Mit csinált Jézus a pusztában?
Ha gyerek lennék, azt válaszolnám, játszott az állatokkal – és talán ebben is igazam lenne, hiszen a bűn nélküli ember, az „új Ádám” ugyanolyan kapcsolatban lehetett a természettel, mint az első emberpár. (Az evangéliumok mondatát, hogy Jézus a pusztában „vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki”, a szeretett légköre lengi be és nem a félelemé.) Ennél fontosabb azonban, hogy Isten Fia a pusztában a negyven napos elvonultsága alatt gondolta át, hogyan teljesítse küldetését, hiszen több lehetőség közül is választhatott...
Természetesen Jézus nem csak a pusztai negyven nap alatt gondolkodhatott ezen, hiszen egész addigi élete is felkészülés volt az utolsó évek nyilvános szolgálatára. Az elrejtettség évtizedei alatt maga is része volt az emberi társadalomnak, súlyos tapasztalatokat gyűjthetett jóról és rosszról, önzésről és önzetlenségről, az emberi természet nagyságáról és esendőségéről. Mindez szükséges volt és ezeket figyelembe kellett vennie döntése meghozatalakor.
Jézus választhatta volna azt, hogy ő lesz az Izrael által várt dicsőséges Messiás, aki végleg kivezeti népét a szolgaságból – de mi lett volna ennek a következménye? A nép bizonyosan örömmel fogadta volna e világi erővel és hatalommal érkező vezért és hódítót és ünnepelték volna a Róma igája alól felszabadító hőst. Ez az út azonban bizonyosan vérhez és erőszakhoz, az erő jogán gyakorolt uralkodáshoz vezetett volna, az emberi szíveket is csak még jobban megfertőzve a hatalom és a bosszú vágyával. És vajon meddig tartott volna ez a győzelem? Meddig állhatott volna fenn a fegyverrel őrzött Nagy Izrael? A történelem tanúsága szerint nem sokáig, és semmiképp sem örökké. Ez az út a bukásba vezetne, mint egykor a lázadó angyaloké.
Jézus választhatta volna a bölcs tanító szerepét is, aki ügyesen lavírozva az írástudók és farizeusok, a nép vénei és az egyszerű emberek elvárásai és vágyai között, saját iskolát teremtve hirdeti meg Isten országát. Sokan hallgattak volna szavára és békés öregkort érhetett volna meg. Tanítása azonban elerőtlenedett volna a folyamatos kompromisszumok között, elveszítve szíveket megnyitó és megtérésre segítő erejét. Ma oktathatnák tanítását a nagy filozófusok között – de a mennyek országának ajtaját nem tudta volna megnyitni, főleg nem örökre nyitva tartani.
Lehetett volna nagy csodatévő rabbi, aki erejével és hatalmával megzabolázza még a természet erejét is és kiűzi az ördögöket az emberekből. De hogyan adhatta volna tovább erejét és hatalmát a Szentlélek eljövetele nélkül? És hogyan jöhetett volna el a Szentlélek, ha nincs, aki vállalja, hogy örökre „kapu” marad Isten és ember között?
Amikor Jézus a pusztában elmélkedett az „Írások” felett a „Törvény és a Próféták” igazságát kutatva, Izrael történelmének tanulságait végig gondolva, megérthette, hogy számára egyedül – legvilágosabban az Izajás próféta által, de a zsoltárokban és még több helyen előre megjövendölt -, szenvedő szolga útja a járható út: „Ki hitt annak, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel színe előtt, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből; nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük őt, és nem volt olyan külseje, hogy kívánjuk őt. Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől elrejtettük arcunkat; megvetett volt, és nem becsültük őt.
Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.« Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját; mint a bárány, melyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Sanyargatás és ítélet után vitték el; és sorsával ki törődik?
Mert kivetették az élők földjéből, népem vétke miatt sújtották halálra. Istentelenek között adtak sírt neki, és gazdag mellett, amikor meghalt, bár nem követett el erőszakot, és nem volt álnokság a szájában. De az Úrnak úgy tetszett, hogy összetörje betegséggel.
Ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot, megelégedett lesz.
Tudásával szolgám igazzá tesz sokakat, és bűneiket ő hordozza. Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár.” (Iz 53. fej.)
Jézus úgy döntött, elfogadja az Atya által neki felkínált utat, hogy minden ember megmentője lehessen. Amikor ezt a nagy belső munkát elvégezte és döntésre jutott, megjelent a sátán, hogy a megváltás művét lehetetlenné tegye, és megkísértette őt…
Ki az a bolond, aki azt hiszi, hogy ő (te és én) megúszhatja ezt? Az már el is bukott…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
