után Várszegi Asztrik fogadott minket a pannonhalmi bencés monostorban. A vele készült interjúban elsősorban a fenti ügyről kérdeztük, de szóba került Bezák is.
A holokauszt magyar szellemi vesztesége
A kriptonizzó feltalálója, a golyóstoll megalkotója, az első magyar számítógép építője és még számos tudós, feltaláló, író és művész – közös bennük, hogy sokat tettek Magyarország iparáért, tudományos felemelkedéséért és kultúrájáért, ám származásuk vagy vallásuk miatt végül munkaszolgálatra küldték őket a keleti front poklába; a gettóban, a Duna partján vagy éppen koncentrációs táborokban pusztultak el.
Kutatás a Frigyláda után
A Közel-Keleten nem új jelenség, hogy a régészet politikai célokat is szolgál. A brit, a francia és a német archeológusok a 19. század derekától kezdve Perzsiától Kis-Ázsián át Egyiptomig a birodalmi célok érdekében is ástak, és gyűjtötték a leleteket a British Museum, a Louvre vagy éppen a berlini Pergamom Múzeum számára. Az eddigi kutatások geostratégiai jelentősége eltörpülhet annak a kutatásnak a fényében, amelyről az év végén jelent meg egy összefoglaló könyv Izraelben. Harry Moskoff rabbi az ókor leghíresebb, ám 2700 év óta elveszett tárgya, az ószövetségi Frigyládával kapcsolatos legfrissebb információkat gyűjtötte össze.
Prófétai gesztus: 15 éve szállították át a Parlamentbe a Szent Koronát
A Magyar Millenniumi év kezdetének alkalmából 2000. január 1-én ünnepélyesen átszállították a Szent Koronát a Nemzeti Múzeumból Parlamentbe...
A pedofil szájtokat nézik a legtöbben a rejtett interneten
Az internet anonim részének forgalmáról készült statisztika aggasztó eredményeket hozott. A Tor nevű hálózaton leginkább a pedofil oldalak a népszerűek.
Megtalálhatták a világ leghatalmasabb földalatti városát
A világ legnagyobb ősi földalatti városát találhatták meg a törökországi Kappadókiában egy városfejlesztési projekt során. Több tízezer ember élhetett ott lenn, a mélyben...
Kumari, az élő gyermekistennő
Az India és Kína között fekvő Nepálban nagy tisztelet övez egy istennőt, Talejut, akinek egyik inkarnációja a Katmandu központjában álló Kumari Ghar palotában él. Valóságos személy, egy kislány, akit Kumarinak neveznek. Hagyományában keverednek a hindu és buddhista vallás elemei.
Mi történt a magyar egyházban 2014-ben?
Egy eseményekben gazdag év híreiből válogatott az olvasóknak a Magyar Kurir:
A 2014-es év pápaságáról
A 2014-es év pápaságáról a szentszéki szóvivő, P. Federico Lombardi vont mérleget a Vatikáni Rádiónak:
Nincs demokrácia szeretet nélkül
Szeretet nélkül nincs igazi demokrácia. A jóléti állam fenntartásához szolidaritásra és polgári vallásra van szükség. Nem egy keresztény teológus vélekedik így karácsony alkalmából, hanem a kortárs liberális politikai filozófia egyik legismertebb szerzője.