Életközepi válság
Középkorú hazai rocksztár, tévészereplő és celeb nyilatkozta – a bulvármédia pedig örömmel tálalta -, hogy ő bár sokat köszönhet feleségének, nélküle nem lenne lakása, gyereke, de az már a múlt, mert most itt az új szerelem és neki ez kell… tipikus példája ez annak, hogyan adnak teljesen elhibázott választ az életközepi válságot megélő emberek erre a kihívásra. De mi ez a válság (midlife crisis) és hogyan adhatunk rá jó választ?
Az életközepi válság – mint neve is mutatja – általában az életút közepe táján jelenik meg és a férfiakat és nőket egyaránt érinti. (Minden korban jelen volt az emberek életében, bár talán más súllyal és jelentőséggel.) Ahogy már Dante is írta az Isten Színjáték elején: „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém. Ó, szörnyű elbeszélni mi van ottan, s milyen e sűrű, kusza, vad vadon ...”
Igen, ez a sűrű, kusza vadon, amelyben hirtelen elveszítjük a biztos utat, a mi életünk. Amikor fiatalok voltunk, láttunk magunk előtt egy utat. (Persze ma már ez sem teljesen igaz, már beszélnek kapunyitási pánikról is – mi jöhet még?) Tanulunk, munkába állunk, megházasodunk, gyermekeket vállalunk, tele vagyunk feladatokkal, tervekkel, vágyakkal, szerelemmel, reménnyel… és így eltelik egy-két évtized. Ekkor kezdődnek a bajok! Elfogynak a tervek, a gyerekek felnőnek és lassan kirepülnek, a házastárs elveszíti vonzerejét, érezzük az öregedést, kiürül az életünk, szorongás, pánikreakciók – mit kellene tennünk?
Ilyenkor a férfiak és nők egy része a legrosszabb úton indul el: újra fiatal akar lenni, „újra élni akar”, és visszafelé indul, az elmúlt ifjúság felé. Új kapcsolat, új munka, nagy bulik, barátok és barátnők – és közben egyre növekvő élethazugságot épít ki magának. Ennek legszomorúbb, de legnyilvánvalóbb bizonyítékai épp a szórakoztató iparban dolgozó emberek, akiknek az önképéhez hozzátartozik, hogy ők fiatalok, vagányok, stb. – és nem tudnak, nem akarnak megöregedni, sőt!
Mick Jagger (Rolling Stones) a 70 évesen készített videoklipben úgy ugrál, mintha még mindig 25 lenne – de minek? Zenészek, színészek, akik 60 fölött egyszerre bejelentik, hogy új kapcsolatban élnek – és ha férfiak, akkor büszkén jelentik, hogy fiatal barátnőjük állapotos, jön a gyerek! (Nem mondom, hazánknak áldás minden megszülető gyermek, de biztos, hogy pont a nagypapinak kell ezt produkálnia?)
Férfiak, nők, vallásosak és ateisták egyaránt elcsúszhatnak. Egy ismerős asszony átment egy megtérés-élményen is, közösségbe is járt – és talán épp a megnövekedő belső szabadsága adta a lökést, hogy otthagyja a férjét és úgymond „a saját életét élje”. Milyen tragikus félreértése ez Istennek és önmagunknak is! Hasonlóképp, egy „spirituális ember” (keleti guru, zenész, színész és megmondóember) nyilatkozta, hogy el kellett válnia a második feleségétől, mert ez a házasság már mindkettőjüket csak akadályozta önmaguk kiteljesedésében – micsoda marhaság! Miért nem mondja ki egyszerűen: önző vagyok, csak a saját boldogságom érdekel és egy fiatal új szeretőt találtam magamnak?! Inkább hazudik, „spirituális úton jár” – de ez a „megvilágosodás” csak a teljes sötétségbe vezet.
Pedig az életközepi válság nagy áldás is lehet! Ez ugyanis az őszinte szembenézés időszaka – legalábbis Isten eredeti terve, akarata szerint – amikor elindulhatok előre, a bölcsesség, a letisztulás, az emberi érettség felé. Igen, talán soha nem lesz már olyan az életem, mint amilyennek fiatalon megálmodtam. Igen, öregszem, a testem már nem úgy funkcionál, mint régen. Igen, talán a házasságom is „leült”, tehát dolgoznom kell rajta, újra, és végig. (Gondoljunk csak bele, hogy a házasságunk, a családunk a Szentháromság képére és hasonlatosságára lett alkotva: vajon unatkozik-e az Atya, Fiú és Szentlélek egymás társaságában? Ha pedig Ők nem, akkor nekünk sem kellene… akkor talán a mi szeretetünk hűlt ki, a mi szenvedélyünk kopott meg, és mi nem tettünk meg mindent a másikért…)
Olyan könnyű hazudni magunknak! Már nem szeretem őt… nem is szerettem, csak a gyerek miatt… találkoztam az ifjúkori szerelmemmel… És: én másmilyen hivatást akartam… csak a szüleim miatt… És: most megtaláltam!
Dante az ő életközepi válságát úgy oldja meg, hogy lélekben végigjárja a pokol (a biztos bukás), a tisztítótűz (a bukás elkerülése), és a mennyország (az emberi érettségre való eljutás, a krisztusképűség) útját, így rátalálva a helyes útra. Nekünk is ezt kell tennünk, megengedve magunknak, hogy szembenézzünk kudarcaink poklával, a kísértéseknek való ellenállás tisztítótüzével, hogy túljutva a krízisen tovább léphessünk az emberi érettség felé.
A világ nem fog támogatni minket ebben! A szomszéd sem, aki már szintén elvált, meghasonlott, de ezt a világért se ismerné be!
Egy riportfilmben megkérdezték George Harrison (ex Beatles) feleségét, hogyan bírta ki a férje mellett, akiért rajongtak a nők és aki ezt szívesen viszonozta is (+ kábítószerek, egyebek). Az asszony ezt válaszolta: én elhatároztam, hogy nem válok el…
Ez az előrelépés útja! Elhatározom, hogy én Isten tanácsai mentén haladok tovább! Hogy szeretni akarok, még ha ez szenvedésekkel jár is. Hogy lelki módon keresem a megújulást, bízva, hogy az visszahat a testemre is, érzelmeimre, vágyaimra, gondolataimra. Hogy elfogadom azt is, hogy előre haladni lemondásokkal is jár. Megértem, hogy ez az út a bölcsesség, az érettség, a megbízhatóság felé…
Nem könnyű út ez, de az egyetlen, ami célhoz ér. Minden más csak hiábavalóság, hiúságok hiúsága…
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)
Hozzászólások
éljenek a szabad választás, a szabadság igaz lehetőségében. " én elhatároztam, hogy nem válok el.. "
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.