Olimpiai hírek

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. július 30. hétfő
Két magyar is döntőbe jutott az olimpia második napján, a dzsúdós Ungvári Miklósnak még nem sikerült megszereznie az aranyat, Szilágyi Áron azonban rendkívül meggyőzően lelépte ellenfelét a fináléban is. Az 1908-as és az 1948-as londoni olimpián is magyar nyerte az egyéni kardversenyt. Gyurta Dániel országos csúccsal lett negyedik gyengébbik számában.

“Anya, tedd le a mobilod és velem foglalkozz!”

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. január 12. vasárnap

Egyre több családban válik délutáni vagy esti programmá a „kütyüzés”. Anya és apa laptopon dolgozik, a kamasz a facebookon lóg, a kicsi pedig iPad-en játszik. Egy friss tanulmány szerint ez egyáltalán nem helyes, sőt, a gyerekeknek kifejezetten rosszat tesz, ha azt érzik, versenyezniük kell a telefonnal vagy más kütyüvel. Mert a legtöbb gyerek, ha lenne választási lehetősége, azt választaná, hogy társasozhasson, beszélgethessen, mesét hallgathasson, és arra vágyik, hogy ha csak fél órára is, de kizárólag rá figyeljenek.

Időpont-változás!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. május 20. péntek

A május 26. csütörtökre hirdetett gyógyító alkalom a budapesti Szent Gellért Könyvesbolt szeretet-termébe egy nappal elcsúszik, mivel Várnai Péter atyának csak a csütörtöki nap volt alkalmas az új könyve bemutatójára. Tehát a gyógyító alkalom időpontja helyesen:

- május 27. péntek, 18 órától: Isten szeretete gyógyít - alkalom Budapesten a Ferenciek terén, a Kárpátia udvarban, a Szent Gellért könyvesbolt Szeretet-termében (közös ima, előadás, imaszolgálat, stb.)

Mivel tavaly ott tartottam a Mária titkáról szóló előadásokat is, ezért a most megjelent Mária titka könyvet akciós áron, 600 Ft-ért lehet megvenni az alkalom ideje alatt!

 

Ferenc pápa a közömbösségről - röviden

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. január 11. szombat

„A szeretet konkrét és jó cselekedetekben fejeződik ki. A közömbösség ellenben rejtett módon nem szereti az Istent, mert nem szereti a felebarátját.”

Egy szép megtérés-történet, Angliából

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. július 29. vasárnap
"Két évvel ezelőttig keményen ateista voltam, és szívből utáltam a Katolikus Egyházat” – mondta el Sally Read a CNA katolikus hírügynökségnek. "Villámgyorsan történt: 2010 márciusában kezdődött, és decemberben a Vatikánban csatlakoztam a Katolikus Egyházhoz” – nyilatkozta július 24-én a művész, aki kiadója szerint „a brit költészet jövőjét alakító fiatalabb költők új nemzedékének képviselője.” 

500 ezer hektáros gigatűzfészek, 220 ezer embert evakuálnak

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. január 11. szombat

Bekövetkezett az, amitől napok óta tartottak Ausztráliában: az ausztrál Sky News szerint Új-Dél Wales és Victoria állam határán 500 ezer hektáros gigatűzfészekké egyesült az eddigi három nagy különálló tűzfészek.

A fanatizmus mindent felülír

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. május 16. hétfő

A vallási fanatizmust néhányan összekeverik a határozott meggyőződéssel, pedig óriási a különbség a kettő között. Még rosszabb a helyzet, ha egy vallási közösségben elfogadottá válik a nézet, hogy a "vallásgyalázást" halállal kell büntetni. Talán minden vallás történelme során voltak ilyen időszakok - Jézust is meg akarták kövezni, mint vallásgyalázót, a keresztény történelem is ismer ilyen korszakot - most a muzulmánoknál terjed ez a gonosz őrület. (Az öngyilkos terroristákat is vallásilag fanatizálják.) A most olvasható hír viszont talán még ezen is túltesz. Most ugyanis anyák ölték meg a lányaikat a vallás nevében:

Ferenc pápa nagylelkű döntése

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. január 10. péntek

A Vatikán egy területen kívüli palotaépületét, amely a Szent Péter-székesegyházra néz, Ferenc pápa a hajléktalanok rendelkezésére bocsátotta. Migliori palota az épület neve, arról a családról, amely a 18. században építtette, és 1930-ban a Szentszéknek adományozta. Egy évvel ezelőttig a piarista nővérek tartották fenn leányanyák számára, ők azonban máshová költöztek.

Csökkent az emberek hőmérséklete az elmúlt évszázadban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. január 10. péntek

Carl Reinhold August Wunderlich nélkül ma nem lenne láz. A német orvos határozta meg ugyanis a 19. század közepén a normál testhőmérsékletet. A leírások szerint igyekezett biztosra menni, mert szó szerint több mint egymillió hőmérsékletmérés adatait átlagolta, és meghatározta, hogy az egészséges ember testhőmérséklete 37,0 Celsius-fok.

Szegény gyermekeknek tartanak keresztény tábort

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2012. július 29. vasárnap
Az egész Kárpát-medencéből száznegyven gyermek érkezett Aggtelekre az Add a kezed! elnevezésű keresztény táborba.

Zsidók és keresztények egy jobb világért

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. május 14. szombat

XVI. Benedek pápa május 12-én, csütörtökön délel?tt fogadta a B’nai B’rith International zsidó humanitárius és emberjogi szervezet képvisel?it. Az 1843-ban New York-ban alapított szervezet egyik f? célkit?zése a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelem. A nemzetközi szervezet ma már ötven országban van jelen.

A Szentatya angol nyelv? beszédében felidézte, hogy el?ször öt évvel ezel?tt fogadta egy küldöttségüket. Elismerését fejezte ki a katolikus–zsidó párbeszéd érdekében végzett tevékenységükért, aktív részvételükért azon a találkozón, amelyet a katolikus–zsidó nemzetközi kapcsolatok bizottsága február végén tartott Párizsban. Ennek során megemlékeztek a zsidók és a katolikusok közötti párbeszéd négy évtizedér?l. „Mindarra, ami ez alatt a negyven év alatt történt, tekintsünk úgy, mint az Úr nagy ajándékára és hálás szívvel mondjunk köszönetet Istennek, aki végtelen és örök bölcsességgel vezeti lépteiket” – mondta Benedek pápa.