Siralmas állapotban van a világ legveszélyesebb atomtemetője
A világ első atomerőmű-balesetének helyszínén medencékben, silókban halmozódik az erősen sugárzó atomhulladék. Szivárgó lerakók, furcsa iszap és robbanásveszély: ez Sellafield Anglia északnyugati részén.
Seascale csendes kisváros az Ír-tenger partján, Cumbria megyében. A helység arról nevezetes, hogy 1947-ben a brit kormány hatalmas nukleáris fejlesztési projektbe kezdett a város közelében.
A hidegháború nagy sikere
A Sellafield nevű területen épült meg a Calder Hall atomerőmű, a világ első olyan atomerőműve, amely ipari méretekben termelt elektromos áramot. Calder Hallt 1956. augusztus 27-én kapcsolták a hálózatra, az erőmű négy blokkja összesen 240 MW kapacitású volt. Manapság ez már nem sok, akkoriban viszont bőven több volt, mint az az 5 MW-os erőmű, amit a szovjetek 1954-ben Obnyiszkban kapcsoltak a hálózatra.
Sellafieldben azonban a fő feladat nem a polgári célú áramtermelés volt, hanem az, hogy minél több plutóniumot állítsanak elő a brit hadsereg atomarzenáljához.
A jövő fényesnek látszott a telepen és Seascale-ben is, amelyet a brit sajtó az ország legokosabb városaként emlegetett, annyi atomenergetikával foglalkozó mérnök telepedett le ott. Egyvalamire nem gondoltak kellő körültekintéssel: mi lesz az atomhulladékkal?
Jelenleg a telepen két, lebontás alatt álló atomerőmű áll, Calder Hall mellett a plutóniumtermelésre használt Windscale erőművet is le kell szerelni. Emellett négy tározóban és silóban halmozódik hat évtized atomhulladéka.
Szivárgás és robbanásveszély
A lepusztuló medencék szivárognak, szennyezve a talajt. Nem pontosan ismert összetételű iszaplerakódásokkal kell megküzdeni, ráadásul a korrózió miatt képződő gázok robbanásveszélyesek.
A sürgető helyzet ellenére a legkockázatosabb silók kezelése legalább öt évet csúszik, mert a brit kormány szerződést bontott az atomhulladék eltakarítását 2008 óta végző konzorciummal – írja a New Scientist.
A 80 milliárd angol fontot (33204 milliárd forint) felemésztő művelet végrehajtása így ismét az állami Nukleáris Leszerelési Hatóság (NFA) felelőssége.
Mi a tét?
A konzorciummal azért bontott szerződést a brit kormány, mert kiderült, hogy nem tudják tartani a legkockázatosabb hulladékok leszerelésének ütemtervét. A száz méter hosszú Windscale Pile használt fűtőelem-tározóban hever az 1950-es, 1960-as évek atombombagyártásának hulladéka.
A konzorcium ennek felszámolását 2014 áprilisában 2025-re ígérte, de decemberben már csak 2030-ra vállalta. A használt fűtőelem-burkolatok raktára 1964 óta teljesen tele van. A huszonegy méter magas raktár felszámolását 2024 helyett 2029-re ígérték.
A telephelyen 90 ezer tonna radioaktív grafitot tárolnak. A plutóniumgyártó Windscale erőműben grafit védőburkolattal látták el a nukleáris fűtőanyagot. A grafit lelassítja a maghasadáskor jelentkező gyors neutronokat, azért, hogy vegyenek részt a a láncreakcióban, illetve tartsák szinten (tehát a grafit úgynevezett moderátor anyag). Az erőművet levegővel hűtötték.
Azért kockázatos grafitot használni moderátorként, mert sugárzás hatására módosul a szerkezete. 2-300 Celsius-fokon a neutronok kimozdíthatják a grafit egyes szénatomjait rácshelyükről. Az elmozdított atom magasabb energiaszintre kerül, vagyis a grafit energiát kezd tárolni. (Ezt az összefüggést Wigner Jenő fedezte fel.)
Viszont ha felmelegítjük a módosult grafitot, az atomok visszakerülnek eredeti helyükre, az energiakülönbség pedig hő formájában távozik, végeredményként pedig a grafit meggyulladhat. A megoldás az, hogy időben és óvatosan kell melegíteni a grafitot.
Azonban 1957 októberében a Windscale erőmű 1-es reaktoránál nem kellő körültekintéssel és túl későn kezdték a melegítést, így a grafit valóban meggyulladt a túlforrósodott reaktorban. A reaktort előbb szén-dioxiddal, majd vízzel árasztották el. A kéménybe épített szűrők szerencsére megfogták a radioaktív részecskék legnagyobb részét.
Az erőművet azóta sem használják, a nem sérült 2-es reaktort is leállították még 1957-ben. Az 1-es reaktor tartályát azonban azóta sem nyitották fel, 15 tonna uránium fűtőanyag hever benne. Egyelőre annyit lehet tudni róla, hogy ha felnyitják, nem gyullad meg, de a berendezés leszerelésére 2037-ig kell várni.
Egy 150 méter hosszú, nyitott medence számít a földrész legveszélyesebb iparterületének, és szintén Sellafieldben terül el. A medencében az úgynevezett Magnox-típusú erőmű használt fűtőanyagát tárolják. A ma már elavultnak számító, brit fejlesztésű erőmű egyaránt termelhet áramot és plutóniumot, nevét a fűtőelemrudak magnézium-alumínium burkolatáról kapta. A medence megrepedezett, szivárgás is előfordult. Nem tudni egészen pontosan, a tározóban mi van, de lehetséges, hogy több tonna plutónium.
Veszélyes iszap és túl sok szemét
Sellafieldben több, egyenként több olimpiai medence nagyságú hűtőmedencében tárolják a magasan radioaktív atomhulladékot, mindezt folyamatosan keringetett vízzel hűtik. Gond viszont, hogy a fém védőburkolatok rozsdásodnak, és a medencékben felhalmozódik az iszap. Ennek nyomán külön kutatásokat kell folytatni az iszap összetételének megállapítására.
Ha még mindez nem lett volna elég, elvileg a sellafieldi telepen kell majd tárolni az országban később leállítandó atomerőművek hulladékát. A brit erőművek nagyrészt betonból, és nem acélból épültek. Ebből következően nehezebb lebontani őket, és harmincszor nagyobb térfogatban marad utánik sugárzó hulladék.
(Sipos Géza, origo.hu)
