Uncategorised
Ferenc pápa: Az élet kenyerét adjuk Isten népének, ne pedig mérgezett ételt
„Azért történnek botrányok az egyházban, mert nincs élő kapcsolat Istennel és az Ő Igéjével. Ezért van az, hogy korrumpált papok nem az élet kenyerét, hanem romlott ételt adnak Isten szent népének” – mondta Ferenc pápa csütörtökön reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmiséjén.
Ökumenikus imahét a Krisztus-hívők egységéért
2014. január 19. és 26. között rendezik meg a Krisztus-hívők egységéért tartott ökumenikus imahetet. Az imahét országos megnyitó istentiszteletére Budapesten, a Kálvin téri református templomban kerül sor január 19-én, vasárnap 18 órakor. Az istentiszteleten igét hirdet Erdő Péter bíboros és Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök. A liturgiai szolgálatban részt vesz Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és a hagyományokhoz híven a MEÖT tagegyházainak vezetői.
Az ördög jellemrajza
Francesco Bamonte atya, Mária Szeplőtelen Szívének Szolgálói rendjéből, aki 1990 szeptember 8-án lett pappá szentelve, a római egyházkerület ördögűzője és az olasz ördögűzők egyesületének elnöke. Már papsága első éveitől kezdve meghallgatás, tanács, bátorítás és az imában való kísérés által segítette azokat az embereket, akik varázslók áldozatai lettek vagy különféle okkult praktikák révén szenvedtek károsodást. 1997-ben lépett be az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségébe. 2005 óta tanít a római Regina Apostolorum főpapi egyetem „Ördögűzés és szabadító imák” kurzusain. Különböző olasz és külföldi egyházmegyék püspökeinek kérésére néhány éve papnövendékek és papok számára tart előadásokat az exorcizmus végzésével, az exorcizmus lelkipásztori megközelítésével és az okkultizmus különböző formáinak a társadalomban való elterjedése által előidézett problémákkal kapcsolatban..
Katolikus templom épült Újrónafőn
Több évtizedes tervezés után, 2014 januárjában elkészült a katolikus templom Újrónafőn. Körülbelül 260 római katolikus él a faluban, akik eddig a kultúrházban gyűltek össze.
Vianney Szent János : A szenvedés
Kell szenvednünk, ha akarjuk, ha nem. Vannak, akik úgy szenvednek, mint a jobb lator, mások meg, mint a bal. Mind a kettőnek egyforma szenvedése volt. De csak az egyik tudta érdemszerzővé tenni, úgy, hogy az engesztelés szellemében viselte. A keresztre feszített Jézus felé fordulva ezt a szép ígéretet kapta: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43) A másik éppen ellenkezően, üvöltözött, átkot és káromlást szórt, és a legszörnyűbb kétségbeesésben adta ki lelkét.
Dr. Szegedi László: A prófétaság szerepe az Egyház megújulásában
Az Egyház megújulásáról szóló dolgozat sorozatunkban szólni kell az Egyház prófétai feladatáról is. Ez a dolgozat az Egyházban ma szükséges, élő prófétai tevékenységről szól.
Mottó: A prófétai beszédet el ne vessétek (I.Tessz 4;19)
Ilyen az élet védőoltások nélkül: egy 37 éves brit anya vallomása
Nagyon tanulságos! Amy Parker 37 éves, kétgyermekes családanya, és jelenleg is kismama. Az északnyugat-angliai tóvidéken nőtt fel két művész gyermekeként, akik nagyon odafigyeltek arra, hogy lányukat minél egészségesebben neveljék, és ennek jegyében semmilyen oltást nem adattak be neki. A nő egészségügyi tapasztalatait a Voices for Vaccines nevű, oltáspárti szülők által vezetett oldalon foglalta össze, amelynek fordítását az alábbiakban olvashatják.
Lelkiismeret-furdalás gyötörte Kalasnyikovot
"Elviselhetetlen lelki fájdalomról" írt levelet az orosz ortodox egyház fejének halála előtt nem sokkal Kalasnyikov, az AK-47-es gépkarabély tervezője. A levél szerint rettegett attól, hogy személyesen felelős lehet azoknak az emebereknek a haláláért, akiket ilyen fegyverrel öltek meg, közölte a BBC.
530 milliárdot utalnak haza a külföldön dolgozó magyarok
A magyar GDP 1,8 százalékára rúg az az összeg, amelyet a külföldön dolgozó magyarok hazautalnak. Tavaly októberig 2,4 milliárd dollárt (530 milliárd forintot) utaltak haza családjuknak a dolgozók.
Milyen módokon megy végbe a megújulás?
És mit cselekszik az ellenség amikor látja a meginduló munkát? Példaként áll előttünk Nehémiás története. Ő elindul, hogy újjáépítse Jeruzsálem körül a falat és felépítse a várost...
Nem adták fel az abortusz-pártiak - Bíró László püspök levele az Európai Parlament magyar képviselőihez
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Bíró László püspök az Európai Parlament magyar képviselőihez címzett levelét.
Svájcban több, mint 23 ezer válasz érkezett a pápai kérdőívre
Anglia és Wales Katolikus Püspöki Konferenciája példáját követően Svájban is eredményes lett a családról megrendezésre kerülő vatikáni rendkívüli szinódus előkészítéseként végzett kérdőíves felmérés. A munkát a Sankt Gallen-i pasztorális szociológiai intézet végezte a helyi püspöki konferenciával egyetértésben.