Az amerikai és a kubai püspökök üdvözölték a diplomáciai kapcsolatok javulását

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. december 20. szombat

Az Egyesült Államok és Kuba püspöki konferenciája örömének adott hangot, hogy normalizálódnak a diplomáciai kapcsolatok a két ország között, hála Ferenc pápa közvetítő szerepének. Emellett örömüket fejezték ki azért is, hogy szabadon engedték az amerikai Alan Grosst és más, kémkedéssel vádolt rabokat – adja hírül a Fides missziós hírügynökség.

Az Egyesült Államok püspöki konferenciája Oscar Cantù püspök, az Igazságosság és Béke püspökkari bizottság elnöke aláírásával közleményt adott ki a hír kapcsán, hogy Obama elnök bejelentette a fontos döntést, amely elősegíti a párbeszédet, a kiengesztelődést, a kereskedelmet, az együttműködést és a kapcsolatot a két nemzet állampolgárai között. Az amerikai főpásztorok úgy látják, hogy elérkezett a pillanat a teljeskörű diplomáciai kapcsolatok létrehozására Kubával. Várakozásaik között említik a Kubába utazás korlátozásainak megszüntetését, a „terrorista” kifejezés használaton kívül helyezését, amelyet eddig a kubai helyzetre alkalmaztak. Remélik továbbá a kereskedelmi kapcsolatok előmozdítását és az üzletkötésre, illetve a pénzügyekre vonatkozó korlátozások megszüntetését.
A püspökök ezenkívül javasolják az együttműködést a környezetvédelmi szektorban, a drog- és emberkereskedelem ellenőrzésében, valamint a tudomány területén. A részvétel, a részvállalás a módja annak, hogy támogassuk az átalakulást Kubában, és hogy támogassuk  a kubai népet a demokrácia, az emberi jogok, a vallásszabadság keresésének folyamatában.
A kubai püspöki konferencia közleményében megállapítja, hogy a két elnök fontos nyilatkozata a két ország közötti kapcsolatok új állomását jelöli. Köszönetet mondanak az Úrnak, hogy karácsony vigíliáján a remény új távlatai nyílnak meg a kubai nép előtt, mert a két nép közötti feszültség nélküli jó kapcsolatok jelentik az alapját az ígéretes jövőnek. A főpásztorok hálájukat fejezik ki Ferenc pápának, akit mindkét államfő fontos közvetítőnek ismert el egy vágy mostani megvalósulásában.
Remélik, hogy a két elnök kifejezésre juttatott szándéka hozzájárul a kubai nép anyagi és spirituális jólétéhez. Örömüknek adtak hangot a három kiszabadított kubai hazatérése, illetve az amerikai elítéltekkel szembeni humanitárius gesztus kapcsán, akik újra találkozhattak családtagjaikkal.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

You have no rights to post comments