Rekordközeli kivándorlás mellett rekordot döntő visszavándorlás
Rekordközeli kivándorlás mellett rekordot döntött a be- és visszavándorlás is tavaly: a magyarok nagy számban mennek külföldre, de egyre többen haza is térnek.
Ágas-bogas növekedés
Nem panaszkodhatunk, hogy munka nélkül volnánk - a növekedés boldogságával együtt érezzük annak fájdalmait is. Ez utóbbi persze nem panaszkodás, és nem is fizikai fájdalomról van szó. Hogy érthetőbb legyek: az elmúlt években a törökbálinti közösségekben többen csodálatos előrehaladásról tettek tanúbizonyságot. Érettebbek lettek Krisztusban, szolgálatokat vállaltak - így aztán az a helyzet állt elő, hogy akikre eddig mindig számíthattam, most már nem tehetem. Többen alfa-kurzusokat vezetnek (3 is folyik jelenleg városunkban), mások egyéb módokon kapcsolódtak be az egyházközségi munkába, így aztán, amikor hívom őket imaszolgálatra, már mind foglaltak. Egyik szemem sír - hiszen most megint újabb embereket kell megnyerni és kinevelni a missziós munkánk imaszolgálatos részére -, de a másik nevet, ahogy minden szülő örül a gyermekei sikereinek. (Persze itt sok "szülő" volt, a plébános atyánk, a közösségeink tagjai, stb.)
Prófétai látás a betlehemi találkozón
Betlehemben gyűlt össze prófétikus tanácskozásra a katolikus karizmatikus megújulás 160 prominens képviselője, a katolikus karizmatikus megújulás közelgő 50 éves évfordulója kapcsán. Az alábbi beszámolóban olvashattok egy fantasztikus beszámolót, ami teljesen egybencseng azzal, ami a mi szívünkön van...
Tökéletes időzítés – avagy Jézus, Churchill és mi
Ha van egy kis időnk elmélkedni a történelmi eseményeken, szereplőkön, akkor hamar megláthatjuk, hogy Isten valóban a történelem ura is, aki tökéletesen tud időzíteni és még a legkacifántosabb helyzeteket és jellemeket is tudja „használni” célja érdekében. Jöjjön két példa és némi bátorítás a végére rólunk és nekünk…
Az Úr Lelke itt van
Zene és szöveg: Szakály László, kép: Sípos (S) Gyula (Ábrahám vendégül látja Istent)
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus köré gyűlve
"Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből." (Lk 6,12–19)
Jézus köré gyűlünk, mert nála van a megoldás minden problémánkra...
Nyisd meg szívünket és értelmünket Istenünk, hogy megérthessük és megcselekedhessük akaratodat! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nyitott gyógyító alkalom szombaton

Thomas Keating trappista szerzetes a nagyböjtről
Az első nagyböjti evangéliumban Jézus pusztai kísértéseiről hallunk. Azt a három ösztönös szükségletet veszik célba, amelyet felnőtté válása során mindenki átél. Jézust megkísértette, hogy inkább a mágiában, mintsem Istenben biztonságot keresve próbálja csillapítani éhségét; levesse magát a templom párkányáról, s így csodatevő alakként nevet szerezzen magának; és imádja a sátánt, amiért cserébe teljes hatalmat kaphat a világ nemzetei fölött. Biztonság, elismerés, hatalom – ez az a három klasszikus terület, ahol hamis boldogságkeresési programjaink megkísérhetővé tesznek minket.
A Szlovák Püspöki Kar erőteljes körlevele
A pásztorlevelet advent első vasárnapjára relentették meg. Érdemes elolvasni!
Köszönjük!
Hálás szívvel köszönjük a kedves testvérek nagylelkű támogatását, amit annak a cigány családnak küldtek, ahol mindkét szülőt egyszerre akarták börtönbe zárni (hat gyerek maradt volna otthon) egy hatvanezer forintos büntetés miatt. (Erről bővebben lehet olvasni a tanúságtételek, beszámolók menüpont alatt: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/beszamolok-tanusagtetelek/311-egy-cigany-csaladrol-buentetes-es-segitseg) Összegyűlt a megfelelő összeg - néhány ezer forint még maradt is, amit szigorú elszámolással félretettünk a cigánymisszió céljaira -, a büntetést befizettünk csekken, így Isten kegyelméből és a ti nagylelkűségeteknek hála megmenekült az anya és az apa a börtönbüntetéstől.
Köszönjük, és továbbra is imádkozunk jótevőinkért!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula, Tarnóczi Mária
Kóma és életjelek
Az elmúlt hónapokban szinte kómában lévő egyházunk – na jó, ez írói túlzás, csak a szomorúság mondatja velem - újra életjeleket, pontosabban némi missziós életjeleket mutat: többen nyílt és nyitott alkalmakat szerveznek, még Szentlélek-szemináriumot is hirdetnek (ezt nálunk is többen kezdeményezték). Mi hiányzott eddig, ha most, a „második hullám” idején lehet azt, amit előtte nem? Nézzünk bele zsebtükrünkbe, hogy önismeretre, bűnbánatra és megújulásra juthassunk.
