Engedélyezett gyilkosságok (Kedves Barátom! - 1. levél)
Sípos (S) Gyula: Engedélyezett gyilkosságok
Kedves Barátom!
A Magyarországon is - jogilag - engedélyezett gyilkosságokról szeretnék írni neked. Azért teszem mindezt, hogy felismerd, hogy bár jogilag lehetséges, de erkölcsileg lehetetlen és óriási b?n ez, és így ne válj részesévé annak.
Sok évtizedes “jogos” múltra tekinthet vissza hazánkban e bûntény.
Valamikor éles szélû “kanállal” darabolták fel az élõ kisbabákat, majd a véres részeket kikaparták. (Esetleg bizonyos részeket félreraktak kísérleti célokra. Mára külön iparággá lett a magzati szervek és szövetek felhasználása: klónozásokhoz éppúgy használják a szö-veteket mint a szépségipar új kegyszereinek kifejlesztéséhez. Íme, mi mozgatja a nõi önrendelkezés egyes nagy bajnokait...)
Késõbb finomodott a módszer: vákuum szívó hatásával tépték szét a testeket, életeket.
Legújabban kémiai szerekkel kísérleteznek. Mondják, így “humánusan” (azaz “emberségesen”) ölnek. Ezek a kémiai anyagok a testbe jutva megakadályozzák, hogy a kis szervezet tápanyaghoz jusson, így az kiszárad és éhen hal.
Tetteik leplezésére olyan félrevezetõ
szakkifejezéseket használnak, amelyek elfedik a tett valódi természetét.
Azt mondják: mesterséges vetélés - ami önmagában is ellentmondás. Össze-vissza beszélnek a nõk önrendelkezési jogától kezdve a túlnépesedés megelõzéséig sok mindenrõl, csak az igazságot ki ne kelljen mondani:
az abortusz gyermekgyilkosság,
amelyet a legvédtelenebbek,
legártatlanabbak és legkiszolgáltatottabbak ellen követnek el,
állami pénzbõl,
szülõi segédlettel.
Gyilkosság az édesanya méhe alatt
növekvõ kisember, a magzat ellen.
Beszélnek “küret”-rõl, “kaparás”-ról, “abortusz”-ról, a “magzatot” vagy “embriót” “el-hajtják”, “elvetetik”...
Az Amerikai Egyesült Államokban odáig jutottak a (jogi) szóbûvészkedéssel, hogy a magzatot megszületéséig(!) nem tekintik embernek, ezért mindaddig “elvetethetõ”, amíg teljesen meg nem született. Még szülés közben is ölnek meg gyerekeket az abortusz-klinikákon (ez nem mese, hanem évi sokezres tény!), s csak arra kell vigyázniuk, hogy a kisbaba valamely része még érintkezzen az anyával.
Ez a borzalmas történet évente mintegy hetvenezerszer történik meg Magyarországon - napi kétszáz mészárlás az anyaméhben.
Peidg tény: minden emberi élet a fogantatással kezdõdik, a megtermékenyített petesejt már tartalmazza az összes információt arról, akit majd egykor a kezünkbe veszünk, dajkálunk, akinek a nevünket adjuk. Aki a mi gyerekünk... Mire a gyilkosságra sor kerül, a magzat már külsejében is teljesen ember formájú. Lábacskáit mozgatja, ujjait a szájába veszi, ha jól érzi magát. Szíve 120-at ver percenként.
Amikor megölik,
szívverése felgyorsul kétszázra,
menekül a gyilkos eszköz elõl,
szájával némán sikolt – tudja, hogy most valami borzalmas történik vele...
És mindezt miért?
Elképzelhetõ lenne, hogy Mária “elveteti” a kis Jézust? Volt-e nála több oka bárkinek is, hogy a gyilkosság mellett döntsön? Nem tudta bemutatni a “kedves papát”, kiszolgáltatott helyzetben – “válsághelyzet”, fogalmaz a mai törvény - élt egy olyan társadalomban, amelyik megkövezte a parázna nõket... Ki hitt volna neki, hogy õ “férfit még nem ismert”? Mária mégis a gyermeke felett örvendezve ment nagynénjéhez, Erzsébethez. “Válság-helyzetében” eszébe sem jutott, hogy gyilkosság árán segíthetne magán.
Örvendezett...
A “válsághelyzet” ma általában anyagi nehézséget, titkolni kívánt vagy korai szexuális kapcsolatot jelent, illetve olyan fokú önszeretetet, amely nem vállalja a lemondást saját gyermekéért.
Megesszük, megisszuk, ellustálkodjuk megszületni vágyó gyermekeinket...
Nagyapáink kilencen laktak egy szobában, mégis szeretetben éltek. Mi már elképzelni sem tudjuk ugyanezt. Többet jelent a tévé, a kényelem, a nyaralás, mint a gyerek. Pedig a tévé nem tud átölelni, ránk mosolyogni. Nem követeli szeretetünket és nem szeret minket feltétel nélkül.
Való igaz, egy kisbabát nem lehet tetszés szerint kikapcsolni. Való igaz, egy kisbabának igényei vannak, amelyek ellentétesek lehetnek a mi igényeinkkel.
És való igaz, hogy mi is így kezdtük az életünket, mégsem szabdaltak össze minket.
És nem téptek szét vákuummal.
És nem mérgeztek halálra.
A gyerekünk halála lenne az ára
az életünknek?
Vagy mégis be kell látnunk, hogy életünk velejárója a lemondás, szeretetbõl, a másikért? A szívünkben, szívünk alatt élõ gyermekünkért?
Így van ez.
El kell ismernünk, hogy nemzetünk (s talán személyesen te is), szörnyû bûnnel terheltek vagyunk. Bûnbánatot kell tartanunk az évente meggyilkolt sok tízezer magzatért. Erõsen meg kell fogadnunk, hogy ellene mondunk minden hamis beszédnek, amelyik el akarja velünk fogadtatni az abortusz bármely formáját.
Olyan súlyos ez a bûn, hogy csak Isten bocsáthatja meg. (Ki is lehetne más? Talán az orvos, aki pénzért végrehajtotta a hóhérmunkát, vagy a szülõk és barátok, akik segítettek, pénzt adtak? Hiszen bûnrészesek õk is.) Egyedül Istent nem érheti vád. Õ végig az áldozat mellett állt. Ha tehetné, megakadá-lyozná e szörnyû tettet. De hová lenne akkor a szabad akaratunk? Isten nem rabszolgává, akarat nélküli bábokká akar silányítani minket, hanem gyermekeiként akar fogadni minket.
Élõ gyermekeiként.
Az ítéletet semmiképp sem
kerülhetjük el.
Legkésõbb halálunk pillanatában szembe kell néznünk tetteinkkel és Jézus ítéletével. Ezért jobb nekünk most bûnbánatot tartani és bocsánatot kérni – bármilyen nehezünkre esik is.
Mennyei Atyánk! Te Jézus Krisztus kereszthalálában elszenvedtél minden bûnt, az abortusz bûnét is. Ártatlan testedet összeszabdalták, szívedet átszúrták, epével mérgeztek. Fiad mégis így kiáltott hozzád: Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Így kiáltunk mi is: bocsáss meg nekünk, mert nem tudtuk, mit teszünk! Nem értettük, milyen súlyos és kegyetlen dolog az, amit – társaink helyeslésével – elkövettünk!
Nagyon bánt minket, amit tettünk, soha többé nem teszünk ilyet és minden erõnkkel azon leszünk, hogy jóvá tegyük bûnünket. Kérünk Téged most, hogy bocsáss meg nekünk, gyógyítsd be testünk és lelkünk sebeit, amelyet e szörnyû aktus során szereztünk. Szabadíts meg minket minden köteléktõl, amelyet a gonoszság erõi körénk fontak, és tölts be minket a Te gyógyító és szabadító Lelkeddel, hogy újra békességünk és örömünk lehessen. Vezess el minket az Élet teljességébe, mert benned bízunk. Ámen.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.
Sípos (S) Gyula
(Szeretet Földje Szolgálat, 2045 Törökbálint, Templom u. 13., Tel.: 03-30/33-88-245)
Egy új jelentés szerint növekedett az európai keresztényellenesség 2012-ben
Közel 170, Európában megesett keresztényellenes incidenst sorol fel a bécsi keresztényellenes diszkriminációt és intoleranciát figyelő központ 2012-es jelentése, amely május 21-én jelent meg. A jelentés szerint jogalkotói szinten is problémásak a keresztények szólás- és gyülekezési szabadságát, lelkiismereti szabadságát, vállalkozási szabadságát és az otthontanítást korlátozó törvények.
A hazaszeretetről
Sípos (S) Gyula: A hazaszeretetről
Bevezető
Az ELTE Pedagógiai Tanszéke az elmúlt években felmérést készített a középiskolás és egyetemista korosztályok etikai normáiról. Többek között egy előre megadott listán kellett a felsorolt értékeket fontossági sorrend alapján rangsorolni. A felmérés kiértékelésekor kiderült, hogy a hazaszeretet értéke az utolsó helyet foglalja el a rangsorban.
De valójában értik-e a gyerekek a hazaszeretet fogalmát? Képesek-e egyáltalán megfogalmazni magukban, hogy mi a hazaszeretet? Amikor 13-14 éves gyerekeknek iskolai előadás keretében feltettem a kérdést, hogy elköltöznének-e egy másik EU-tagállamba, ha erre lehetőségük lenne, csak kisebb részük felelt igennel. (És amikor pontosítottam a helyszínt - Észtország -, akkor kiderült, hogy oda ők sem, hiszen ott nem részesülhetnének anyagi előnyökben.) A döntő többségük itthon maradna - tehát létezik valamilyen fajta ragaszkodás a szülőföldjük iránt, ez azonban nem tudatosodott, megérlelődött érték, hanem csupán olyan homályos ragaszkodás, amely növekedésük során egyre kisebb jelentőségű lesz életükben.
Képesek vagyunk-e megfordítani a folyamatot? Nem az lenne a természetes, hogy ahogy a gyermek személyisége érlelődik növekedése során, úgy mélyül el benne egyre jobban a szeretet - így a hazaszeretet - érzése is? Ha ez lenne a természetes, akkor most egy „természetellenes” korszakban élünk, amely inkább a kételyt, zavart és lázadást, csalódottságot és a közösségi értékektől való elfordulást erősíti fel bennük.
Mit jelent a hazaszeretet?
Az erre a kérdésre adott válaszok sokszor megrekednek a körbenforgó okoskodás (tautológia) szintjén: hazaszeretet az, amikor szeretjük a hazánkat. De ki szeresse a hazáját és hogyan? Erre többfajta és egyáltalán nem kielégítő válasz adható:
- Magyarországot szeressék a magyarok. Ha ezt a választ szembesítjük a történelemmel, akkor ellentmondást találunk. Az aradi 13 vértanú között található szerb, német, szlovák nemzetiségű, többen a magyar nyelvet sem bírták. Mégis vállalták a küzdelmet és a halált is értünk. Ők nem magyarként választották Magyarországot hazájuknak, és vállalták érte a küzdelmet.
- Akkor mondjuk azt, hogy magyar az, aki minket választ, aki magyarnak vallja magát? Petőfi Sándor csak egy példa a sok közül, akik tudatosan vállalták, „építették fel” magyarságukat, nem magyar nemzetiségük ellenére. De mit mondjunk azokról, akik itt élnek, de valamely más nemzetiséghez tartozónak vallják magukat? Nekik nem kell szeretniük szülőföldjüket, hazájukat? Dehogynem.
- Ezek után mondhatjuk azt, hogy szeressék azok Magyarországot, akik itt élnek? (Ide tartozhatnak a trianoni döntéssel elszakított területeken élők is, hiszen ők önhibájukon kívül kerültek az államhatáron kívülre.) De mit mondjunk azokról a Nobel-díjas tudósainkról, akik más országokban éltek, nem is akartak hazaköltözni (némelyiknek lehetősége sem lett volna erre), de életük végéig büszkén vállalták magyarságukat, és ha tehették, segítették szülőföldjüket.
- Esetleg szeressék azok a hazájukat, akiknek adott valamit a haza? Ez is jó érv, de mit mondjunk II. Rákóczi Ferencről, akitől mindenét elvették és bujdosásra kényszerítették? Kossuth Lajosról, aki az 1867-es Kiegyezés után sem térhetett vissza - miközben hazájában Kossuth-párt működhetett? Mit mondjunk azokról, akiket papírtalpú bakancsban, biciklivel küldtek ki harcolni a Don-kanyarba? És mit azokról, akikre már megszületésükkor sárga csillagot varrtak, kiközösítettek, majd minden értéküket elvéve, vagonokba zsúfolva haláltáborokba szállítottak? Hogyan lehetséges, hogy ezek a magyar katonák és ezek a zsidó vallású magyarok, akiktől elvették fiatalságukat, értékeiket, egészségüket -, a háború után sem akartak máshol élni, még akkor sem, ha lehetőségük lett volna rá?
Mint látjuk, nem olyan egyszerű röviden válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a hazaszeretet. De talán vannak a hazaszeretetnek jelei, amelyeken keresztül megfoghatóbbá válik ez a fogalom.
A hazaszeretet fejlődése
Először hadd idézzem fel a Szarvasvadász című híres amerikai film végén látható megrázó jelenetet. A film bemutatja a vietnami háború borzalmait. Nem szépítget, nem próbálja meg hazafias vagy kommunista-ellenes frázisokkal elkerülni a szembenézést. Bemutatja a tönkrement fiatal életeket, a túlélők kallódását. Az utolsó jelenetben együtt ülnek a „szereplők” egy asztal körül, már túl vannak a harcokon, látják saját tönkrement életüket. Tulajdonképpen jogosan lehetnének elkeseredettek, lázadóak... és akkor az egyikük énekelni kezdi az amerikai himnuszt. Lassan, tétován kapcsolódik be egyik a másik után, végül mind felállva énekelnek… Ez a minden rettenetes élményen, ellentéten túli sorsközösség megvallása a kifejlődött és ezért „kikerülhetetlen” hazaszeretet egyik jele.
Ha a hazaszeretet kifejlődését kutatjuk, akkor a szeretet és ragaszkodás jeleit követjük. A kisbaba még korlátlan módon ragaszkodik szüleihez, nélküle élete elképzelhetetlen. Még ha nem viszonozzák is, minden erejével azon van, hogy velük együtt lehessen. Növekedése során még sokáig nem kétséges, hogy „az én apukám a legerősebb” és az „én anyukám a legszebb”. Később aztán differenciálódik látásmódja, de remélhetőleg ez sem változtat szeretetén szülei iránt. Igaz, hogy már nem az „én apám a legerősebb”, de „ő az én apám”. Nem az „én anyám a legszebb”, de „ő az én anyám”. Jó esetben ez az út elvezet a korlátlan elfogadástól a kritikus figyelmen keresztül az önzetlen szeretetig.
Kérdés az, hogy ugyanezt az utat bejárhatja-e a „haza” tartalma is? Hiszen embert lehet szeretni, de lehet-e szeretni egy egész országot? Egy történelmet? Városokat és tereket?
A tér - és a történelem -, amelyben élünk, számunkra a lakással és a kisággyal kezdődik. Ez nő a kert, a lakóház, a falu vagy város egy részének ismeretéig és elfogadásáig. Mindez olyan „adottság”, amely természetes módon épül be a gyerek világába. A lakóhely egyre jobb és tágabb megismerésével együtt nő bennünk valami homályos és naív lelkesedés. „A mi országunk a legerősebb, a legjobb…” Persze hamar kiderül, hogy ez nem így van. De ha kicsi is, az „én országom”. A kisgyermeknek még nincs kétsége erről, így érzelmei, ragaszkodása - bár differenciálatlan és kevéssé értő módon - része világképének.
A kritikus figyelem növekedésével azonban elindul egy kezdvezőtlen folyamat. Az iskolai tananyag megismerését - amely tele van lelkesítő példákkal is -, nem követi az érzelmi azonosulás és az összetartozás növekedése. A szeretet nem „tárgyiasul”, nem válik megélhetővé a mindennapokban. (Ha csak nem hiszünk még mindig az unalmas iskolai ünnepségek titokzatos és csodás hatásában.)
Természetesen megtaníthatjuk, hogy a „haza” történelmi fogalom (is). Elmagyarázhatjuk, hogyan lesz az úr-ságból ország, a nemesi nemzetből minden polgár számára egyenlő jogokat kínáló haza… de ezzel csak az ismereteket növeltük és nem a szívbéli ragaszkodást. Márpedig azt látjuk, hogy a hazaszeretet olyan egyedi, különleges, megismételhetetlen és bizonyos értelemben elveszíthetetlen érték, amely - magában foglalva a tárgyi ismereteket, érzelmeket és akarati tényezőket is -, a szívben lakozik.
A hazaszeretet Isten ajándéka
Nem tévedünk, amikor azt állítjuk, hogy Isten maga akarta azt, hogy az emberek ezzel a titokzatos ragaszkodással szeressék hazájukat. A Szentírás beszél arról, hogy Ő jelölte ki az egyes népek határait, hogy ott éljenek. “Amikor a Felséges a nemzeteket elosztotta, amikor Ádám fiait elválasztotta, megszabta a népek határait…” (MTörv. 32, 8.) Dávid zsoltárai szerint az Isten ismeri a népek emberi törekvéseit is, amelyeket összevet a saját tervével:
“Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait,
elveti a népek gondolatait.
De megmarad az Úr terve mindörökre,
szíve szándéka nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr.”
(Zsolt. 33, 10-12.)
A Zsoltáros a nemzetek boldogságát összekapcsolja Isten ismeretével és szeretetével. Ugyanezt vallja Pál apostol is: “Az Ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják - bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17, 26-28.) (A témáról lásd bővebben: Sípos: A magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, Mérővessző, 2001.)
Isten szeretettel fordul minden teremtménye felé és azt szeretné, ha az emberek is ezt tennék. Természetesen mi nem tudunk „mindent átölelve” szeretni, sőt szeretetünk helyhez és időhöz kötött (amely azonban az örökkévalóságban folytatódhat). És még ezt a térhez és időhöz kötött szeretetet is el kell sajátítanunk készségeinken és képességeinken keresztül. Isten azonban a hazaszeretet ajándékán keresztül be akar vezetni minket egy átfogóbb szeretetbe. Nélküle ez vagy alig fejlődik - mint látjuk ezt az Isten ismeretétől elzárt nemzedékek esetében - vagy töredékes marad, illetve kiszolgáltatódik emberi, politikai számításoknak és igényeknek.
Isten növelni szeretné bennünk a hazaszeretetet, annak minden vonatkozásában. Jézus sírt Jeruzsálem felett, mert látta pusztulását. Érzelmeivel éppúgy kötődött hazájához, mint ismereteivel vagy világosan felismert küldetésével. Ebben is példát adott nekünk. Amikor pedig az ítéletről beszél, egyes helységeket nevez meg, amelyek „alásüllyednek”, míg mások „felemelkednek”. Tehát az ítélet nem csak az embereket, hanem a helységeket, országokat is éri - mint történt ez akkor Izraellel, és azóta számos más nemzettel is. (Ezt vallja a Himnusz költője és ezt énekeljük mi is.) Végső soron pedig mi „új eget és új földet” várunk (Iz 65, 17; 2Pét 3, 13; Jel 21, 1.), az igazságosság és szeretet hazáját, ahol az emberek képesek szeretetben élni minden teremtménnyel.
A hazaszereteten keresztül tehát Isten áldásai jelennek meg közöttünk. A hazaszeretet ezeknek hordozó és megtartó „edénye”, amelyen keresztül az élet szeretetben kibontakozhat, és amelynek hiányában sorvadásnak indul.
Végül
Azt gondolom, hogy Isten minden embernek és minden nemzetnek adott hivatást, hogy ezen keresztül segítse a többi embert és nemzetet. A hazaszeretet megélése elősegíti az ismeretek helyes alkalmazását, a szép és jó érzelmek megélését és egy olyan közösségi élet kibontakozását, amely része Isten országa életének. A hazaszeretet hordozza a nemzet hivatását és ösztönző erőként segíti azt. Ha azt akarjuk, hogy hazánk boldoguljon és betöltse hivatását itt a Kárpát-medencében, fejlesztenünk kell ezt a „hordozó-eszközt”, a hazaszeretetet. A hazaszeretet ugyanis a szeretet sajátos megvalósulási formája, az egyénben kifejlődő, de közösségi életet is segítő erénye. Ezért gondoznuk kell mindazokat a bennünk lévő - testi és lelki - készségeket, képességeket, amelyek ennek kifejlődését és megerősödését szolgálják.
2004. M.I.N.D
Megjelent a Hazaszeretet című szöveggyűjteményben, 2005-ben.
Miért nem áldoztat a pápa?
Egy neves Vatikán-szakértő szerint feltehetően azért, mert nem akar bűnhöz ragaszkodó közszereplők – például abortusz mellett szavazó politikusok – képmutatásához asszisztálni.
Zarándok-lelkület
Sípos (S) Gyula: Zarándok - lelkület
"Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem,
hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához
hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal."
(Zsolt. 41, 5)
Az Édenben
Az Édenben az Isten együtt sétált az emberrel. Beszélgettek, mint atya a gyermekével, mint tanító a tanítványával. Együtt szemlélték a Kert növényeit, állatait. Együtt. De ez nem csak közös beszélgetést jelentett, de közös játékot, közös örömet, sőt akár közös étkezést is. Hogy Isten mennyire vágyott erre a teljes közösségre, azt mutatja az Ige megtestesülése. Jézus szintén teljes közösséget vállalt tanítványaival. Együtt ettek, együtt beszélgettek, együtt sétáltak Izrael útjain.
Az Éden teljes közössége tört meg a bűnnel, és ez a teljes közösség valósult meg újra Jézus Krisztusban, az Ő keresztáldozata által. Ő "az út, az igazság és az élet" és "nincs más menetelünk az Atyához, csak általa". Ő a kapu, sőt "Őáltala, Ővele és Őbenne" zarándokolunk egész földi életünkön át a mennyei hajlék felé.
Jöjj ki!
Ábrahám elindult, mert meghallotta Isten szavát: "Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! (...) Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége!" (Ter. 12. 1-3) Ábrahám elindult, egyedül Isten ígéretében bízva. Ha Isten nem hívta volna, elindulása csak kalandozás, legeltetés vagy kirándulás lenne. Ha Isten azt mondta volna, hogy "maradj", és Ábrahám mégis elindul, ő is csak egy lenne a sok lázadó közül, akikkel telve a föld. Ha Ábrahám - lelkében eltelve saját gazdagságától -, nem hallotta volna meg Isten szavát, élete csak egyike lenne az Atyánk által felkínált, ám a kihagyott lehetőségek példájának. De Ábrahám meghallotta Isten szavát és hitt a szónak, ezért "az tulajdoníttatott néki igazságul".
A zarándoklat válasz Isten hívására, aki újra és újra összegyűjti népét, hogy megossza velük életét. Ma is Ő hív minket zarándoklatra, Ő csalogat a magánkinyilatkoztatások által, Ő adja a csodákat, Ő oltja szívünkbe a vágyat, "munkálja az akarást és a cselekvést" - mert újra és újra egybe akarja gyűjteni a népét, hogy szívünkre beszélljen, megerősítsen és megújítson minket.
Boldog az az ember, aki meghallja az Úr hívó szavát, de még boldogabb, aki meg is cselekszi azt!
A fájó hiány
Bár Istenben élünk, mégis fájó hiányát érezzük jelenlétének. Az Éden közössége megszűnt, és hogy újra felépülhessen Isten országában, ahhoz végig kell járnunk a nehéz zarándokutat. Életünk tele fájdalommal, hiánnyal. Gyűlölet, viszály, rablás, hazugságok és cselvetések nyomorítják az életet. A bűn és a betegségek megkötöző ereje szinte földhöz préseli a lelket. Akiben azonban zarándok lelkület él, az tudja, hogy "csak jövevény" e földön Isten pásztorlása alatt, ezért bátran felkiált: "Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre,ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind." (Zsolt 39.13) Nem kétséges, hogy a Pásztor figyeli juhait, hiszen nem béres, hogy elfusson a baj idején, nem is kereskedő, hogy csak az érdekelje, "megnyírhatja-e" már a juhok gyapját és nem is hentes, akit csak a "hústest" érdekelne. Jézus a Jó pásztor, akihez bátran fordulhatunk minden bajunkban.
Amikor zarándokútra indulunk, egy Isten által megerősített helyre megyünk, hogy az "Ő számára elpecsételtek sokaságával együtt" előtárjuk kéréseinket és örvendezve bízhassunk kérésünk meghallgatásában.
Zarándok-hagyomány
Isten népének mindenkor közös sajátossága volt az időnkénti összegyülekezés. Összegyűltek a Törvény meghallgatására, a közös áldozat bemutatására, a közös bűnbánatra és közös örvendezésre. A Zsoltárok könyvében egymás után tizenöt zarándokének követi egymást (120-134. zsoltár), amely tükrözi Izrael hitét a Vígasztalóban. Jézus is évente elzarándokolt a templomba, Jeruzsálembe, akkor Ő is e szavakat énekelte:
"Szememet a hegyekre emelem: honnan jön a segítségem?
Az Úr ad nekem segítséget,
aki az eget és a földet alkotta.
Ne engedje meginogni lábadat, és ne szunnyadjon, aki téged őriz!
Bizony, nem szunnyad
és nem alszik, aki Izraelt őrzi.
Az Úr a te őrződ, az Úr oltalmaz téged, ő áll jobbod felől.
Nem árt neked nappal a nap,
sem éjszaka a hold.
Megőriz téged az Úr minden bajtól, megőrzi az Úr lelkedet.
Megőrzi az Úr jártadat-keltedet
most és mindörökké."
(Zsolt. 121)
A zarándoklat elfordulás a mindennapok hiábavalóságától Isten felé. Krisztus egész egyháza vallja, hogy életünk sem más, mint zarándoklat. Ennek tudatosítása, az Atyához való közeledés megélése, a szentekkel való közösség gyakorlása - ez a zarándoklat erős hagyománya.
A szív zarándokútja
A zarándoklat az Istent kereső szív vágyódásának kifejeződése. "Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül. Ha végigvonul a Baka-völgyön át, az a források völgyévé változik, a korai eső áldás bőségébe öltözteti. Egyre magasabbra emelkednek, a Sionon Isten jelenik meg nekik. Seregek Ura, hallgasd meg imámat, Jákob Istene, fordítsd felém füled irgalmasan!" (Zsolt 84.6-9)
A szív kimunkálódik a nehézségekben, "szelíd és alázatos" lesz, mint Jézus szíve. Megtelik türelemmel és istenfélelemmel. "Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején." (1Pét 1.17)
E zarándoklat alatt a "kőszív" "hússzívvé" válik, eltelik Isten Lelkével és pecsétként őrzi Isten érintését. Szabaddá válik a világi gondoktól, mert minden gondját és reménységét abba veti, Aki egyedül képes azokat megoldani. Imádkozva és énekelve vonul a találkozás helyére, ahol beteljesedhet mindaz, amit Jézus ígért az őt követőknek. És íme, már nem is egyedül vándorol, hanem valósággá válik az ima:
"Add, hogy lábunk együtt járjon,
kezünk együtt gyűjtsön,
szívünk együtt dobbanjon,
bensőnk együtt érezzen,
elménk gondolata egy legyen,
fülünk együtt figyeljen
a csöndességre,
szemünk egymásba nézzen
és tekintetünk összeforrjon,
ajkunk együtt könyörögjön
az örök Atyához irgalomért!"
Lélekben együtt Jézussal, együtt a testvérekkel, együtt minden teremtménnyel. Lám, milyen kicsi a szív, milyen gyermeteg a lélek, mégis az egész világ elfér benne!
A hit tanúságtétele
A zarándoklat a hit tanúságtétele Isten mellett, - út a nehézségeken keresztül is egy cél felé, egészen a beteljesedésig. "Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni." Ezért minden imánkat és kérésünket hálaadással tárjuk Elé. A hit szakít el napokra a megszokott élettől. Hitük miatt vállalták egykor a hónapokig, vagy akár évekig tartó zarándokutakat is a keresztények. Hittek Istenben, aki meghallgatja őket, és hittek a zarándoklat értékében is. Hitték, hogy a zarándoklatban megvalósul a bűnbánat és kiengesztelődés. Hitték, hogy zarándoklatuk enyhülést hoz e világ kínjaiba. Hitték, hogy imáik segítik a tisztítótűzben szenvedőket, hogy az "atyai házba" bejussanak. Hitték, még ha egyedül voltak is, hogy Jézusban összeköttetett a menny és a föld, s ők az angyalokkal és a szentekkel együtt énekelhetnek dícséretet a mindenség urának. Hitték, hogy ha a sivatagon kelnek át, akkor is az Élet forrásával mennek együtt, s a kietlen helyeken sincsenek magukra hagyatva.
Ez a hit ívelt át időt és teret az Egyházban, hogy mi is újra megtölt-hessük a cselekedetek tartalmával.
A zarándoklat a világ szemében bolondság. Nem nyaralás, hogy a testet pihentesse. Nem szórakozás, hogy "kikapcsolódhassunk" nehézségeinkből. De a hitben mérhetetlenül több ezeknél. Találkozás és együtt sétálás az Élet Urával, aki maga a felüdülés, a gyógyulás és megújulás. Ezért egy zarándoklat mindig Isten megvallása is a világnak, része az Egyház missziós küldetésének.
Marana Tha
A zarándokló Egyház kiáltja: Marana Tha, Jöjj el Uram!
Reményünk az, hogy földi zarándokutunk - és minden zarándokút, amit megteszünk -, része az Egyház és a hívők földi zarándokútjának a végső beteljesedésig. Zarándoklatunk az Istennel való kiengesztelődés útja. Zarándoklatunk a szív megtisztításának útja. Zarándoklatunk az Istennel való egyesülés útja.
A halál a földi zarándokút vége. Aki azonban e zarándoklat alatt már meghalt önmagának, hogy Istennek éljen, annak a halál beteljesedés, átlépés az örök életbe. “Nekem a halál nyereség, az élet Krisztus” - írja Pál apostol. Ő, aki bejárta a Birodalom területét, minden élményében Istent kereste és találta. Csodákat tett, embereket hódított meg Jézusnak, látta a “harmadik eget”, mégsem ezekre vágyott, hanem arra, hogy “betelvén jó élettel” örökre színről színre láthassa azt, akinek életét szentelte.
Nem felejtük el azonban azt sem, hogy Jézus visszajön, hogy népét királyként kormányozza a megújult földön. Ezért várjuk és kiáltjuk: Marana Tha, Jöjj el Uram! Mert egyszer beteljesedik ez az ígéret is. Adja meg az Isten bőséges kegyelmét és erejét, hogy amikor az Úr eljön, minket a Hozzá igyekvő hűséges zarándoklatban találjon! Ámen.
Érdekesség - egy ember, aki nem használ pénzt
Mark Boyle készpénz és hitelkártya nélkül, a saját erejében és találékonyságában bízva vágott bele egy kísérletbe, amelyről kiderült, hogy tulajdonképpen maga az élet. Semmit sem vásárolt, és semmit sem költött két éven át. Azt álltja, még soha sem érezte magát olyan boldognak és egészségesnek, mint amikor pénz nélkül élt. Ha lennének gyerekei, kicsit máshogy csinálná, de szerinte az igazán elszántak előtt nem lehet akadály, hogy az életükben véget vessenek a pénz uralmának.
Sodródás és zarándoklat
Sípos (S) Gyula: Sodródás és zarándoklat
Ki gondolta volna még néhány évvel ezelőtt is, hogy a homoszexualitás mint követendő érték jelenik meg az újságokban, a televízióban? Hogy egy egyedülálló homoszexuális férfi (fiú)kisbabát fogadhat örökbe (anyja neve Rácz Károly) és ehhez hangosan tapsol a sajtó? És hány fiatal férfi és nő sodródik bele ilyen minta után homoszexuális kapcsolatba csak azért, mert a szexuálisan felfokozott légkörben nem talál magának „időben” ellenkező nemű partnert?
Úgy érzem, hogy a világban munkálkodó gonosz lelkek hatalmas erővel sodorják az embereket a bűn, a nemzeteket pedig ennek következtében a széthullás felé.
Elsodorják a fiatalokat a tartós kapcsolat, a házasság felelősségének vállalása mellől a partnerek gyakori váltogatása felé. „Mindent ki kell próbálni – sugallják -, hiszen így élhetjük meg a szabadságunkat. És akik bedőlnek a hazug ígéreteknek, hamarosan olyan rabságban találják magukat, amelyet el sem tudtak képzelni… És eljön az idő, amikor már ha akarnak sem tudnak hűségesek lenni. Eljön az idő, amikor képtelenek megélni a szerelem mély érzését. Eljön az idő, amikor szexuális függőségbe kerülnek és ez határozza meg napjaikat.
Először csak jó buli, aztán függőség az alkoholtól, a nikotintól, a drogoktól… Függőség mások véleményétől, függőség az éppen aktuális divattól…
Sodródik a világ az ökológiai katasztrófa elé. Mindannyian tudjuk, mennyire természetellenes állapot, hogy nyáron naponta több órára be kell zárkóznunk a nap elől, mert – milyen képtelen kijelentés – a napsugárzás megbetegít! A folyóvíz megbetegít! A levegő megbetegít! Mindez tőlünk van, tehát meg tudnánk állítani, mégis… egyre mélyebbre sodródunk a pusztító folyamatokba. Benne élünk a katasztrófában és még mindig azt hisszük, nyaralunk…
Ez a hihetetlen sodródás az összeomlás felé az ember belső gyengeségéről tanúskodik. Mintha kiveszett volna a belső erő, hogy megálljunk a rossz előtt és nemet mondjunk rá. Mintha már nem hallanánk a lelkiismeretünk figyelmeztető hangját. Az egész világunk „mintha-világ” lett. Mintha látnánk valamit a valóságból, de csak a tévéből számunkra kiporciózott híreket majszoljuk. Mintha tudatosulna bennünk, hogy bajban vagyunk, de csak álproblémák másoktól levetett álmegoldásait hordozzuk tovább. Mintha ismernénk a jó válaszokat, de még a kérdéseink is tévesek. Csak sodródunk az árral, és nem merjük tudatosítani, milyen nagy ára van ennek…
A sodródásnak nincs célja, csak ereje. A sodródásnak nincs tartalma, csak lendülete. A sodródás az önfeladás folyamata, egészen a rágógumi-életig.
A sodródás egyik ellentéte a zarándoklat.
A zarándoklatnak először is célja van, kettős célja. Közvetlen célja eljutni egy olyan helyre, ahol „az ég és a föld összeér”, ahol találkozik a természetes és a természetfeletti, ember és Isten. Lényegi célja Isten megtapasztalása, hogy testünk és lelkünk elteljen az Ő jelenlétével, bölcsességével, erejével.
A zarándoklat út, amelynek tartalma van. Tartalma az Istentől adott lelkület, amellyel megélik a zarándoklatot, tartalma a benne részt vevő emberek közössége és tartalma mindaz a cél és terv, amelynek eléréséért a zarándoklatot megszervezik.
A keresztény ember tudja, hogy egész földi útja csupán zarándoklat, út a végső beteljesedés felé Isten országába. Olyan út, amelynek van vezetője: Jézus Krisztus. Van összetartó ereje: a Szentlélek, és van szeretetközössége az egész zarándok-egyházzal és minden szentekkel Krisztus testében. Van végső célja: beteljesedés az Atya szeretetében.
Aki zarándokúton van, az evilág sodrásával szemben jár. Küzd, akár el is esik, de az ár nem ragadja magával. Ha a szennyes lé bepiszkítja, megtisztálkodik. Eszi, amit az úton elé adnak, ezért mennyei mannával táplálkozik. Fáradozik, de el nem restül, küzd, de el nem bukik, szenved, de áldássá változtatja azt is.
Ha ennek a világnak még van esélye a megújulásra, ezt az esélyt a zarándokok nyújtják neki. Ők viszik még mindig a mindenséget az Örök Atya elé, könyörögve irgalomért és megújulásért. Mert egyszer eljön a Föld színére az enyhülés ideje is…
Megjelent a Szeretet titkai című kötetben, 2005-ben.
Új pünkösdöt várva
P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése pünkösd ünnepére:
Így tért jó útra az olasz abortuszkirály
Az olasz Antonio Oriente hosszú évekig híres, jól kereső és népszerű szülész-nőgyógyász volt, aki saját bevallása szerint mások magzatait ölte meg, ha erre kapott megbízást. A spanyol nyelvű és globális kitekintésű keresztény portál, a Religión en libertad összefoglalta a jó útra térő doktor tanulságos történetét.
Miért "gyógyító" mise?
Sípos (S) Gyula: Miért "gyógyító" mise?
Az elmúlt három-négy évben az országban több helyen és többször szerveztünk – a Szeretet Földje Szolgálat keretében - „gyógyító misét”, és utána imaszolgálatot. (A mise menete a szokásos, néhány apró különbséggel. A mise el?tt rövid buzdítás vagy tanúságtétel hangzik el Jézus gyógyító szeretetér?l. A misében a közgyónás el?tt hosszabb csendet tartunk, lehet?séget adva a b?nbánatra, ill. lehet hangosan is imádkozni. Néhány helyen van lehet?ség a hívek könyörgésénél is arra, hogy valóban az összegy?lt emberek mondják el szabadon kéréseiket, de ez összeszokott közösséget feltételez. Az áldozás utáni csend szintén hosszabb és itt is lehet?ség van a hangos hálaadó imára. Ha ilyenkor a Szentlélek kijelenti valaki gyógyulását valamely betegségb?l, azt is elmondjuk. A mise után imaszolgálat van, amikor kettes-hármas csoportokban imádkozunk azokért, akik kérik.)
E szolgálat során kétféle gyümölcsöt is „arathattunk”: azoknak az embereknek az örömét és háláját Isten felé, akiket egy-egy ilyen alkalommal megérintett az Úr, testi-lelki betegségeikb?l meggyógyított, ill. akik a reménység üzenetét kapták szívükbe a szolgálaton keresztül. És még b?ségesebben arathattunk kérdéseket, kételyeket, s?t gyanakvást és meg nem értést is. Azt kérdezik t?lünk – sokszor azok, akik el sem jönnek – újra és újra, hol érdekl?dve, hol inkább gyanakodva, nem „valami eretnekség”-e ez az egész? Miért „gyógyító” mise?
A válasz két részre osztható. Egyrészt, minden szentmise gyógyító, hiszen Jézus Krisztus van jelen valóságosan a szentmise ünnepi közösségében. Jézus pedig „ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”. ? az, aki eljött, hogy a „süketek halljanak, a vakok lássanak, a betegek meggyógyuljanak”. ? az, aki „mindenkivel jót cselekedett”. Nagyon is tudatában kellene lennünk Jézus Krisztus gyógyító és szabadító jelenlétének, hiszen minden áldozás el?tt ezt imádkozzuk: csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem”. (Régen: meggyógyulok, ill. meggyógyul az én lelkem és testem.)
A Katolikus Egyház Katekizmusa így ír err?l a az Eucharisztia megünneplése – a szentmise – kapcsán: „A Szentírás értelmében az emlékezet nem csupán a múlt eseményeinek az emléke, hanem azoknak a csodáknak a meghirdetése is, amelyeket Isten betöltött az emberekért. Ezen események liturgikus ünneplése során maguk az események bizonyos módon jelenlév?vé és hatékonnyá válnak.” (1363. rész) Ez egészen természetes, hiszen ahol Jézus jelen van, ott „Isten ereje és bölcsessége” munkálkodik az egész Egyház, és minden hív? javára.
Így tehát abban nem kételkedhetünk, hogy Jézus Krisztus valóságos jelenléte a szentmise áldozatban valóban gyógyít(hat) és felszabadít(hat) a b?nök és a betegségek alól.
Ha viszont ez igaz minden szentmisére, miért kell nekünk külön gyógyító misét szervezni? A válasz második része erre a kérdésre ad feleletet. Röviden úgy válaszolhatnánk: a hitetlenségünk miatt. Ahogy az evangélium írja, amikor saját falujába látogatott: „Nem is tehetett ott csodát… Maga is csodálkozott hitetlenségükön.” (Márk 6. 6) A Katekizmus így ír: „Jézus gyakran kérte a betegeket, hogy higgyenek. Jeleket is használt a gyógyításkor: nyálat és kézrátételt, sarat és lemosást. A betegek keresték, hogy ?t érinthessék, ’mert er? áradt bel?le és mindenkit meggyógyított” (Lk. 6, 19). Ezért a szentségekben továbbra is maga Krisztus ’érint meg’ bennünket, hogy meggyógyítson.” (1504. rész)
Az Egyház olyan komolyan vette Jézustól kapott gyógyító hivatását, hogy külön szertartással rendelkezett err?l – ez a betegek kenete. És ma hogy hívjuk? Utolsó kenet. Pedig az nem a halálra, hanem az életre – gyógyulásra, szabadulásra – és az örök életre ken fel. De ki hisz ma ebben?
Mi szeretnénk újra felkelteni a hitet az emberekben: ahol Jézus jelen van – márpedig a szentmisében valóságosan jelen van – ott minden lehetséges! Ennek szeretnénk „reklámot csinálni” a gyógyító misével, ezért imádkozunk a mise után mindenkiért, aki kéri, ezért igyekszünk élni a Szentlélek ajándékaival…
Végezetül hadd idézzem, amit II. János Pál pápa ír Európa egyházainak (Ecclesia in Europa): „Annak ellenére, hogy az európai földrész nagy területei elkereszténytelenednek, mutatkoznak jelek, melyek alapján kezd kirajzolódni egy olyan Egyház arca, mely hittel hirdeti, ünnepli és szolgálja az Urat. (…) A mai társadalomban, mely gyakran elzárkózik a transzcendens valóság el?l, belefullad a fogyasztói magatartásba és gyakran válik a bálványimádás régi és új formáinak martalékává, ugyanakkor szomjazik valami, a közvetlenül tapasztalható valóságon túli dologra, az európai egyház el?tt álló feladat súlyos, mindazonáltal fölemel?. E feladat részletei: újra föl kell fedezni a „misztérium” iránti érzéket; meg kell újítani a liturgikus ünnepléseket, hogy beszédesebb jelei legyenek az Úr Krisztus jelenlétének; új lehetõségeket kell biztosítani a csendnek, az imádságnak és a szemlél?désnek; vissza kell térni a szentségekhez, f?ként az Eucharisztiához és a gyónáshoz, mint a szabadság és az új remény forrásaihoz. (…) Ezért sürget? felhívással fordulok hozzád, Európában él? Egyház: légy olyan Egyház, mely imádkozik, Istent dicséri, elismeri az ? abszolút els?bbségét, és örvendez? hittel magasztalja ?t. Fedezd föl újra a misztérium iránti érzéket: alázatos hálával éld át a misztériumot, s meggy?z?déses és másokat is magával ragadó örömmel tanúskodj róla. Ünnepeld Krisztus üdvösségét: fogadd be mint olyan ajándékot, ami szentségi jellé tesz, és alakítsd az életedet Isten el?tt kedves lelki áldozattá (vö. Róm 12,1).”
B?vebb információ: Szeretet Földje Szolgálat, 06-30/33-88-245, Sipos Gyula
Hit és hiszékenység
Sípos (S) Gyula: Hit és hiszékenység
1830-ban ifj. Joseph Smith bejelentette, hogy neki egy Moróni nevű feltámadott ember/angyal még 1827-ben átadta azokat az arany, ezüst és rézlemezeket, amelyeken régi hieroglifákkal rögzítve van az Újvilágba érkezett zsidó nép és az őslakosok története – illetve az, hogy milyen módon nyilatkoztatta ki magát Jézus Krisztus Amerika népeinek. Az aranylemezekre írt történet Kr. E. 600-tól Kr. U. 421-ig foglalja össze történelmüket.
Természetesen a lemezekre írt szöveget Smith sem tudta volna elolvasni, ha Moróni nem adott volna két, ezüstívbe foglalt követ is – ez az Urim és Tummim -, amelyeket „régen is használtak a látnokok”, s amely mintegy „prófétaszemüvegként”, működik. Ezen keresztül nézve már elolvashatóvá és érthetővé váltak a leírt ősi sorok. Így készítette el a fordítást ifj. Joseph Smith. Sajnos e rendkívül értékes lemezeket Moróni angyal/ember visszavitte az Urim és Tummimmal együtt a mennybe, így csak a Smith által elkészített angol nyelvű fordítás állt a kortársak rendelkezésére. Ők azonban hittek a férfinak és a könyveknek, amelyet összefoglalóan Mormon könyvének neveztek el, s követőinek tábora – hála az általa hirdetett többnejűségnek is -, hatalmasra duzzadt. Államuk – Utah – gazdagságára jellemző, hogy fővárosa, Salt Lake City egy olimpiának is otthont adhatott.
A mormon vallás követőit ma Jézus Krisztus Mai Szentjei Egyházának nevezik, világméretű missziót folytatnak, követőik itt, Magyarországon is megtalálhatók. Tanaikat nem rendítette meg sem a Smith által előadottak nyilvánvaló butasága, sem – ha már Krisztus követőinek vallják magukat – a Szentírás ezzel ellenkező tanítása.
Hogy egy fantáziadús szerző könyvei és a hiszékenység milyen jó párosítást adhatnak, arra példa L. Ron Hubbard is, aki sci-fi íróként kereste kenyerét, mígnem rájött, hogy ő ennél többre is képes. Megírta a Dianetika című zagyvaságot és kreált hozzá egy egyházat: a Scientológia Egyházát. Ez a „tudományvallás” minden képtelensége ellenére is milliós táborral rendelkezik a világon. Előszeretettel vetik ki hálójukat a gazdagság bűvkörében élő és hiszékeny emberekre. Megvilágosodást, gazdagságot és örök életet kínálnak - ismerjük jól ezt a „kínálatot” a Biblia első lapjaiból, ahol a sátán ígérte ezt Ádámnak: olyanok lesztek mint az Isten, mindent tudni fogtok és nem haltok meg soha...
Madame Blavatsky, a modern okkultizmus nagyasszonya, a Teozófia anyja, saját állítása szerint tíz évet töltött Tibetben, ahol az elrejtőzött szent mesterek tanították őt. Médium is volt, saját „szellemi segítőkkel” rendelkezett, akik a titkos tudást diktálták neki. Nos, követőit egyáltalán nem zavarta, hogy életútjába sehogyan sem lehetett beilleszteni a tíz év tibeti tartózkodást, s az sem, hogy könyvéről bebizonyították, hogy mely más írásokból ollózta össze – helyenként szente oldalakat szó szerint kimásolva azokból.
Blavatsky asszony indiai rezidenciáján – amely a követői pénzén épült -, volt egy csodálatos szekrény. Ha valaki valamely kérdéssel akart fordulni a tibeti szent emberekhez, akkor azt egy levélben leírhatta, azt betették a szekrénybe és rázárták az ajtót. Másnapra a levél eltűnt, majd néhány nap múlva megérkezett a válasz! (Természetesen a világtól elzárkózó tibeti szentek írtak-olvastak angolul...) Nagy volt az ámulat, nőtt a forgalom, míg a „rosszakarók” ki nem derítették, hogy a szekrény hátoldala Blavatskyné szobafalának egy része, oda van beépítve. A szekrény e része csúsztatható lapokból állt. Így aztán bátran lepecsételhették elöl az ajtókat, hátul az asszony kivette a kérdéseket, válaszolt rájuk, majd néhány nap múlva – még a szellemi postához is idő kell! – a választ rakta be a kiemelt levelek helyére.
Hiába volt azonban a többszörös leleplezés, voltak akik végig ragaszkodtak Blavatskynéhoz és tanaihoz. Egyik követője volt Rudolf Steiner, az atropozófia rendszerének kialakítója, az Akasha krónika tudós látnoka, aki saját rendszerét kifejlesztve hagyta el mesterét.
Egyébként Blavatskyné bejelentette azt is, hogy megtalálta az újjászületett Messiást, akit be is mutatott a Teozófiai Társaságban. Az akkor még kisgyerek Krisnamurti azóta már szellemi anyja nyomdokaiba lépett...
Hosszan folytathatnánk a hit vámszedőinek listáját. Némelyek nagy karriert futottak be, némelyek végül belebuktak hazugságaikba. Ami számunkra fontos tanulság: ahol az Istenbe vetett hit meggyöngül, ott előbb-utóbb megzápul a józan ész is és eljön a „csodálatos hiszékenység” kora. Mint amilyen jelen korunk is.
Isten azonban sohasem adott „varázslatos eszközöket” követőinek. Sem „prófétaszemüveget”, sem „varázsszekrényt”. Pedig hogy szeretnék az emberek! Ha az angyalok üzleti érzékkel rendelkeznének, a keresztények élete csodálatosan felvirágoznék e varázsholmik árusításából... Hogy vágyunk az eszközökre, amelyek segítenek jobban élni! Egy terülj-terülj asztalkámra. Egy aranyat adó csacsira. De legalább egy üssed-üssed botocskára, hogy uralkodhassunk a többieken. Hej, ha Isten ilyeneket osztogatna, mindjárt mindenki hívő lenne!
Jézus azonban nem üzletelni jött a földre. Jézus nem eszközöket ad – hanem önmagát, hogy mindazok, akik benne hisznek, örök életük legyen...
Krisztus vallása nem eszközöket kínál, hanem egy személyt, aki szeret, s akit szeretni lehet. Akivel beszélgetni lehet. Aki meghallgatja kívánságainkat is, és teljesíti azokat, ha...
Csak ez a ha!
„Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” (János 15. 1-9)
Mi úgy szeretnénk csodákat, ha mi dönthetnénk el, kinek, mikor, hogyan – és milyen haszonnal. Azaz nem hinni, hanem varázsolni szeretnénk. Jézus nem varázsol, viszont a saját életét kínálja nekünk - és ebben az életben megnyílik előttünk Isten kincseskamrája. A kamra több részre van osztva, s ahogy egyre beljebb jutunk, egyre értékesebb kincsek birtokába jutunk. Az egyes rekeszek ajtajára van írva a belépés ára: Bűnbánat. Megtisztulás. Önismeret. Alázat...
Akinek vagy amiben hiszek, az válik célommá, annak vetem alá életemet. Milyen könnyű eltékozolni egy életet hamis és gyümölcstelen hit, azaz hiszékenység miatt!
Jézus minket választott, akik az Ő nevéről kereszténynek, azaz krisztusinak merjük magunkat nevezni. Ez nem a mi elbizakodottságunk, hanem Krisztus választása. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.” (Jn 15.16) Ha készen állunk arra, hogy befogadjuk Isten életét, ha igyekszünk „jó gyümölcsöket teremni”, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Jézus is a magáénak vall minket, s megnyílik előttünk a csodák világa, egy csodálatos, Isten által vezetett élet lehetősége.
Megjelent a Szeretet titkai című kötetben, 2005-ben.
