Kultúra
Rejtőzködő
Még régebben feltettem a honlapra egy elbeszélés-sorozatot Menedék (túlélők) címen, amolyan öszvér-regényt, ami egy elképzelt közel-jövőben játszódik hazánkban. Aztán a sorozat félbeszakadt. Most itt egy új rész, ezúttal egyes szám első személyben (a sorozat írásainak linkjei a mostani szöveg végén megtalálhatók):
Kényszerpályán
Pályát módosítani nem lehet, képtelenség – mondta a felfüggesztett orvos. A kis Duna-parti falu büszke volt szülöttére, az első orvosa volt a településnek. Számon tartották, tudták, melyik városban praktizál, néha még tanácsért is elutaztak hozzá. Gyakran jött haza a szülőfaluba, amikor ideje, munkája engedte, s olykor szeretettel fogadták, még a díszpolgári cím adományozása is felmerült a falu vezetőségében.
A falu szeretete - Balog Elemér novellája
Már megint egy zenei vetélkedő. A falu összegyűlt, hogy lássa, hiszen a kis Lakatos gyerek már a döntőig jutott. Összegyűltek, még kivetítőt is szereztek és még a polgármester is eljött! Itt van a tévé, és ezt nem lehet kihagyni! Itt ül az iskolaigazgató és mindenki aki számít, meg a falu apraja-nagyja.
Könnyek - Balog Elemér novellája
- Van fájdalom benne, mi? - mondta a szomszédasszony, a tele-novellától könnyes szemmel, a gangon állva. Nagyon megrendítette a szegény főszereplő nő élete. A hihetetlen nagy mű arra épült, hogy az egyszerű sorban élő lányt befogadja egy család, aki aztán nagyon csúnyán bánik vele, kihasználva szegénységét és tehetetlenségét. Nagy érzelmek és szélsőséges, eltúlzott jelenetek tömege. A szomszédasszonyok még sokáig beszélgetnek, fejtegetik a sorozatban történteket.
Akarok... - Simon Judit elmélkedése
rohanok ...
kapkodva veszem a levelgőt, zihálok
akarok ...
akarom a békét, akarom a boldogságot
akarom a jót
akarok ...
A néni - Balog Elemér írása
Egy gyönyörű napsütéses napon a néni állt a lakása előtt. 30 éve lakott benne. Csak nézte az omladozó vakolatot, a kopott vaskaput, a málladozó épületet. Olyan szépnek tűnt. Most, hogy el kell hagynia, minden szeglet, minden hajlat a házban régi barátnak tűnt, és megrohanták az emlékek.
A parttalan nép - Balog Elemér írása
Ültem és merengtem, nem akartam semmire gondolni. Fájt amit tapasztaltam. Egy fárasztó, hosszú beszélgetésen voltam túl, idő kellett, hogy feldolgozzam ami történt.
A büszke fa
A fa erős ágai már minden fejszecsapásnál megremegtek. Vastag kérgén nagy seb tátongott, érezte, ahogy a kemény vas belevágott élettől lüktető törzsébe. A fejsze diadalmasan csillogva repült a reggeli fényben, és lesújtott. Az örökké rátarti fa most végre engedett, s döbbenve terült el a földön. Megfosztották nagyszerű lombkoronájától, amelyre olyan büszke volt, és sudár törzsét simára gyalulták, hogy mindene sajgott.
Szép élet
- Szép életet éltünk. - mondja a nagyon öreg cigányasszony.
- Meséljen mama.
Körbeültük és figyeltük.
A halott cigány a legjobb cigány?
- A halott cigány a legjobb cigány - mondta a beszélgető partnerem. Nem ismerte fel rajtam a rasszjegyeket és én hagytam ebben a tudatban. Kíváncsivá tett. Így folytatta:
Miért pipiskednek az állatok?
Kicsi volt még, először mentek a vidéki rokonokhoz, „falura”. Ült az otthonról hozott négykerekű műanyag motoron a tyúkudvar kerítése mellett és az állatokat bámulta. A kakas és a tyúkok még csak hagyján, de a malacka nagyon másképp nézett ki, mint a képeskönyvben! A kiskecskék is aranyosak voltak – de valahogy mégis olyan furcsák.
Valaki értem imádkozott
Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott
Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.
Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?
Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.