Éjszakai pénzadományok a pápától
Közel egymillió euróval segített a rászorulóknak Ferenc pápa megválasztása óta. A pénzt a pápai főalamizsnás viszi éjszaka a szegényeknek – tájékoztat a pénteki olasz sajtó. Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás éjszaka egy fehér színű Fiat Qubóval útnak indul, és Rómában vagy akár Olaszország más részében is elmegy oda, ahol szükség van a pápa segítségére.
A maga természete szerint
A skorpió át akart kelni a folyón, de nem tudott úszni. Ezért megkérte a békát, hogy vigye át, de az nem akarta megtenni, mert attól félt, hogy a skorpió megszúrja, és a mérgével megöli. Végül mégis beleegyezett, a hátára vette és úszni kezdett a vízben. A folyó közepén azonban a skorpió megszúrta a békát. „Miért tetted?” – kérdezte a béka. „Most mindketten meghalunk!” „Mit tehetnék – válaszolta a skorpió – ilyen a természetem.”
Élő adás a szobából 95.: Miért imádkozzák a férfiak a rózsafüzért?
- a rövid beszéd után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Előre jutni az önismeretben és Isten megismerésében
"Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek." (Lk 9,51–56)
Isten segítségével előre juthatunk az önismeretben és Isten megismerésében egyaránt...
Segíts Uram, hogy a hiányosságaim miatt el ne tévedjek az úton, ami feléd vezet az örök boldogságba! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Magyar pénzen háborúzik Putyin elnök
Több mint 5000 milliárd forinttal támogatta Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúját az Orbán-kormány eddig a rezsivédelmi alapból – az újságírók ezt a Magyar Közlönyben 2022 októbere óta megjelent, közel 500 külön tételre alapozzák. Ez idő alatt a „rezsivédelmi” alap körülbelül 5376 milliárd forintot költött különböző jogcímen támogatásokra.
Oroszország "halálgazdaságáról"
Vlagyiszlav Inozemcev orosz közgazdász szerint az orosz gazdaságot évek óta a „halálgazdaság”, – angolul is elterjedt nevén a deathonomics – határozza meg. A fogalmat ő maga találta ki majdnem 3 éve – 2023-ban, az aktuális orosz gazdasági modell leírására. A „halálgazdaság” lényege: egy olyan gazdasági rendszer, amelyben az egyén halála anyagilag kifizetődőbb a családja és a környezete számára, mint az élete. Más szavakkal: a társadalom azon állapota, amelyben a halálba való befektetés magasabb profitot hoz, mint az életbe való bármilyen befektetés.
Hajléktalan gyerekek óvodája
Budapesten működik egy óvoda, melybe hajléktalan gyermekek járnak. A kicsik minden nap tiszta ruhát és élelmet kapnak, és fürdetik is őket. A szakemberek szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő, ők lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg magukat.
Személyes és országos bűnlista
Isten kegyelmei bőségesen áradnak ránk. Ha nem akarunk olyanok lenni, mint egy nokedliszaggató, tele lyukakkal, amiken keresztül a kegyelem elfolyik, bűnbánatot kell tartanunk személyesen, de közösségileg is. Itt egy rövid, szubjektív bűnlista, a hét főbűnt alapul véve:
Az angyalokkal és szentekkel együtt
"Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett." (Jn 1,47–51)
Jézus prófétai szavai a mennybemenetelekor beteljesültek...
Drága Istenünk add, hogy angyalaiddal és szentjeiddel együtt élhessünk, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Igemagyarázat 14.: Ki kaphat kinyilatkoztatást Istentől?
2023. július 19-i evangélium és magyarázata: Ki kaphat kinyilatkoztatást Istentől? (Mt 11,25–27)
A mikrofon előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-
51100005
Humanitárius katasztrófa Ukrajnában
Kijevben mintegy négyezer lakóépületben továbbra sincs fűtés, a főváros közel 60 százaléka pedig áram nélkül van, miközben a hőmérséklet mínusz 10 Celsius-fok alá süllyedt. 600 ezren hagyták el a fővárost januárban...
