Katona István: Mit mond a Szentírás, a tudomány és a próféták az utolsó időkről
Az elmúlt évtizedekben megszaporodtak a világban azok a próféciák, amelyek Jézus közeli (második) eljövetét hirdetik. A „közeli” szó nem jelenti azt, hogy közeli éveket mondunk, hanem azt, hogy az emberiség elérkezett egy döntő szakaszhoz, amely teljes összeomlást, váratlan katasztrófákat, háborúkat jelenthet, ha nem újulunk meg az imában és a szeretetben. Ezek a jelek, amelyek előttünk állnak, Jézus visszajövetelét hirdetik, de nem mondanak évet, vagy napot. A próféciákat azért kaptuk, hogy minden erővel munkálkodjunk az jó érdekében, és mindig a megtérés állapotában maradjunk, hogy az Úr bármikor érkezik, készen álljunk fogadására.
A cigánysors mélységei
„Ma úgy tűnik, kevesen álmodnak a cigányság sorsának jobbításáról. Arról igen, hogy rendnek kellene lennie az országban, s úgy gondolják a legtöbben, ennyi elég is lesz ahhoz, hogy végre béke legyen (legalább „cigányügy” tekintetében)” - írja Kármán Judit romológus. Elhangzik naponta,hogy az EU-elnökség idején olyan romastratégiával állunk elő, amely nem csak hazánkban, hanem a nemzeteket átívelően segít a romák felzárkózásában. Sajnos eddig konkrét javaslat, elképzelés nem született. Arra hivatkoznak, hogy amíg a gazdaság nem indul be, addig nem lehet hatékony romastratégiával sem előjönni. De az alapelveket mégiscsak meg kellene határozni, hacsak nem azokat az alapelveket gondolják politikusaink előrevivőnek amit egyikük mondott az elmúlt héten:
Így tanítják ölni a gyerekeket
A palesztin Hamász által ellenőrzés alatt tartott Gázai-övezetben szervezett nyári táborokban képezik ki a 6-16 éves gyerekeket a fegyverhasználatra, a katonai viselkedés alapjaira és egyebek mellett arra, miként kell átjutni égő abroncsokon. (Képekkel!)
II. János Pál pápa prófétai személyiségéről
Még január elején hozták nyilvánosságra, hogy a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának orvosi szakértői elismerték a II. János Pál közbenjárásának tulajdonított csoda hitelességét. Az esetet a teológusok is hitelesnek ítélték. A boldoggáavatás elől minden akadály elhárult - annak kitűzött időpontja 2001. május 1. Idén erre a napra esik az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Mint ismeretes, ezt az ünnepet éppen II. János Pál pápa vezette be, és az ünnep előestéjén, április 2-án halt meg. Az Isteni Irgalmasság vasárnapja mozgó ünnep, és abban az évben április 3-ra esett. Mi a nagy pápa prófétai személyiségéről szóló írással tisztelgünk emléke előtt:
Gyermekeket ölnek meg, iskolákat rombolnak le
A háborúk manapság soha nem látott mértékben sújtják a gyerekeket – állapította meg az ENSZ éves jelentése. A fegyveres konfliktusokban a kiskorúak helyzetét vizsgáló jelentést június 13-án ismertette Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár.
A görög ortodox "püspöki kar" elemzése a válságról
Görögország - amely néhány éve még Olimpiát rendezett -, legalább olyan válsággal kénytelen szembenézni, mint hazánk. Érdemes elolvasni a görög Szent Szin?dus levelét, amely elemzi a válság okait és igyekszik krisztusi válaszokat adni rá:
Ilyen is van! - Gengszterbékítő püspök Hondurasban
Nagy előrelépést ért el a hondurasi Romulo Emiliani atya, San Pedro Sula segédpüspöke, akit békéltető szerepre kértek fel az ország két legnagyobb gengszterbandájának jelenleg épp börtönbüntetésüket töltő vezérei között.
Kisgyermekek kínzása, pedofília, gyermek-eltűnések
Évente 70.000 gyermek tűnik el Európában, és nagyságrendekkel több az egész világon. Mi lesz velük? És miért nem sikerül felderíteni az ügyeket. Az alábbi cikk a gonoszság olyan világát mutatja be, amit - ha nem lennének kőkemény tények mögötte - el sem hinnénk...
"Miért támadnak engem?" - Benedek pápáról és az egyházról
Joseph Ratzingert megválasztása óta, az Egyházon kívülről és belülről is, egyre erősödő támadások érik. Egy láthatatlan kéz szervezi ezt? Két, az Egyesült Államokban, nyáron megjelent könyv, elemzi azt a kíméletlen támadássorozatot, mely különböző oldalakról, XVI. Benedek pápa ellen irányul, pápasága kezdete óta, s mely az elmúlt nyáron tetőzött.
Az olasz Vatikán szakértők, Paolo Rodari és Andrea Tornielli mélyrehatóan elemzik azt a tucatnyi támadást, mely Benedek beszédeit és tetteit követte, kezdve a Regensburgi beszédtől a Zsinat előtti latin liturgia engedélyezéséig, a Lefebvrista püspökök excommunikációjának a megszüntetésétől a kondomnak, mint az AIDS elleni ’megfelelő védelem’ propagálásának az elitéléséig, az anglikánok visszafogadásától a Katolikus Egyházba, a pedofil botrányig. Rodari és Tornielli pontosan rekonstruálja ezeket az eseményeket, és eddig ismeretlen okokra is rámutatnak. Azt a következtetést vonják le, hogy a támadásoknak három típusa különböztethető meg, s ezek mögött három különböző ellenség áll.
Két napot élt az elsüllyedt hajóban, Istennek tulajdonítja megmenekülését
Két nap után mentették ki az elsüllyedt hajóból a hajószakácsot. A nigériai férfi hihetetlen túlélésének története.
Csak annyi az álmom, hogy éljek - interjú egy pánikbeteggel
András 22 éves, érettségi óta küzd pánikbetegségével, folyamatos szorongása és depressziója miatt az elmúlt négy évben csak pár hónapot tudott dolgozni. Szorongása eleinte csak az autóvezetésre korlátozódott, aztán a boltokba is képtelen volt bemenni, és végül egy évre bezárkózott a szobájába. Szüleivel egyáltalán nem tartja a kapcsolatot, az elmúlt négy hónapban sokkal jobban van, újra vezet, vásárol és képes kávézni a barátaival.