Heti könyvajánló: Szeretetláng mesék

"Mindez akkor történt, amikor a világ még fiatal volt. A Nap fényesen sütött és a gyümölcsfák évente kétszer érleltek termést. Az emberek és állatok együtt éltek és szerették egymást. A szívükben a szeretet kis lángja égett, és ez a szelíd fény kedvessé, barátságossá és megértővé tette őket. Mindenki boldog volt, kivéve a nagy sárkányt, akinek a szívfényét kioltotta a gyomrában egyre erősebben lángoló harag tüze..."
Jézus apostoli közössége a minta – A Pápai Ház szónokának második nagyböjti prédikációja
Március 13-án, pénteken tartotta második nagyböjti elmélkedését Roberto Pasolini kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka a pápa és a Római Kúria tagjai számára. A megtérésről szóló első beszéde után a keresztény élet közösségi voltát értelmezte, Testvériség – a testvéri közösség kegyelme és felelőssége címmel, Szent Ferenc meglátásaira összpontosítva.
A remény jele - hét papot szenteltek a romokban álló katedrálisban
Tizenhét nappal a Fülöp-szigetek középső részét érő, pusztító Haiyan tájfun támadása után, amikor az újjáépítés még épp csak megkezdődött, és igen hosszúnak ígérkezik, a Palo egyházmegye „konkrét tettekkel” kívánta bizonyítani, hogy az Egyház és a hívek nem vesztették el a jövőbe vetett hitüket: hét papot szenteltek fel egy romokban álló katedrálisban – tájékoztat a La Croix az Ázsia Egyházai (Églises d'Asie) párizsi missziós ügynökség jelentése alapján.
Koronavírus, Leonardo Da Vinci és a józanság lelke
Pál apostol azt írja Timóteusnak, hogy „nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Erre a józanságra pedig nagy szükségünk lenne. Most egy esemény – koronavírus járvány -, és egy ember – Leonardo -, esetén szeretném ezt illusztrálni.
Igemagyarázat 11.: Ki az, aki elkárhoztathat vagy megmenthet?
2023. július 15-i evangélium és magyarázata: Ki az, aki elkárhoztathat vagy megmenthet? (Mt 10,14-33)
A mikrofon előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Hát ti kinek tartotok engem?
„Hát ti kinek tartotok engem?” (Lk 9,18–22)
Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.”
Uram Jézus Krisztus, élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szegedi Katalin kiállítása Törökbálinton

Szeretettel hívunk mindenit Szegedi Katalin kiállítására, ahol a művésznő Boldizsár Ildikó "Amália-Trilógiája" című meséskönyveihez készült illusztrációk lesznek megtekinthetők. Részletek:
Húsos és vegán étrendek és a rákbetegség kialakulásának kockázata
Az étrend és a daganatos megbetegedések közötti összefüggés régóta foglalkoztatja a kutatókat és az átlagembereket. Egyre többen választanak húsmentes diétát egészségügyi, környezetvédelmi vagy állatjóléti okokból, ám a vegetáriánus életmód rákkal kapcsolatos hatásairól eddig kevés megbízható adat állt rendelkezésre. Egy friss, mérföldkőnek számító tanulmány azonban fontos eredményekre jutott.
Nézzünk szembe az igazsággal
Szeretjük azt hallani, hogy az Isten szeret minket – és ez igaz -, de azt már nem szeretjük hallani, hogy attól, hogy az Isten szeret minket, még elkárhozhatunk – pedig ez is igaz. Jézus nagyon súlyos szavakat mondott az ítéletről, a kárhozatba vezető széles útról, a megbocsáthatatlan bűnről és Isten haragjáról – most akkor szeret minket az Isten, vagy nem?
Meggyilkolták a plébánost Cibakházán
Gyilkosság áldozata lett Cibakháza 73 éves plébánosa, a rendőrség nyomoz.
Igemagyarázat 10.: A feketeleves...
2023. július 14-i evangélium és magyarázata: A feketeleves... (Mt 10,16-23)
A mikrofon előtt: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
