Itt tart Európa - Alapítása után nyolcszáz évvel egy euróért eladják a belgiumi Binche Oltáriszentség templomát.
Jézus matematikája, az élő hit relativitáselmélete
Sokan nem szeretik, hogy egy istentiszteleten, vagy misén a lelkész, pap vezetésével bűnösöknek mondjuk magunkat. Valahol érthető is, hiszen ki mondja magára szívesen, hogy bűnös. Miközben világi értelemben talán egyáltalán nem az, hiszen nem nyomoz utána a rendőrség, nem ítélték el semmilyen jogsértés miatt, még csak tilosban sem parkolt. De nagyon kevés olyan ember él a Földön, aki Isten törvényeivel szemben sem vétett soha.
A Szűzanya 2011. január 25-i medjugorjei üzenete
„Drága gyermekek! Ma is veletek vagyok, nézlek benneteket és megáldalak, és nem veszítem el a reményt, hogy ez a világ jóra fordul, és béke fog uralkodni az emberek szívében. Öröm fog uralkodni a világban, mert megnyíltatok a hívásomra és Isten szeretetére. A Szentlélek megváltoztatja azok sokaságát, akik igent mondtak. Ezért azt szeretném mondani nektek: köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 4. rész
KÜZDELMEK ÉS KUDARCOK: 1845 – 1879
1845 őszén az „Esszé a keresztény tanfejlődésről" c. munkáján dolgozik. Már 1844 végén elhatározza: tanulmányt ír a dogmafejlődésről, s ha ennek végére Róma igaza felöli meggyőződése nem csökken, akkor megteszi a szükséges lépéseket, hogy csatlakozzon nyájához.
Abortusz, eutanázia – jog vagy kényszer?
Szalézi Szent Ferenc a kétlelkűségről
Mindig soknak tartjuk, amit mi teszünk másokért; ellenben amit mások tesznek érettünk, azt semmibe sem vesszük. Úgy látszik, két szívünk van: egy lágy, gyöngéd, engedékeny, önmagunk számára, és egy kemény, szigorú,zord, embertársaink számára. ( Szalézi Szent Ferenc)
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Budapesten és Torbágyon
Gyógyító alkalom 2012. június 17. vasárnap 15 órától Budapesten, a Magyar Szentek Templomában, és "Isten szeretete gyógyít" - gyógyító összejövetel Torbágyon, a Római Katolikus Templomban 2012. június 24. vasárnap, 9 órától Részletek:
Döbbenetes tények a cigányság helyzetéről
Minden reális előrejelzés szerint 2050-re 8 millióra csökken a most 9,8 milliós magyarországi lakosság és közben 20%-kal csökken a munkaképes korú emberek köre, így rendkívül fontos, hogy a most születő cigány és nem cigány gyermekek milyen képességek birtokába jutnak el 31 éves korukra – hangsúlyozta egy minapi konferencián Vecsei Miklós.
Korányi Judit: John Henry Newman megtéréséről - 3. rész
ÉLETE:
J. H. Newman élete a XIX. századi Anglia szinte egészén végighúzódik (csakúgy, mint Viktória királynőé), hiszen 1801-től 1890-ig élt.
Szeretetláng ünnep!
Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén. Idén végre megvalósul, ami a Szeretetláng Lelkinaplóban van leírva, hogy az ország nyolc vidéki és négy budapesti kegytemp-lomában egyszerre történjék még a Szeretetláng átadása! Mi is tartunk ezen a napon összejövetelt szentmisével és Szeretetláng-átadással a törökbálinti Szeretetláng-kápolnában (Dózsa Gy. u. 46, a Napsütöde pékségnél), február 2-án, szerdán 17 órától, amelyre szeretettel várunk mindenkit. A szentmisét bemutatja Baladicz József atya. További helyszínek és programok:
Rózsafüzér imádkozása az Interneten
"Szeretnénk felhívni a figyelmet az együtt imádkozásnak, erre a modern lehetőségére, a világ bármely pontján élők között. Minden este megbeszélt időpontban, általában 21.00-kor csatlakozunk a Skype-on, konferenciabeszélgetés keretében, 8 – 10 fős csoportokban és egy öt tizedes Rózsafüzért elimádkozunk. Előtte, utána énekkel dicsőítjük az Urat...

