Ferenc pápa: A pap nem önmagáért pap, hanem a népért
Imádkozzatok a papokért és a püspökökért, hogy ne engedjenek a pénz és a hiúság kísértésének, hanem Isten népe szolgálatában álljanak. Így buzdított a pápa szerdán reggel a Szent Márta Ház kápolnájában megtartott szentmiséjén. A szertartáson jelen volt a Vatikáni Rádió munkatársainak egy csoportja.
Az egyesülés útjától a kirándulásig
Sípos (S) Gyula: Az egyesülés útjától a kirándulásig
A Szentkultusz című könyv leírja a korai keresztény évszázadok szokását. A temetők gyülekezőhelyekké, templomokká váltak, ahol hívők a szentség hírében meghalt vértanú szentek sírjaihoz zarándokoltak. Itt közösen imádkoztak és felolvasták az illető életének történetét is, különös tekintettel a Krisztusért vállalt áldozatokra. A betegek gyógyulása általában akkor történt, amikor a történetet elmondó a különösen véres részekhez ért – a kínzásokhoz és a vértanúhalál elmeséléséhez. Mi ennek a magyarázata?
A hívők átélték a történteket, mintegy ők is eltemetkeztek a vértanú halálába, hogy aztán feltámadásával együtt ők is új életre támadjanak Krisztusban. Így a szent története az Istennel való közösség és a Vele való egyesülés útjává vált. A Krisztus feltámadásába vetett hit átjárta szívüket és életté vált bennük. Újra és újra nyilvánvalóvá vált Jézus szavainak igazsága: „Ha csak akkora hitetek van, mint a mustármag és szívetekben nem kételkedve azt mondjátok a hegynek, hogy menjen a tengerbe, meglesz az nektek.”
A zarándoklat – a szentek közbenjárásával és segítségével – így az Istennel valló találkozás, az Ő segítségének megtapasztalása és a Vele való egyesülés útja volt. (Egyébként a szentmise is az – az egyesülés útja -, s ha az emberek valóban hinnének, a miséink a csodáktól és Isten magasztalásától lennének hangosak. De nem ez történik…)
Telt-múlt az idő. A mesékben ez a mondat nem pusztán időtávot jelent, hanem előkészíti a következő – általában baljóslatú – eseményeket. Itt is a tragikus fejlemények bevezetéseként szerepel. Eljött ugyanis az idő, amikor a zarándoklat már nem a lét alapjait érintő egyesülés, hanem az erkölcsi helyreállítódás útjává vált. Ez persze igen tiszteletreméltó dolog, mégis azt mondhatjuk, amit a Jelenések könyvében mond Jézus a gyülekezetnek: „vedd eszedbe, honnan süllyedtél ide!”
A hitet felváltja a törvény. Igaz, Istentől jövő törvény, az Ószövetség kikerülhetetlen világa, mégis visszazuhanás. (Jézus sem kikerüli, hanem a szeretet főparancsában beteljesíti azokat.) Már nem szabadság, nem beteljesedés, hanem a bukásból való visszakapaszkodás az elvárásokhoz. A pap kirója a penitenciát – zarándoklat valamely kegyhelyre -, és a hívő lelkiismeretesen teljesíti, így leróva adóját Istennek. Hol van már a bensőséges egyesülés? Isten az életünkön kívül helyezkedik el, a csodát adja – ha kiérdemeljük, vagy valamely közbenjáró szent kijárja nekünk. Jézus élete nem belülről felfakad, hanem kívülről adódik.
Természetesen történnek csodák, hiszen Isten természete nem változik. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Az Istennel való bensőséges egyesülés, az új életben való részesedés hitét azonban felváltja az erkölcsi jóvátétel és a külső kegyelem hite.
A sóhajtozásnak azonban még nincs vége. Mit mondjunk ma, amikor a kegyhelyekre kirándulni viszik az egyházközség tagjait – természetesen bemennek, fényképeznek, talán még imádkoznak is – de ki vár még egyáltalán valamit? Legalább egy „isteni érintést” a jó hangulatú kiránduláson kívül? Legalább egy napcsodát, mint Medjugorjéban…
Mondhatja bárki, hogy túl sötétre festődött ez a kép. Hiszen most is sokan zarándokolnak hívő lélekkel a nemzetközi hírű kegyhelyekre. Ma is történnek gyógyulások, csodák. A látvány tehát még megvolna. A forma még létezik. De megtöltődik-e valaha az eredeti tartalommal?
Jézus készen áll, miként a szentmisében. Nem rajta múlik a dolog…
Megjelent a Szeretet titkai című kötetben, 2005-ben.
Élet a mélyszegénységben….
Az gondolnánk, hogy a mélyszegénységben, ahol nincs semmi jövedelem, a gyerek vagy gyerekek valamilyen súlyos betegségben szenvednek, esetleg az idős szülőnek legfeljebb egy ágya van, mert befogadta gyermekeit, unokáit - ott a szomszédság számára is világos, hogy ezeket nem lopom meg, a másik szegényt. Hát nem így van….
Hová tartasz zarándok-egyház?
Sípos (S) Gyula: Hová tartasz zarándok-egyház?
Megy Mária, szíve alatt Istennel, hogy találkozzon Erzsébettel, akivel nagyot tett a Hatalmas, szent az Ő neve…
Megy a zarándok, szíve alatt Istennel, hogy a kegyhelyen találkozzon azokkal, akikkel nagyot tett a Hatalmas, szent az Ő neve...
Megy Mária, hogy meglássa Isten ígéretének valóságát Erzsébeten.
Megy a zarándok, hogy meglássa Isten ígéreteinek valóságát a kegyhelyen.
Megy Mária, mert meghallotta Isten szavát a múltban.
Megy a zarándok, mert meghallotta Isten szavát a múltban.
Megy Mária, hogy a neki adott ígéret valóra válhasson. Élete a múltban gyökerezik és a jövő felé irányul.
Megy a zarándok, hogy a neki adott ígéret valóra válhasson. Élete a múltban gyökerezik és a jövő felé irányul.
Valóban?
Valóban olyan most az egyházunk, amelyik a jövőre figyel, és az Istentől neki adott látomás alapján építi/éli az életét? Vagy a múlt iránti nosztalgiában saját sebeit nyalogató, öregedő „intézmény” csupán?
Mária köszönt, s egyetlen szavára úgy kiáradt a Szentlélek, hogy Erzsébet szíve alatt felujjongott a magzat – íme a legelső csecsemőkeresztség -, míg ő prófétai szavakat szólt unokahúgáról és Istenről.
Egyházunk is köszön… vagy inkább köszöni szépen, még jól elvan, ámbársajnos… és itt írhatunk szép szavakat a szent maradékról, a világ sötétségéről… Csakhogy ezek minden korban igazak voltak.
Ha érzékeltetni akarjuk egyházunk felkészületlenségét Isten jövetelére, elég arra emlékeznünk, hogy a modernitás korában fordult elő először sorozatosan, hogy Isten a kisgyermekekhez fordult – mert azok még hittek neki és képesek voltak közvetíteni szavait az emberek felé. Korunkban váltak igazzá Jézus szavai, Isten a kövekből támasztott szószólókat magának – és könnyezni, vérezni kezdtek a szobrok…
A népegyház már elmúlt – ha volt egyáltalán -, mivel eltűnt az a kultúra, amely a gyerek születésétől fogva megpróbálta a keresztény hitigazságokat közvetíteni. Egyházunk ül a múlt romjain, mintha csak egy zarándok-szálláson pihenne. A megújulás pedig nem így fog eljönni, hanem azokon keresztül, akik képesek a múlt értékeit a jövő látomásába integrálni és Isten szavaival, Isten erejével haladni az úton.
Aki zarándok, az még hisz az útban, és abban, aki azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Aki zarándok, az még tudja, hogy élete csak akkor értelmes élet, ha végcélja az Istenben való beteljesedés. Aki zarándok, az nem a körülményekből határozza meg életét, hanem Isten életéből.
Megy Mária, szíve alatt Istennel, hogy találkozzon Erzsébettel, akivel nagyot tett a Hatalmas, szent az Ő neve…
Megy a zarándok, szíve alatt Istennel, hogy a kegyhelyen találkozzon azokkal, akikkel nagyot tett a Hatalmas, szent az Ő neve...
Hová tartasz zarándok-egyház?
Megjelent a Szeretet titkai című kötetben, 2005-ben.
Neandervölgyiek - újabb pofon a naív evolúció-hitnek
Ma már úgy néz ki, hogy genetikailag részben mi is neandervölgyiek vagyunk - ideje átértékelnünk a primitív ősemberről alkotott képünket. Képes lehetett beszélni, volt véleménye a vallásról, és még üzletelt is. A tudomány rehabilitálja méltatlanul lenézett őseinket?
Zarándokvurstli
Sípos (S) Gyula: Zarándokvurstli
A zarándoklatok világa színes és tarka világ, ahol a lelki értékek éppúgy szerepet játszanak, mint az anyagi érdekek. Amikor egy lelkileg felkészült, Istenre vágyakozó zarándok először eljut valamely ismert és „felkapott” kegyhelyre, talán elcsügged, esetleg megbotránkozik szívében. Hiszen Istent keresve érkezett és mit talált? Zsibvásárt. Kegytárgyárusokat műanyag szobrocskákkal, giccses szentképeket – azaz sok ember megélhetését biztosító ipart. Mielőtt azonban ostor után kiáltanánk és elkezdenénk kiűzni a „kufárokat a templomból”, nézzünk szét alaposan – magunkban is és a zarándoklatok történelmében is.
Vajon ott lennének-e az árusok, ha mi nem akarnánk emlékeket hazahozni a kegyhelyekről? Hiszen ki tartana fönn egy veszteséges vállalkozást? Bizony, ha mondjuk Medjugorjéban nem lennének ott az árusok, a jó zarándokok már rég elhordták volna – kövenként - a Krizsevácot emlékül. (Bár így is viszik, mint a cukrot.) Kit kárhoztassunk – aki árulja, vagy aki megveszi? És egyáltalán, túl minden esztétikai fenntartáson: bűn-e foszforeszkálós műanyag rózsafüzért venni egy máriás kegyhelyen és utána azzal imádkozni? (A fiamnak is volt ilyen, esténként kifejezetten előnyös, mert a szokásos gyerekszobai felfordulásban a sötétben is meg lehetett találni... bár lehet, hogy inkább a rendszeretet kialakítása felé kellene elindulnunk?)
A lelki és az anyagi érdek, lelki és világi hatalom egyaránt megjelent, megjelenik és meg fog jelenni minden kegyhelyen, amennyiben az elég sok embert képes magához vonzani. Ami ma történik, az valójában csak halvány árnyéka annak az időnként szinte őrületig fokozódó buzgóságnak, amivel egyes korokban városok, templomok biztosítani akarták maguknak a kegyhelyeket, ereklyéket, részben éppen az ezzel járó ismertség, hatalom és gazdagság reményében.
Amikor Szent István király újra megnyitja a Kárpát-medencén keresztül vezető zarándokutat, és szálláslehetőségeket, pihenőházakat építtet, nem pusztán a vallási buzgóság vezeti, hanem királysága jól felfogott érdeke is. A szabad zarándokút neki tekintélyt és friss információkat jelent, országának anyagi gyarapodást és ismeretszerzést. Tudjuk jól, hogy Velence felemelkedése is összefügg azzal, hogy a szárazföldi zarándokút ellehetetlenülésével a zarándokok hajón kényszerültek menni Jeruzsálem felé, Velencén keresztül.
Később, a török korbanJeruzsálem elveszti minden jelentőségét és vonzerejét. Poros sárfészek, amelyet emlegetnek, de amire senki sem kíváncsi. Majd csak a XX. századra válik újra igazzá a Bibliában leírt prófétai szó: „Jövendölés. Az Úr szava Izraelről. Ezt mondja az Úr, aki kifeszítette az egeket, megvetette a föld alapjait, és aki lelket alkotott az emberbe. Lám, Jeruzsálemet mámorító serleggé teszem minden környező nemzet számára... Azon a napon Jeruzsálemet kővé teszem, amelyet föl kell emelni a többi népnek. Aki föl akarja emelni, az mind megszakad. [És a föld minden népe egybegyűlik ellene.]” (Zak 12.1-3) De ez egy másik történet. A mi szempontunkból most annyi a jelentősége, hogy Jeruzsálem elvesztésével még jobban felértékelődtek azok a helyek, amelyek a szentség valamely bizonyítékával rendelkeztek - ott járt valamelyik apostol, kanonizált szent, ott található sírja, vagy valamely ereklyéje. Nagy volt a vetélkedés, ezért ha valamely szentéletű ember halálát közeledni látták, még a betegágyát is katonákkal őriztették, nehogy holttestét valamely más város kaparinthassa meg.
Időről időre magasra szökött az ereklyeláz, őrült versenyfutás kezdődött a még fellelhető darabokért. Természetesen e mohó vágyat nem lehetett csak eredeti darabokkal kielégíteni. A hamisításhoz csak némi fantáziára volt szükség az élelmes árusok pedig mindent elkövettek, hogy kielégítsék az óriási keresletet. Rossz nyelvek szerint csak Krisztus keresztjének annyi „valódi” darabkáját őrizték világszerte, hogy abból egy komplett faházat föl lehetett volna építeni.
Amikor a hiszékenység és a haszonszerzés összetalálkozik, fantasztikus lehetőségek nyílnak meg és csodálatos eredményekre jutnak. Így hát meg sem lepődünk, amikor azt olvassuk, hogy Konstantinápoly templomaiban a XI. században még őrizték Dávid király trónját, három trombitát azokból, amelyek hangjára Jerikó falai leomlottak, Noé fejszéjét, amellyel a bárkát ácsolta, és természetesen itt volt Jézus keresztje, ruhája, töviskoronája. A XIII. századra a gyűjtemény kiegészült a kereszt készítéséhez használt fűrésszel és fúróval is, de előkerült az az olajág is, amellyel a galamb visszaérkezett Noé bárkájára, valamint annak a kosnak a szarva, amelyet Ábrahám Izsák helyett feláldozott. (És itt most nem is az a kérdés, hogy fizikailag fennmaradhattak-e ezek egyáltalán – hiszen mi is ismerünk csodás módon épen maradt testeket és tárgyakat. Ami fontosabb, hogy sem Ábrahámban, sem Noéban – éppen hitük miatt - föl sem merülhetett ezek megőrzése. Amit a zsidó népnek – több évszázaddal később – meg kellett őriznie, azt rögzíti a Biblia is: ezek a frigyládában elhelyezett tárgyak. És azok is eltűntek...)
Hogy értsük az ereklyék üzleti súlyát, lássuk a töviskorona esetét. Ezt II. Balduin elzálogosította a velenceieknél, ahonnan IX. Lajos francia király váltotta ki hallatlan összegért, 100.000 livre-ért 1239-ben. Ezután nagy ünnepség keretében szállították Párizsba, amelyen maga a király is részt vett, mezitláb, gyalogosan.
Hasonlóan lelkes volt a mi II. András (Endre) királyunk is, Szent Erzsébet atyja. Thuróczy János leírja „A magyarok krónikája” című művében a király jeruzsálemi zarándoklatát, ahol három hónapig időzött. „Végre a királyi kincstárat kiürítve megszerzi különböző szentek ereklyéit, tudniillik Szent István első vértanú koponyáját, Boldogságos Margit szűz és vértanú koponyáját, Boldogságos Tamás apostolnak és Szent Bertalannak a jobb kezét, valamint Áron vesszejéből egy darabot, és egyet azon hat vödör közül, amelyekben Krisztus a vizet borrá változtatta, meg még sok más dolgot, amit össze tudott akkor szedni.” (Hozzátehetjük, hogy nem csak a saját kincstárát ürítette ki a király, de a magyarországi templomokat is, és azok értékeit is elvitte csereberélni.) Ebből azt is látni, hogy valóban sok csodálatos dolog van égen, s földön, amelyről mi nem is álmodtunk. De a legnagyobb csoda mégis az, hogy akkor még tudták - amit később az alkimisták már hiába kutattak -, hogyan lehet vödörből és csontból aranyat előállítani.
Santiago de Compostela Szent Jakab sírjáról ismeretes. Pedig ott is van tövis a koronából, sőt Mária teje is, amellyel a kis Jézust szoptatta – bár ezekkel valószínűleg ma már nem annyira dicsekednek...
Az ereklyeéhség – bár az Isten utáni éhségről tanúskodna – egy időben akkora volt, hogy a wittenbergi – szász – ereklyekincstár jegyzéke például 17443 darabot ír le, a szorgalmas gyűjtők jóvoltából. Természetesen itt is van tövis a koronából, darab a keresztből, de található köztük szalma és széna abból a jászolból, amelyben a kis Jézus feküdt, egy része a fonálnak, amelyet Mária font, és egy gally az égő csipkebokorból. A magdeburgi dóm kincsei közé tartozott egy XVII. századi leltár szerint még az a létra is, amelyről a kakas Péterre kukorékolt!
Hol vagyunk mi ettől – vigasztalódhatnánk, de inkább ne tegyük. Mindannyiunkat becsaphatnak éppúgy, mint elődeinket. Ezért fontos, hogy zarándoklataink elsősorban a lelki kincsekre irányuljanak. Hiszen Jézus az a „gazdag ember”, aki elrejtette a „kincset a szántóföldbe”, s mi azért zarándoklunk, hogy azt megleljük. A valódi kegyhely olyan kitüntetett ponja a Földnek, olyan „szántóföld”, ahol az ég és föld összeér, s ide elérve az angyalok és szentek mindig jelen lévő közösségével együtt ünnepelhetjük a találkozást az Élet Urával. Ha ennek emlékeként valamely kegytárgyat is vásárolunk, nem baj – bár jó ízléssel megalkotott, szívünket Isten felé emelő emlékek vennének körbe minket! Hiszen a lényeg úgyis az, hogy szemünket az ajándékról mindenkor az ajándékozóra emeljük, s szeressük Őt teljes szívünkből, teljes elménkből és minden erőnkből.
Megjelent a Szeretet titkai című kötetben, 2005-ben.
Halálra ítélhetik az abortusz-horrorklinika szülészét
Egy philadelphiai orvost az esküdtszék bűnösnek talált háromrendbeli szándékos emberölésben. Az ügyészség halálos ítélet kért rá. A 72 éves Kermit Gosnell az elmúlt évtizedek során több ezer abortuszt végzett, munkatársai szerint közülük jónéhányat a Pennsylvania államban érvényes 24 hetes magzati korhatár felett – részletek csak erős idegzetőeknek!
A szenvedés titka - részlet
Sípos (S) Gyula: A szenvedés titka
Beszéljünk nyíltan: egészen az utolsó ítéletig a szenvedés része az életnek. Még a Mennyországban is szenvednek, bármily képtelennek t?nik ez a mondat. Ugyanis a szeretet együtt érez a szenved?vel. A mennyben él?k szeretetükben együtt éreznek velünk és harcolnak értünk. Amikor sír a Sz?zanya, akkor a mi fájdalmainktól, a mi összetöretésünkt?l szorul össze a szíve. Minél jobban szeretünk, annál jobban megértjük a másik ember örömét és fájdalmát. Örömével együtt örülünk, miként Keresztel? Szent János mondja: “a v?legény barátja együtt örül a v?legénnyel”. Fájdalmával pedig együtt sírunk, hiszen nekünk is fáj, mint ahogy Mária fájdalma is valóságos volt a keresztfa alatt. (Ismerjük ezt mi is, hiszen nekünk is fájt már gyermekeink fájdalma...)
A mi szenvedésünk abból fakad, hogy Isten gyermekei vagyunk. A világ megítél minket, a gonosz lélek támad és igazzá válnak Jézus szavai: “akik benneteket üldöznek, azt hiszik, hogy valami Istennek tetsz?t cselekszenek.”
Felharsan a gonosz lélek átkozódása a földön, s a szentek befogják a fülüket. A gonosz szavak ereje mégis ránk tör és szenvedést okoz. Mindaz, aki velünk harcol, Isten országának minden tagja részesül ebben a fájdalomban. A Jelenések könyve leírja, ahogy a szentek az oltár alól kiáltanak Istenhez: “meddig t?röd el még ezt”? Valóságos a szenvedés, miként Jézusé is valóságos volt a keresztfán, amikor a pokol egész serege rárontott, csakhogy megakadályozza küldetése beteljesedését.
Jézus nem kerülte el az istengyermeki mivoltából fakadó szenvedést, hanem beteljesítette benne az Atya akaratát. De! Elutasított minden értelmetlen szenvedést, ami csak a gonosz lélek “élvezetét” szolgálta. “Körüljárt és meggyógyított minden beteget, feloldozott minden megkötözöttet és hir-dette az Örömhírt”.
A világnak, a természet életének is megvan a maga autonómiája. Mi, akik ementáli sajtként átlyuggattuk a Földet, belsejét kihordtuk a felszínre, mindent kibányásztunk, elégettünk, mindent elszeny-nyeztünk, hogyan vádolhatjuk Istent, amikor a természet er?i megroppannak és a felhalmozódott “feszültség” földrengésben, szök?árban vagy más természeti csapásban “oldódik ki”?
Nem vádolni, hanem cselekedni kell. És van lehet?ségünk Jézus segítségét kérni minden munkánkban és szenvedésünkben. “Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma is mindörökké”. ? ma is “körüljár”, és nézi, hogy kin segíthetne.
Igen, mi elfogadunk minden szenvedést, ami a mi istengyermeki életünkb?l fakad. De ellene megyünk a gonosz lélek minden támadásának és Isten erejével megkötözzük azt, gyógyulást és szabadulást hozva az embereknek. Mindez lehetséges az ? erejéb?l. Ha mi vállaljuk a küldetésünket és valóban Él? Szeretetlángokként vagyunk jelen a környezetünkben, akkor nyilvánvalóvá válik közöttünk Isten élete, s hazánk valóban a Szeretet földje lehet.
(Megjelent a Szeretet titkai cím? kötetben, 2005-ben.
Ferenc pápa: A Szentlélek a bennünk aktívan cselekvő Isten
Pontosan két hónap telt el azóta, hogy Jorge Mario Bergoglio bíborost Péter utódává választották. Ferenc pápa szokásához híven május 13-án, hétfőn reggel is szálláshelyén, a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában mutatta be a szentmisét.
A magán-kinyilatkoztatásokról
Sípos (S) Gyula: A magán-kinyilatkoztatásokról
Kezdetben nem volt még írás, csak szó, és kép. „Az Úr így szólt: „Halljátok szavamat! Ha valaki próféta köztetek, általában látomásban jelenek meg neki vagy álmában szólok hozzá.” (Szám 12,6) Isten kimondott szavát mondták tovább a próféták. Nem volt még Szentírás, nem volt írott zsinórmérték, amelyhez viszonyítani lehetett a kijelentést. Ezért – kezdetben - Isten egy nagyon egyszer? módszert javasolt Mózes által: „Lehet, hogy azt mondod magadban: Mir?l ismerjük fel azokat a szavakat, amelyeket nem az Úr mondott? (Tudd meg hát:) azok a szavak, amelyek, bár a próféta az Úr nevében hirdeti ?ket, nem válnak valósággá, s nem teljesülnek, olyan szavak, amelyeket nem az Úr mondott. A próféta mondta ?ket elbizakodottságában, nem kell t?lük tartanod.” (MTörv 18.21-22)
Tehát mindaz, amit az Isten mond, beteljesül, ami pedig nem T?le származtik, medd? beszéd marad. Vannak azonban olyan próféciák, kijelentések is, amelyek beteljesülése csak több nemzedék után következik be. Dávid a zsoltáraiban vagy Izajás próféta (és mások) többször beszélnek a Messiás személyiségér?l, m?ködésér?l, szenvedésér?l, haláláról – mindez Jézus Krisztusban teljesedett be, sok száz év múlva. Dávid kortársai nyilvánvalóan nem tudták megállapítani – megérteni sem -, hogy a 22. Zsoltár szavai a szenved? Messiásra vonatkoztatva igazak-e, vagy sem. Mi, boldog utódok már értjük: „Szétfolytam miként a víz, minden csontom kificamodott, szívem, mint a viasz, megolvadt bens?mben. Ajkam, mint a cserép kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt. Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztev?knek serege zár körül. Kezemet és lábamat átlyuggatták, és a halál porába fektettek. Megszámlálhatom minden csontomat; ?k néznek és bámulnak, elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek.” (Zsolt. 22, 15-19) Így halt meg Jézus a kereszten, a prófétai zsoltár leírása után évszázadokkal.
A szóbeli hagyomány leírása után az ószövetségi iratok tanítása által, majd kés?bb Jézus Krisztus m?ködése, halála és feltámadása után az újszövetségi iratok tanításán egyre pontosabban le lehetett mérni, hogy egy prófétai szó, álomlátás, kinyilatkoztatás Istent?l van-e, vagy sem.
A legalapvet?bb és legegyszer?bb megkülönböztetés azonban hasonlóan egyszer? maradt, mint a Mózes korában. Szent János így ír: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istent?l származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba. Az Istent?l származó lelket err?l ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istent?l van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istent?l való, hanem az antikrisztusé, akir?l hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van. Gyermekeim, ti az Istent?l vagytok, és legy?ztétek ?ket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. ?k a világból valók, ezért a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi az Istent?l vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem ismeri Istent, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét.” (1János 4, 1-6)
E megkülönböztetés azonban önmagában kevés lehet. Pál apostol szerint „ez nem csoda, hiszen a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem nagy dolog tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak akarnak látszani. Végük méltó lesz tetteikhez.” (2Kor 11.14-15)
Szükség lehet tehát a körültekint?bb vizsgálatra, hogy a hamis kinyilatkoztatások el ne vonják a figyelmünket Isten hiteles üzeneteir?l, vissza ne tántorítsanak és el ne csüggesszenek. Hiszen a prófétai szolgálat igen nagy becsben állt az Egyházban, annyira, hogy Pál apostol így kiáltott fel: „Szeretném, ha mindnyájan szólnátok az elragadtatás nyelvén, de még inkább azt, hogy prófétáljatok...” (1Kor 14.5) Az egész Egyház hitte, hogy a messiási jövendölések beteljesedésével nem hogy megsz?ntek volna a kijelentések, hanem még inkább elszaporodtak. Beteljesedett mindaz, amit az Úr Joel próféta szájával hirdetett meg: „Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. S?t, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban. Égen és földön jeleket mutatok, vért és tüzet, füstoszlopokat.” (Joel 3.1-3)
Erre hivatkozik Péter apostol a Szentlélek pünkösdi kiáradásakor, és levelében is külön hangsúlyozza: „És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben. El?ször is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésb?l. Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélekt?l sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek. De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba dönt? tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. (2Pét 1.19 – 2,1)
A hamis próféta a lázongó emberi szív kívánságaira adott emberi vagy démoni válasz. Már Izajás próféta is leírta ezt: „A látnokoknak azt mondják: „Ne lássatok!” A prófétáknak meg: „Ne jövendöljetek nekünk igazat! Mondjatok inkább hízelg? dolgokat, prófétáljatok csalárdságokat.” (Iz. 30. 10) Amikor Jézust megkísérti a sátán a pusztában, még Isten kijelentéseit is – félremagyarázva azokat -, arra akarja felhasználni hogy bukásba vigye általuk az Emberfiát. Jézus Krisztus azonban képes volt megkülönböztetni a hamis kijelentést az igazitól. ? ismerte minden szív titkát és volt ereje, hogy ellenálljon a kísértésnek. Ezért a gonosz lélek minden próbálkozása megtört rajta.
Nekünk is arra van szükségünk, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a hamis kijelentést az igazitól, az emberi fantáziát az Istent?l jöv? látomástól, a tudattalanból feljöv? álmokat az álomlátástól, és a gonosz lélek jóslatait, jövendöléseit a prófétai szótól és hiteles magánkinyilatkoztatásoktól. Szükséges ez azért is, mert ahogy újra feler?södtek Isten kijelentései közöttünk, úgy ezzel együtt a hamis látnokok, jósok tömege is „rászabadult” a világra, hogy ha lehetséges „becsapják még a választottakat is”. Így volt ez már az apostolok idejében is.
„Egyszer, ahogy az imádkozóhely felé tartottunk, találkoztunk egy jós szellemt?l megszállt leánnyal, aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. Pál után és miutánunk szaladt, és így kiáltozott: „Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, s az üdvösség útját hirdetik nektek.” Ezt több napon át megismételte. Pál már bosszankodott miatta, hátrafordult és rászólt a lélekre: „Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, menj ki bel?le!” Ki is ment akkor mindjárt. Amikor gazdái látták, hogy nem húzhatnak bel?le több hasznot, megragadták Pált és Szilást, és a fórumra hurcolták, az elöljárók elé.” (ApCsel 16. 16-19) Látszólag itt a gonosz lélek az igazat szólja – hasonlóan, amikor Jézusról azt kiáltozták, hogy „Te az Isten Szentje vagy!” Céljuk azonban egyáltalán nem a tisztelet megadása, vagy az igazság kinyilatkoztatása, hanem a zavarkeltés az emberek között és a g?g felkeltése a szolgáló szívben. Pál apostol azonban - Jézus Lelkét?l vezetve -, átlátta ezt és ki?zte ?t a lányból. (Hogy gonosz lélek volt, amely a mammon csábítását hozta az embereknek, mutatják a következmények. A pénzéhes emberek elítéltetik és majdnem meggyilkolják ?ket.)
A hamis próféták sokszor szólnak szép szavakat, amikor figyelmeztetni kellene az embereket. Sokszor kísértenek a „nagyobb jóval”, hogy végletekig feszítsenek és helyes mértékéb?l kiforgassanak egy szép és jó dolgot (pl.: célokon túl hajszolt böjt). Látszólag okosak és bölcsek, de Isten mértéke el?tt esztelenek és hamisak. Egész kinyilatkoztatás-t?zijátékot rendeznek, csak hogy az emberek füleit csiklandozhassák.
Mivel rátört a világra a sötétség, még inkább szükséges, hogy a világosságban járjunk. A következ?kben felsorolt szempontok segítenek, hogy „mindent megvizsgálhassunk és a jót megtarthassuk”.
Els? és legfontosabb szempont, hogy az üzenet egyezik-e a Szentírás és az Egyház tanításával. Ami ezzel nem egyezik, az lehet bármilyen szép, hamis. Sokan elismerik Jézust nagy tanítónak, de nem fogadják el istenségét. Mások elismerik, hogy ? valóban az Isten Fia volt, de még sok más „istenfiút” is mellé állítanának. Mások tagadják a halál utáni ítéletet és a reinkarnációt hirdetik. És ki tudná még felsorolni mindazt a zagyvaságot, amit keresztény mázzal bevonva – vagy már azt se -, árusítanának nekünk a vallási piacon. De mind elbuknak már az els? ponton.
Helyes és jó dolog az is, ha az Egyház által elfogadott magámkinyilatkoztatások üzeneteit, stílusát hasonlítjuk össze az új üzenetekkel. Láthatjuk, hogy Lourdes-ban és Fatimában Mária egyaránt egyszer? szavakkal közvetítette Isten felhívását a b?nbánatra. Figyelmeztetései pedig mind beteljesedtek. (Oroszország bukásáról és hetven éves rabságáról, a háborúk koráról és a II. Világháborúról, stb.) Hasonlót tapasztalhatunk Medjugorjéban is – amelyr?l ugyan még nincs végleges álláspont, hiszen a jelenéseknek és üzeneteknek még nincs vége, s addig az Egyház sem mond végleges ítéletet. Ha az üzenet zavaros, két vagy többértelm?, titkos tudásokra hivatkozik, akkor általában hamis. (A bibliai képek tartalma – mint például a Jelenések könyvéé – megismerhet? a zsidó-keresztény kultúra és a Biblia tanulmányozásával. Tehát nem zavaros, csak képzettséget igényel.) Az okkult, ezoterikus, titkos tudásra épít?, „beavatottaknak” szóló üzenetek a g?g és elbizakodottság felkeltésének eszközei, sátáni csalások csupán.
Az üzenetek következményeib?l is meg lehet ítélni aszok tartalmát. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Bárányb?rben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikr?l ismeritek fel ?ket. Szednek-e tövisek közül sz?l?t vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és t?zre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Tehát gyümölcseikr?l ismeritek fel ?ket.” (Mt 7. 15-20) Legels? jó gyümölcs pedig a b?nbánat és visszatérés Isten akaratához. Ahogy Keresztel? Szent János mondja: „Teremjétek a b?nbánat méltó gyümölcsét! Ne gondoljátok, hogy arra hivatkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mondom nektek: ezekb?l a kövekb?l is tud az Isten Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és t?zre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.” (Mt 3. 8 –10) További jó gyümölcs a szeretet cselekedeteinek gyakorlása és az erényekben való növekedés.
Megvizsgálhatjuk azt is, aki mondja az üzeneteket. Milyen az élete, az életvitele. Ha vizet prédikál de bort iszik, akkor ott már probléma lehet. Óvakodnunk kell azonban az elhamarkodott ítélkezést?l, esend? emberi természetünk miatt. Hiszen Jézust is – bár mindenben jót cselekedett – a legkülönböz?bb vádakkal illették. „Falánk és borissza ember” – mert részt vett az emberek örömében. „Ördögt?l megszállott” – mert természetfeletti csodákat tett. „Meg?rült” – mert viselkedése eltért a megszokottól. Mindenesetre az „üzeneteket kapó személy” élete fokozatosan tükrözni fogja az „üzenetet küld? személy” életét. Ha a szó Istent?l jön, az övét, ha a sátántól, akkor az övét. Harmadik lehet?ség nincs.
Ha az üzenetek csak félelmet keltenek remény nélkül, akkor általában hamisak. Isten a legnehezebb helyzetekben is ismeri a kivezet? utat, mindig biztat, reményt és távlatokat ad. Halálunkig két út el?tt állunk. Isten útján megsz?nik a félelem és növekedik a remény. Ahogy Péter apostol írja, amikor az elemek megégve felbomlanak, ami akkor is „új eget és új földet” várunk, Isten ígérete szerint.
Ha az üzenetek oktalan bizakodásra buzdítanak hit és tettek nélkül, akkor általában hamisak. Az ember szabadságához hozzátartozik a felel?ssége is. Tetteiért számot kell adnia. Jézus irgalmas szeretetébe mindig elrejt?zhet, de ha Isten szavát és határozott figyelmeztetését semmibe veszi és megátalkodik szívében, reménye hiábavalóvá válik. Még a hit is halott, cselekedetek nélkül.
Külön említenünk kell a végid?kre vonatkozó próféciákat, üzeneteket, mert ezekre még egy megkülönböztetési szabály is vonatkozik.
Ha a végitéletre pontos dátumot mond, akkor hamis. „Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak. Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya. (...) Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” (Mt 24.35-36, 44) „Az egybegy?ltek erre megkérdezték: Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát? Nem tartozik rátok - felelte -, hogy ismerjétek az id?pontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.” (ApCsel 1. 6-7) Mindezt megértjük, ha tudjuk, hogy Isten az ítéletek idejét és id?tartamát az emberek életmódjától is függ?vé teszi. Hiszen épp azért hirdeti meg minden esetben el?re a büntetés és a megújulás lehet?ségét, hogy így mindenki végiggondolhassa életét és válaszolhasson az ? felhívására – elfogadva vagy elutasítva azokat. Jó példa erre Jónás próféta története. „Ekkor ismét szólt az Úr Jónáshoz, s ezt nondta: ’Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a szózatot, amelyet majd mondok neked.’Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjed? nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: ’Még negyven nap, és Ninive elpusztul!’ (...) Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt sz?rruhát öltöttek. Mikor látta Isten az ? cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyr?l azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.” (Jón. 3 - 5. fejezet) Természetesen az Utolsó Ítélet egyszer mindenképpen be fogkövetkezni. Annak okairól, körülményeir?l, el?zetes jeleir?l és lefolyásáról b?ven olvashatunk a Biblia lapjain. Id?pontja azonban titok – éppen azért, mert t?lünk is függ.
Figyeljünk tehát az id?k szavára, tanulmányozzuk a prófétai üzeneteket, magánkinyilatkoztatásokat, vizsgáljuk meg azokat, s „ami jó, azt tartsuk meg” – és megszívlelve üzeneteiket munkálkodjunk azon, hogy hazánk megújulhasson és valóban a Szeretet földje lehessen.
