Angelina Jolie megrendítő írása a menekült gyerekekről
Angelina Jolie filmszínész és rendező, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztosának különmegbízottja az iraki Khanke városból tudósított a menekültek helyzetéről:
"2007 óta már ötször jártam Irakban, de a most látottakhoz hasonló borzalmas állapotokat korábban nem láttam. Azért érkeztem, hogy olyan menekülttáborokat és informális településeket látogassak meg, ahol Szíriából és Irakból kitelepített menekültek kétségbeesetten keresnek menedéket a hazájukban dúló harcok elől.
A háború lassan négy éve tart, Szíria 23 milliós lakosságának majdnem a fele elveszítette otthonát. Irakban több mint két millió ember menekül az összetűzések és a radikális szerveződések terrorja elől. Ezek a menekültek és kitelepítettek emberi ésszel felfoghatatlan brutalitás szemtanúi voltak. A gyerekeik nem járnak iskolába, ők maguk a túlélésért küzdenek, és bármerre fordulnak, erőszakot látnak.
Már évek óta járom a táborokat, minden alkalommal leülök egy sátorban, és hallgatom a történeteket. Igyekszem támogatást nyújtani. Mondani valamit, ami kifejezi a szolidaritásomat, és talán egyfajta útmutatást is biztosít. Ez alkalommal képtelen voltam megszólalni.
Mit mondhatnék egy könnyező anyának, akinek a lányát az Iszlám Állam, vagyis az ISIS tartja fogva, és az anya azt kívánja, bár őt is elvitték volna? Még az is jobb lenne, ha megerőszakolnák és megkínoznák, de legalább a lányával lenne. Mit lehet mondani egy 13 éves lánynak, aki elmeséli, milyenek voltak a raktárépületek, ahol a többiekkel lakott, és ahonnan hármasával rángatták ki őket a férfiak, hogy erőszakot tehessenek rajtuk? Amikor a bátyja ezt megtudta, megölte magát. Hogyan szólalhatnál meg, amikor egy veled egyidős asszony azt meséli, hogy a szeme láttára gyilkolták meg az egész családját, így most egyedül él a sátrában, és a legkisebb ételadagot kapja?
A következő sátorban nyolc testvérrel találkoztam. Nincsenek szüleik. Az apát megölték. Az anya eltűnt, valószínűleg elrabolták. A 19 éves fiú az egy szem kenyérkereső. Amikor megjegyzem, hogy nagy felelősség ez az ő korában, átöleli a húgát. Azt feleli, hogy hálás, mert lehetősége van segítenie a családján. Tényleg így gondolja. Ő és a családja a jövő reménysége. Túlélnek minden – számunkra elképzelhetetlen – nehézséget. Senki sem készülhet fel a minden egyes ember nyomorúságán keresztül bemutatott valóságra: a szenvedés és a halál meséire, az éhező, traumatizált gyerekek tekintetére.
Ki hibáztatná őket azért, hogy úgy gondolják, lemondtunk róluk? A szükségleteiknek csak egy töredékét biztosítják a humanitárius segélyek. A Szíriában dúló háború befejezésének esélye megrekedt, amikor tizenkét hónappal ezelőtt a genfi békekonferencia nem hozott eredményt. Szíria lángokban áll, és több iraki területen is harcok dúlnak. Sok nemzet bezárta a kapuját előttük. Senkihez sem fordulhatnak.
Szíria szomszédai immár négy millió szír menekültnek adnak otthont, de a befogadóképességük határához értek. Jordánia népességének tíz százalékát a menekültek teszik ki. Libanonban ma minden negyedik lakos szír. Ételre, fedélre, iskolára, egészségügyi ellátásra és munkára van szükségük. Miattuk a helyieknek jut kevesebb. Jóval gazdagabb országok is összeomlanának ilyen nyomás alatt. Szörnyű, de a horrortörténekre, a csőbombákra és a tömeggyilkosságokra szinte már fel sem kapjuk a fejünket. Túlságosan csábító, hogy befelé fordulva a saját problémáinkra koncentráljunk.
Azonban tény az, hogy nem tarthatjuk távol magunkat ettől a válságtól. A szélsőségesek térnyerése, a külföldi harcosok beszivárgása, új terrorcselekményekkel való fenyegetőzés – csak és kizárólag a Szíriában dúló háború befejezése fordíthatja meg a dolgok menetét. Anélkül csak a felszínt kapargatjuk.
Nem csak emberek millióinak élete és a Közel-kelet jövője forog kockán, de a nemzetközi rendszerek hitelessége is. Mit árul el az emberi jogokhoz fűződő elkötelezettségünkről és felelősségünkről a tény, hogy szemmel láthatóan toleráljuk az Irakban és Szíriában az emberiség ellen naponta elkövetett bűntetteket?
A második világháború után az ENSZ azzal a céllal hozta létre a menekültügyi központját, hogy segítsen az embereknek visszatérni az otthonukba. Nem azért született, hogy évről évre etesse azokat az embereket, akik talán soha nem térhetnek haza, akiknek a gyermekei hazátlannak születnek, és akiknek szülőföldjén talán sohasem lesz béke. De ma pontosan ez a helyzet: adott a világban 51 millió menekült, menedékkérő, vagy kitelepített, jóval több, mint a szervezet történetében bármikor.
Szíria szomszédainak sokkal több segítséget kell nyújtanunk, hogy a menekültek millióinak ellátása ne legyen elviselhetetlen teher. Az ENSZ humanitárius felhívásaira sohasem érkezik elég forrás. A régión kívüli országoknak is fedelet kellene biztosítaniuk a letelepedésre vágyó, ám roppant sebezhető menekülteknek – például azoknak, akiket megerőszakoltak, megkínoztak. Mindenekfelett a nemzetközi közösség egészének felelőssége, hogy új utak nyíljanak meg a béketárgyalásokon. Nem elég, ha csak a saját hazánkban, a saját lapjainkban és a saját intézményrendszerünkben védelmezzük az értékeinket. A Közel-kelet menekülttáboraiban, és Szíria lerombolt kísértetvárosaiban is meg kell védenünk őket."
Angelina Jolie írása nyomtatásban a New York Times január 28-i számában olvasható, online itt
(szeretlekmagyarorszag.hu)
