Uncategorised
A szenvedő emberben Krisztus sebeit érintjük meg
Szőke Péterrel, a magyarországi Szent Egyed Közösség vezetőjével beszélgettünk.
Három idézet Pio atyától
1. Isten és a sátán között a harctér az emberi lélek. Itt folyik a harc az élet minden pillanatában, ezért szükséges, hogy a lélek szabad bejárást engedjen az Úrnak, és általa mindenfelől megerősítse, fölfegyverezze magát. Az ő fénye majd rávilágít így a tévedésekre. A léleknek Jézus Krisztusba kell öltöznie, az ő igazságába és igazságosságába, fel kell vennie a hit pajzsát, Isten igéjét, hogy le tudja győzni a hatalmas ellenségeket. Ahhoz, hogy Jézus Krisztusba öltözzünk, meg kell halnunk önmagunknak.
A mágnes akkor sem gyógyít, ha negyedmillió az ára
A magyar egészségügy állapota is sokat segít azoknak a cégeknek, akik speciálisnak mondott mágneseket árulnak komoly összegekért anélkül, hogy bizonyítani tudnák: azok valóban képesek pozitív hatást okozni. Hiába bünteti őket a Gazdasági Versenyhivatal, és hiába vonja ki a termékeiket a piacról a hatóság, ők továbbra is vagyonokért árulnak pár ezer forintból összeállítható eszközöket és tudománytalan kezelési módszereket.
Miért veszélyesek a különleges diéták?
Sokat árthatnak a manapság divatos diéták, ha az étrendet szakszerűtlenül állítják össze - írja a Semmelweis Egyetem híroldala. A fejlődésben lévő gyerekek ebből a szempontból különösen veszélyeztetettek.
Barsi Balázs a próféták szent realizmusáról
Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. A próféták azonban sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.
A napenergia győzhet pár éven belül
2018 elejére a napenergia gazdaságilag is jó befektetés lehet a nagyvárosok áramellátásához. 2040-re az elektromosság felét ott termelik majd, ahol felhasználják. A centralizált, széntüzelésű erőműveknek vége – írja a Guardian.
Hírek az új Babilonból: perlik a tortakészítőt, újabb botrányos Jézus-film?
Két hír az új Babilonból: 1. A cukrászda nem volt hajlandó elkészíteni egy homoszexuális propaganda tortát, erre beperelték. 2. A tavaly megjelent, Jézus istenségét tagadó sikerkönyvből már készül a forgatókönyv...
Az Egyház fellépése Venezuelában
Diego Padron Sanchez érsek a venezuelai változások szükségszerűségéről beszélt az El Universal online portálon. Ferenc pápa kiengesztelődésre szólított fel a hónapok óta tartó zavargásokra válaszolva.
Nem akarom, hogy tudják, milyen zsidónak lenni
„1924-ben születtem. Az egész életemet meghatározta a fasizmus. Szüleimnek már gyerekkoromban megélhetési gondjai voltak az antiszemitizmus miatt. Anyám kalaposságot tanult, apám fuvarozást vállalt bérkocsival. Később állandóan munkaszolgálaton volt, távol tőlünk. Annyi jövedelmük nem volt, hogy engem eltartsanak: a nagymamámnál voltam, akinek fűszerüzlete volt. Ott nőttem fel.” - Így kezdte visszaemlékezését Homonai Irén. A 89 éves asszony azon kevesek közé tartozik, akik megtapasztaltak szinte minden borzalmat, amit a nácizmus csak kitalált. Interjú a megdöbbentően fiatalos asszonnyal, akinek életében összesűrűsödött egy egész történelmi fejezet:
Ferenc pápa bocsánatot kért és határozottan beszélt a papi pedofil bűnökkel kapcsolatban
„Bocsánatot kérek tőletek és sírok értetek” – mondta a Szentatya, aki homíliája elején utalt Péterre, akinek tekintete összetalálkozott Jézuséval a halálát megelőző kínvallatás után, és amelynek hatására az apostol sírva fakadt. – Ma az Egyház szíve a visszaélést elszenvedett gyermekekben Jézus szemére tekint, és sírni szeretne, kéri a sírás kegyelmét. Sír azokért a fiaiért, akik elárulták küldetésüket és ártatlanokat használtak ki.
A Nagy Testvér új kedvenc új mobilja
A legújabb iPhone nem egyéb, mint a biometriának, a kémkedésnek és az orwelli utópiának zengett dicshimnusz.
Mi a baj a homoszexuális felvonulással?
Már Néró császár idején is életelleneseknek tartották a keresztényeket, mert azok nem váltak el egymástól, elítélték a véres és halálos gladiátor küzdelmeket, tiltották a magzatelhajtást és a homoszexualitást. Ma hasonló időket élünk. Szombaton, a Budapest Pride (homoszexuális felvonulás napján) két keresztény nővel beszélgettem. Nagyon kedvesek, szeretetteliek voltak, de amikor említettem, hogy imádkozunk a felvonulás miatt, teljesen megütköztek. Hogyan lehetek ilyen bigott, mi a baj a homoszexuálisokkal?