Viharban

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2010. október 08. péntek

Missziós munkánk során gyakran kerülünk viharos helyzetekbe. hol félreértenek minket, hogy meg se akarnak érteni. Kevés a munkatárs, sok a küzdelem. Olykor lelkileg, olykor egzisztenciálisan is nehéz helyzetbe kerülünk. Ez utóbbira néhány példa: a törökbálinti közösségi házban lakó házaspár férfi tagja néhány hete bveszítette el munkahelyét, most pedig az asszonynak is szóltak, hogy nem kell tovább bejárnia - mindketten tisztességes, lelkiismeretes, becsületes emberek (már ha ezt külön mondani kell hívő keresztényekre). Marikát, az érdi cigány misszió vezetőjét az önkormányzati választás másnapján (hétfőn) már várta az azonnali felmondás polgármesteri ügyirata. Tegnap pedig a feleségem kapta meg a felmondó levelét, pedig nála szorgalmasabb, kevdvesebb, tisztességesebb és a politikai ügyekbe még véletlenül se belekeveredő embert keveset ismerek (így aztán most megszűnik minden biztos jövedelemforrásunk). De osztályvezető volt egy állami hivatalban, kellett a helye, az új igazgató pedig buzgón intézkedett...

Éppen néhány napja, hogy ima közben arról elmélkedtem, mi ez a nagy viharzás körülöttünk - és úgy éreztem, ez a válasz világosodott meg bennem: aki Isten országát, a Szeretet földjét akarja építeni, az időről időre olyan helyzetbe kerül, ahol a békétlenek között neki kell békességszerzőnek lenni, a szeretetelenek között szerető szívűnek, az elcsüggedtek között reménykedónek, az összetörtek között erősnek, a hitetlenek között hívőnek, az anyagi, lelki bizonytalanság közepette bízónak - egyszóval krisztusinak lennie...

Azt hiszem, ha komolyan akarjuk venni Isten szeretetét és küldetését, ezt nem lehet megúszni. A végső szó azonban mindig Istené, Atyánké, a Szereteté, aki nem hagy el minket, és előbb vagy utóbb, de mindenképpen kisimítja a dolgokat...

Rákgyógyító nanotobotot gyártottak

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 17. kedd

A világ első rákfelismerő és -gyógyító nanorobotját fejlesztették ki dél-koreai tudósok.

A szeretet mindenkié (is)

Kategória: Eheti
Megjelent: 2020. szeptember 07. hétfő

Annak idején könnyű kézzel írtam fel a logónk alá gyakran énekelt dalunk egyik sorát, jelmondatként: A szeretet mindenkié. Azóta rájöttem, hogy ha ezt komolyan vesszük, akkor végül vagy megbotránkozunk, vagy keresztre feszülünk. Hiszen már az angyalok egy része is fellázadt ez ellen! Ez bizony egy lehetetlen küldetés - szerencsére Istenünk a lehetetlenségek Istene is…

Élő adás a szobából 98: Miért Péter és miért nem János lett a vezető?

Kategória: videók
Megjelent: 2023. augusztus 30. szerda


- a rövid előadás után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Bűnbánat nélkül nem megy...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. október 25. szombat

"Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan." (Lk 13,1–9)
El kell fordulnunk a bűneinktől, vissza Isten és embertársaink felé...
Jöjj Szentlélek, Bűnbánat Lelke és add meg a megtérés ajándékát mindannyiunknak! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

1% felajánlás - minden ember számít

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. február 05. csütörtök

Tevékenységünk csak akkor lehet sikeres, ha támogatókat tudunk találni, akik egyet értenek céljainkkal. Ezért kérjünk most Önt is, hogy támogassa adója 1%-kal a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványt, hogy Magyarország valóban a Szeretet földje lehessen!
Az adatok, amit fel kell írni:
A kedvezményezett neve: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány
A kedvezményezett adószáma: 18684319-1-13
Hálásan köszönjük segítségét (és imádkozunk jótevőinkért)!

XIV. Leó pápa: Az irgalom menti meg a világot

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. március 29. vasárnap

Március 28-án délután, monacói apostoli látogatásának utolsó programjaként a Szentatya a II. Lajos Stadionban mutatott be szentmisét. Megérkezésekor egy golfkocsival körbejárt a hívek között. Ezt követte az eucharisztikus ünneplés, melynek végén Dominique-Marie David érsek mondott köszönetet a pápának a Monacói Hercegségben tett látogatásáért. Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

Visszaigazolás

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2010. szeptember 29. szerda

Úgy érzem, néhány dologban visszaigazolódott az a döntés, hogy a kiadói munkát (és megélhetést) átadva, teljes időben Isten országa építésének szenteljem magam. (Milyen nagyképűen hangzik ez a mondat, pedig csak azt a vágyat takarja, hogy egészen Istené lehessünk, és eljöjjön közénk Isten országa, mint a Szeretet földje - és természetesen ez utóbbi mondat nem királyi többesben íródott, hanem abban a hitben, hogy valóban többen is akarjuk ezt, imádkozunk és dolgozunk ezért.) Néhány ilyen megerősítő tény:

Írni valami biztatót

Kategória: Eheti
Megjelent: 2020. augusztus 31. hétfő

Írni kellene valami biztatót, valami olyat, ami fellelkesíti az olvasót, sőt, még arra is ráveszi, hogy még jobban elköteleződjön a Szeretetnek, és esetleg még a Találkozóra is eljöjjön… Ülök a hőségben letompultan, a hírekben csupa rossz: járvány, háború, csőd, korrupció – már hallani se bírom, csak imádkozni Istenhez, hogy jöjjön már el az Ő országa, legyen meg az Atya akarata… És akkor Ő jön:

Az új egyiptomi alkotmány lehetővé tenné keresztény templomok építését

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 05. csütörtök

Ötven egyiptomi „bölcsből” álló bizottság feladata volt, hogy vizsgálja át az új egyiptomi alkotmány tervezett szövegét. December elsején jóváhagyták, a következő lépés a népszavazás lesz.

ifj. Sipos Gyula (Dewsy): Ököl vagy tenyér az életed

Kategória: videók
Megjelent: 2023. augusztus 26. szombat

Röviden...
A kamera előtt: ifj. Sipos Gyula (Dewsy) Ezen a linken megnézheted: https://youtube.com/shorts/jCNJsQKjDJ8
(Figyelmeztetés! A rövid videó után a google más rövid videókat is automatikusan lejátsz, azok már nem hozzánk tartoznak!) Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Tel.: 06-30/33-88-245 Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005