Nézzünk szembe az igazsággal
Szeretjük azt hallani, hogy az Isten szeret minket – és ez igaz -, de azt már nem szeretjük hallani, hogy attól, hogy az Isten szeret minket, még elkárhozhatunk – pedig ez is igaz. Jézus nagyon súlyos szavakat mondott az ítéletről, a kárhozatba vezető széles útról, a megbocsáthatatlan bűnről és Isten haragjáról – most akkor szeret minket az Isten, vagy nem?
Az egyik legnagyobb bajunk az, hogy emberi fogalmakkal vagyunk kénytelenek kifejezni valamit, ami jóval több annál. Most próbáljuk meg mégis az emberi szavainkkal, néhány egyszerű mondattal megközelíteni a szeretet és bűn, boldogság és kárhozat kérdését.
Isten a Szeretet – vallja a Szentírás -, ez személyiségének lényege, szeretetből alkotott mindent, a teremtett világra azt mondta, hogy jó, az emberre pedig azt, hogy nagyon jó. Mindez a „jó” és „nagyon jó” ma is vonatkozik mindarra, amit Isten teremtett és szeret, így ránk is. Nem vonatkozik viszont arra, ami az Isten elleni lázadásból született és rombolja azt, amit Isten, a Szeretet teremtett és szeret – azaz nem vonatkozik a bűnre, ami megrontotta és megrontja ezt a jó és nagyon jó teremtett világot.
Most képzeljük el, hogy valami olyan idegen a mi természetünktől, hogy irtózva fordulunk el attól! Semmiképp meg nem ennénk, meg nem innánk, közelében sem akarunk lenni, már a látása is fáj, undorodunk, taszít… Mit mondanánk erre? Hogy nem szeretjük, gyűlöljük, haragszunk rá, mert tönkretesz valamit bennünk vagy körülöttünk, amit szeretünk. Ha pedig mi így reagálunk, vajon hogyan reagál Isten, a szent, tiszta és igaz Isten a bűnre?
Így aztán sehogy se juthatunk fel magunktól a mennyek országába, mert bennünk mindig van valami a bűnből, a megrontottságból, ami „taszítja” Istent. Ha ilyen állapotban bejuthatnánk a mennybe, tönkretennénk azt, ahogy egy csepp méreg is ihatatlanná teszi a friss forrásvizet. Hogyan is juthatnánk át az áthághatatlan akadályon?
Isten irántunk való szeretetét azzal mutatta meg, hogy Ő mégis eljött közénk, a bűnbe, az irtózatba, és emberi természetet öltött magára, hogy egy tiszta utat készítsen nekünk, ahol – a tisztulás útját járva – helyreállítódhat az eredeti egység közte és köztünk. Ez az Örömhír: az Ige, a Fiú testté lett, a Názáreti Jézus Krisztus győzött a gonoszság minden ereje felett, átívelte a bűn és harag szakadékát, hogy aki Őbenne hisz, aki azon az úton jár, amit Ő megnyitott, az kegyelmet kapjon, élete legyen és bőségben legyen és üdvözülhessen.
És mi van azokkal, akik nem hisznek? Azok a híd innenső oldalán, a bűn és harag földjén maradnak – ennek végső állapota, az Istentől való teljes elszakítottság, a pokol.
Értsük meg: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és megtette a legtöbbet, amit tehetett, önmagát adta értünk. Jézus Krisztus keresztje nem csak egy erős szimbólum, hanem az ég és föld összekötésének véres valósága. Krisztus helyetted és helyettem halt meg, hogy neked és nekem életem lehessen – mert ha ő nem hal meg, mi mind halottak lennénk.
Azt is tudjuk, hogy Isten irgalmas, és javunkra ír mindent, amit csak lehet, ismeri az összes enyhítő körülményt. De mi legyen azokkal, akik megátalkodnak a bűnben, és elutasítják az ebből kilépés lehetőségét?
Jézus szerint azokon rajta marad Isten haragja. Nézzünk szembe ennek realitásával, hiszen megváltónk is megtette, amikor azt mondta, keskeny az út és kevesen járnak azon, ami az életre visz, és széles az út és sokan járnak azon, ami a kárhozatba visz. Az embernek minden útja igaz maga előtt, mi is minden hibánkat és bűnünket igazolni és magyarázni tudjuk. Istent azonban nem lehet megvezetni! El kell döntenünk, hogy azt tartjuk-e bűnnek, amit Isten annak mond, vagy azt, amit mi. Elfogadjuk-e Jézus szavait az ítéletről és a megmenekülés útjáról, vagy inkább ezt is kimagyarázzuk, hogy a nekünk nem tetsző mondatok élét és súlyát elvegyük.
Az Örömhír, az Evangélium az, hogy van megváltás, beléphetünk Isten országába, és Ő, a mi Atyánk velünk van, hogy végül mi is vele lehessünk, mindörökké. A megtérés az, amikor elfogadom ennek igazságát, bűnbánatot tartok és átlépek az én országomból Isten országába, megkeresztelve Szentlélekkel és igazsággal, kegyelemről kegyelemre haladva, azzal az örömmel és békével, amit Isten ad az Őt szeretőknek.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
