Vasárnap kezdődik a "Házasság hete"

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2015. február 06. péntek

A kezdeményezés tizennyolc éve indult el az Egyesült Királyságból Richard és Maria Kane szorgalmazására, és azóta huszonegy országban vált hagyománnyá az egyhetes programsorozat. Magyarországon nyolcadik alkalommal rendezik meg a különböző egyházi és civil szervezetek összefogásával megvalósuló házasság hetét, melynek harmadik éve fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Február 5-én délelőtt sajtótájékoztatót tartottak az idei házasság hete programsorozatról, mely február 8-án, vasárnap ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét. A sajtótájékoztatót az I. Számú Központi Házasságkötő Teremben tartották Budapesten, ahol megjelentek a házasság hete arcai is. Az idei év mottója: „Megtartó hűség”. Ezt a házasság hete házaspár „arca”, Tomka János, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője és Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök a szervezőkkel közösen választotta. A sajtótájékoztatón felszólalt Bíró László családreferens püspök; Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója, a házasság hete mozgalom országos koordinátora; Mihalec Gábor család- és párterapeuta; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, valamint a felkért házaspár.


Bíró László püspök a programsorozat mottójához kapcsolódva személyes élettörténeteken keresztül a hűség „távlatairól” szólt – a beszűküléssel ellentétben arról a beérett hűségről, amely fél évszázadnyi házasság után is képes az emberi szívet megörvendeztetni.

A hűség a püspök megfogalmazásában a helyesen értett örömből fakadhat, amely a találkozásban, a kapcsolatban és a kommunikációban gyökerezik. XVI. Benedek pápára hivatkozva elmondta: a szeretet az idő múlásával hűséggé változik. Ezzel kapcsolatban Vasadi Péter költő hűségről írt gondolatait elevenítette fel: „Mi a hűség? Szabad választásom megerősítése. Őt, őket választottam, s ezentúl is választom. Holnap és holnapután is. Mert választásomat többre becsülöm az időnél; nem a választásom káprázat, hanem az idő. Az egyetlen »idő, ami nem káprázat, az időtlenség«. Tehát amit választok, örökre választottam. Mi a hűség? Ezt a dolgot kiragadom a sokaságból, mert tetszik. Kiragadtam, most figyelem. Meg akarom ismerni, hát alaposan figyelem. Még mélyebben. Folyton, holnap, holnapután is. Egyre többet látok belőle, de nem eleget. Örökre teljesen meg fogom ismerni. (…) Mi a hűség? Koncentráció a lényegre. Aszkézis. Mint például Einsteiné. Vagy Vasarelyé. Vagy Keresztes Szent Jánosé. De a hatgyermekes G. Pista bácsié is. Az ember »beleépül« választottaiba. Személyekbe, dolgokba.”

Bíró László rövid beszédének fő üzenete a hűség általi egységhez vezetett. Ahhoz az egy egységhez, amely éppen ellenkezője annak az idegenségnek, amely a jelenkor társadalmát meghatározza.

Herjeczki Kornél a házasság hetével kapcsolatban megemlítette, a programsorozat lényege, hogy azt a kisebbséget állítsa a középpontba, amelynek tagjai ma a házaséletre vállalkoznak, hiszen ma Magyarországon a lakosság kevesebb mint fele él házastársi kapcsolatban.

Ez a kisebbség ugyanakkor a társadalom számára mégis fontos szereppel bír, amennyiben biztonságos, kiegyensúlyozott környezetet teremt a gyermekek számára, akik így lelki, szellemi és testi értelemben is egészségesen tudnak felnőni – hangsúlyozta. – Ugyanakkor a mozgalom célja annak a lehetőségnek a megteremtése is, hogy akik valamilyen családdal kapcsolatos sebzettséget hordoznak, azok is találkozhassanak olyan pozitív és hiteles példákkal, amelyek megerősítőek lehetnek számukra.

Mihalec Gábor felszólalásában a terapeuta szempontját emelte ki, és olyan örömtelinek nevezett tendenciákról számolt be, amelyek a kapcsolatok megőrzésének és ápolásának tudatosulásával függenek össze. Ebben kiemelte az elköteleződés fontosságát, amely az eleven, vibráló házastársi kapcsolat feltételét jelenti.

Papp János Jézus szavaira fókuszálva, amelyeket a szőlőtőről és a szőlővesszőről mondott (Jn 15,1), szintén a kapcsolat fontosságára helyezte a hangsúlyt, amely egyben a Jézusban való bensőséges megmaradást is jelenti. „Ennek a kapcsolatnak lehetnek egyedül jó gyümölcsei, amelyek megédesítik a házasságot. A házasság jó – érdemes megízlelni!” – zárta beszédét a Magyarországi Baptista Egyház elnöke.

Tomka János és Zsáry Anikó egymás szavait kiegészítve arról beszéltek, hogy mit jelent számukra a házasság. Mondandójukat saját életükből való történetekkel tették teljessé. „A házasság a viszonzott szerelem, amelyben a felek kölcsönösen elfogadhatják egymást a különbözőségek ellenére is; biztonság a bajban, így a feltétlen bizalom kiteljesedésének lehetőséget rejti magában; a házasság számunkra az egység megtapasztalását jelenti, a kölcsönös és kizárólagos elköteleződés által.”

Elmondták, házasságuk nem tökéletes, de a kettejük között lévő szeretet az, ami megtartja őket.

A házasság hete február 8-án, vasárnap veszi kezdetét. A központi megnyitó a budapest-fasori református templomban lesz a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében. A házasság hete programjáról az alábbi honlapon lehet tájékozódni: http://hazassaghete.hu.

Fotó: Lambert Attila

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír

You have no rights to post comments