Évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, egyre kevesebben vállalkoznak a házasságra, magas a válások száma. Változtathat-e ezen a kormány, és kiket éri meg inkább támogatni: a szegényebb nagycsaládosokat vagy a középosztálybeli diplomásokat? A trend fékezhető, de nem fordítható meg, 50 év múlva talán 8 millióan sem leszünk. Trendforduló állhat be viszont a házasságok területén, a tehetősek körében ismét divatos az esküvő. Spéder Zsolt demográfust, a Népességtudományi Kutatóintézet vezetőjét, a kormánynak is ötleteket adó Népesedési Kerekasztal tagját kérdeztük a fogyás okairól. (HVG)
Uncategorised
Még mindig fedeznek fel új emlősfajt!
Eddig ismeretlen emlőst fedeztek fel Dél-Amerikában. Az Ecuador és Kolumbia hegyi erdőségeiben élő nyestmedveféle leginkább egy faágakon mászkáló, kissé cicás mosómedvére emlékeztet (képekkel):
Ferenc pápa: Mária a reménység jele az emberiség számára
Augusztus 15-én, Mária mennybevételének ünnepén Ferenc pápa Castel Gandolfoban, a pápai palota előtti Szabadság téren mutatta be az ünnepi szentmisét. Homíliájában emlékeztetett rá, hogy a II. Vatikáni Zsinat az egyházról szóló konstitúciójának (Lumen gentium, 59) utolsó részében nagyon szép elmélkedést hagyott ránk Szűz Máriáról.
A szív nélküli apáca rejtélye a szegedi Fekete házban
Sok titok övezi az 1994-ben Vácott megtalált múmiák múltját: több személy kilétét, halálának körülményeit máig nem ismerjük pontosan. A Fekete ház augusztus 15-én megnyíló kiállításának egyik legrejtélyesebb kérdése, hogy miért vághatták ki a szintén a Fehérek templomában megtalált apáca szívét.
Régóta gondolt, új menüpont
Honlapunkra új menüpont került fel, a Szent István országáért. Jobb oldalon találhatjátok, az Imádságok hazánkért alatt. Kigy?jtöttem ide néhány régebbi írást is és a legújabb kezdeményezést, a "Jerikó Magyarország körül"-t. Tulajdonképpen ez utóbbi adta a végs? lökést, hogy külön rovatot szánjunk ennek - maga a gondolat, vágy, tervek és tettek eddig is átsz?tték munkánkat, része víziónknak de talán így egy helyre kigy?jtve jobban áttekinthet?. Jó olvasást, böngészést mindenkinek!
Erdő Péter: Hit és jövőkép teremt összefogást
Szent István igazi keresztény uralkodó volt, szeretettel és felel?sséggel védelmezte népét. Bölcsen szervezte országát, a hit szikla alapjára építette egész m?vét. Ezért találta meg a magyarság helyét Európa közepén. Országunkat els? szent királyunk hite és jöv?képe egyesítette - fogalmazott Erd? Péter bíboros Székesfehérváron a Nemzeti Emlékhelyen bemutatott ünnepi szentmisén. 4000 zarándok tette tiszteletét a Szent Jobb és Szent István fejereklyéje el?tt.
Nemzetközi aláírásgyűjtés az ivóvíz védelmében
"Az EU azt tervezi, hogy olyan általános irányelvet (mindenkire kötelezőt) hoz, miszerint az ivóvíz privatizációt kötelezővé tenné. Könnyen beláthatók a következményei. Nem véletlen, hogy Pécsett és Budapesten az önkormányzat visszavásárolta a multiktól. Emlékezzünk a Latin Amerikában történtekre, ahol még a kutakat is eladták és szabályos lázadás tört ki, mert a legszegényebbek nem jutottak tiszta vízhez.
Jézus neve a támadások középpontjában?
"Mai társadalmunkban egyetlen szó sem képes olyan dühöt kiváltani, mint Jézus neve. Az Egyesült Államokban tilos az érettségi és egyéb iskolai ceremóniákon kimondani, a hadsereg káplánjai nem használhatják imáik során, az iskolák vezetősége pedig mindent megtesz, hogy a keresztény megnyilvánulások írmagját is kiirtsa intézményeikből...
Szégyen! - Népszavazás az ózdi roma kulturális központ ellen
Eredményes az az aláírásgyűjtés, amit az Ózdra tervezett Nemzetiségi és Roma Kulturális Központ megvalósítása ellen folytatott Kisgergely András független önkormányzati képviselő és a Jobbik helyi szervezete. Ezért a helyi választási bizottságnak ki kell írnia a népszavazást...
Ma Székesfehérvárra érkezik a Szent Jobb
A 2013-as Szent István-emlékév legmagasztosabb eseményeként, az augusztus 14-től 24-ig tartó Székesfehérvári Királyi Napok keretében, augusztus 14-én Budapestről Székesfehérvárra érkezik a Szent Jobb, melyet 10 órától 15.30-ig lehet megtekinteni szervezett keretek között a bazilikában.
17 órakor az Arany János Utca és a Városház tér érintésével rendezik meg a Szent Jobb körmenetet, amely ünnepi szentmisével zárul a Nemzeti Emlékhelyen.
"Magyarországon kényszerszinglik élnek" – fékezhető-e a magyarság fogyása?
Boldogok a szelídek
A köznapi tapasztalat szerint az erőseké és hatalmasoké a föld, akik akkor tudják azt utódaiknak is tovább adni, átörökíteni, ha élnek hatalmukkal, erejükkel, befolyásukkal. Az utódoknak pedig ugyanezt az utat kell járniuk. Jézus Krisztus szavai azonban radikálisan felülírják ezt a valóságot: „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.(mert ők öröklik a földet)”. (Mt 5, 5) Hogyan lehetséges ez?
Szép új világ - tízéves texasi lányt vádolnak nemi erőszakkal
Texasi rendőrök tartóztattak le egy tízéves kislányt azért, mert szerintük a lány megerőszakolt egy négyéves kisfiút a házuk kertjében. Az incidens korábban, áprilisban történt, de a múlt hétig vártak a letartóztatással: addig amíg a fiatalkorúak szexuális bűncselekményeivel foglalkozó nyomozót nem jelölték ki.