Mit csinált Jézus a pusztában?
Ha gyerek lennék, azt válaszolnám, játszott az állatokkal – és talán ebben is igazam lenne, hiszen a bűn nélküli ember, az „új Ádám” ugyanolyan kapcsolatban lehetett a természettel, mint az első emberpár. (Az evangéliumok mondatát, hogy Jézus a pusztában „vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki”, a szeretett légköre lengi be és nem a félelemé.) Ennél fontosabb azonban, hogy Isten Fia a pusztában a negyven napos elvonultsága alatt gondolta át, hogyan teljesítse küldetését, hiszen több lehetőség közül is választhatott...
Antalné Tari Zsuzsa kiállításának megnyitója
Törökbálinton, a Szeretetláng közösségi házban (Dózsa Gy. u. 46.) május 9-én. Megnyitja: Ürmös Péter grafikus művész
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Szólunk Jézusnak
"Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt." (Lk 4,38–44)
Imáinkkal mi is szólhatunk Jézusnak, hogy segítsen az embertársainkon.
Uram, kérlek segíts, hogy az emberek meggyógyuljanak, megszabaduljanak, hozzád térjenek és éljenek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Hosszú hétvégék munkaszünettel 2026-ban
Hét hosszú hétvégénk lesz 2026-ban: háromnaposból lesz három, négynaposból pedig négy. Lássuk, hogy jönnek szépen sorban:
A Magyarországon élő külföldi munkaképes korú lakosok számáról
2021-ben összesen 333.070, 15 és 50 év közötti külföldi állampolgár rendelkezett magyarországi tartózkodási engedéllyel. Az adatbázisban szereplők közül szinte mindenki külföldön született (99,5%), de többségüknek (59,5%) volt magyar állampolgársága. Földrajzi származásukat tekintve a kép nagyon változatos: legtöbben a szomszédos országokból jöttek, jelentős az EU-tagállamokból és az ázsiai országokból érkezettek aránya, de említhetők még kisebb mértékben olyanok is, akik Afrikából érkeztek.
Egy jó példa - lengyel és ukrán katolikusok a kölcsönös megbékélés jegyében
A nehéz múltról és a II. világháború idején az ukrán hadsereg által elkövetett mészárlások áldozatairól emlékeznek meg augusztus 28-án lengyel és ukrán katolikusok a két ország határán – jelentette a Servizio Informazione Religiosa (SRI) katolikus hírügynökség.
Kísérleti
Kezdődik az iskola, kezdődnek az óvodai, bölcsődei beszoktatások is. Beszéltem egy kezdő ovis anyukával, ő már most elégedetlen a gyereke kiszolgálásával. Mondtam neki, hogy próbáljon megbízni az óvónőben, több évtizede a pályán van, nagy tapasztalattal rendelkezik –, de láttam rajta, hogy nem sikerült meggyőznöm. Tudom, hogy egykor én is ilyen voltam...
Csepereg az eső
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2023. május 3-án. Kép és szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Magyar könyvsikerek Ausztriában - röviden
Visky András Kitelepítés című regénye vezeti az osztrák közmédia januári könyves listáját, a harmadik helyen Krasznahorkai László Zsömle odavan című regénye áll.
Jézus megszabadít
"Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül hogy bajt okozott volna neki." (Lk 4,31–37)
Jézus megszabadít az ördög minden megkötözésétől...
Jöjj Uram és szabadíts meg minket, mert nélküled elveszünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Központi Statisztikai Hivatal Magyarország 2025-ös GDP-éről
A végleges adatok alapján a 2025-ös növekedés valamennyivel alulmúlta az egy évvel korábbit. 2024-ben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,6 százalékkal nőtt éves alapon. 2025-ben a GDP a nyers adatok esetében mindössze 0,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 0,3 százalékkal tudta felülmúlni az előző évit. A növekedést leginkább a szolgáltatások teljesítménye húzta. A KSH beszámolója szerint:
