Kultúra
Jegyzetlapok 22.: (Hit és bizalom...)
Az egyéves lányunokám bátran ugrik a magasból édesapja karjaiba, és közben mosolyog. A nagy csúszdán is lecsúszik és már fut is vissza - már amennyire egy egyéves tud futni -, és mászik fel a lépcsőn, hogy újra csúszhasson, le egyenesen a szülei karjaiba. Pedig különben nem egy hebrencs személyiség, szíre-szóra nem megy oda bárkihez, óvatos, figyel, de a szüleiben teljesen megbízik...
Jegyzetlapok 21.: (Mi lett volna, ha...)
Ez természetesen nagyon történelmietlen kérdés, ami tág teret nyjt a fantáziának. De ha eléggé ismerjük önmagunkat, akkor megkockáztathatjuk, hogy arról beszéljünk, mi lett volna, ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, illetve ha meghozunk, (avagy: Istené a kegyelem, miénk az orcánk pirulása...):
Jegyzetlapok 20.: (Hamis kutya)
Vigyázz, az a kutya hamis! - mondták az állandóan ugató, mindenkire rátámadó, láncon tartott kutyára. De azt is mondták, hogy hamis kutyának hamis a gazdája - azaz nem magától lett az a kutya hamis, hanem azért, mert úgy bántak vele. Kitágíthatjuk ezt úgy, hogy amilyen az ember természete, olyan lesz a természet is körülötte? Részben bizonyosan, elég csak körül nézni, mit tettünk a környezetünkkel.
Betlehemi történetek - Ráchel siratja gyermekeit
Nem akarok erről beszélni. A Mindenható megfizet majd nekik minden gonoszságukért!
Gyönyörű kislány volt az unokám. Eszternek hívtuk, a királyné után, aki egykor megmentette a népet, és úgy is nézett ki, mint egy kis királylány. Már majdnem kétéves volt, amikor…
Az apja persze fiút akart, ilyenek a férfiak, de aztán Eszterke levette a lábáról pillanatok alatt. Nemcsak őt, mindenkit!
Jegyzetlapok 19. (Megvezetve)
Eléggé mindenolvasó vagyok: lehet történelmi regény, sci-fi, fantasy, tanulmány és/vagy esszé kötet, életrajz, szépirodalom sokféle témában – ha jó minőségű, akkor örömmel olvasom. Az idei (2026) Ünnepi Könyvhéten is vettem hét könyvet (súlyos csapás a pénztárcámnak), nagyon jók, bár kettő alaposan megvezetett.
Jegyzetlapok 18. (Végtelen, de nem határtalan)
A világegyetem végtelen, de nem határtalan, hanem – legalábbis a mi háromdimenziós világunk -, gömb alakú és tágul. De hová tágul, ha eddig nem volt semmi mögötte? (Mert ha volt, akkor az is a világegyetem része volt, és akkor mi van mögötte?)
Jegyzetlapok 17.: (A szem és Isten)
A szem mindent lát, de önmagát nem látja. Kell egy tükör, amiben önmagát megpillanthatja.
Megszületése után a kisbaba megismeri környezetét, de önmagát csak a körülötte lévő emberek tükrén keresztül ismeri meg. Ha dicsérik, biztatják, jónak tartják, szeretik, akkor önmagát is jónak és szeretetre méltónak tartja. Ha nem, akkor rossznak és elvetendőnek – így törik össze mindannyiunk szíve.
Jegyzetlapok 16. (Lázas bolygó)
A globális felmelegedés, hőhullámok, viharok és elsivatagosodás mind annak a jele, hogy bolygónk lázas beteg. Mi vagyunk a megbetegítői és mi lehetünk a gyógyítói, mi vagyunk a vírus és mi lehetünk a védőoltás. Az biztos, hogy én antitest akarok lenni – azaz „immunrendszer által termelt speciális fehérje, amelynek feladata a szervezetbe jutó idegen anyagok felismerése, megkötése és semlegesítése” -, akit Isten többek között azért hívott életre, hogy gyógyulást hozzon ebbe a beteg világba.
Jegyzet lapok 15.: (Amatőr szülő, profi pedagógus)
Változóban a szülők viszonya az iskolához. Néhány szülő mintha azt gondolná, hogy az iskola érte és a gyerekéért van (ami félreértés), és az iskola egy „szolgáltatás”, ami „neki az jár”, ezért vele mindig foglalkozzanak. Ha ő este levelet ír a pedagógusnak, akkor az még este válaszoljon neki, legyen 24 órában pedagógus, mintha annak nem lenne magánélete, gyerekei, egyéb dolga.
Jegyzetlapok 14.: (Szerelmes regény)
Egyszer, régen, megígértem a feleségemnek, aki akkoriban szeretett romantikus könyveket olvasni, hogy írok neki egy ilyen regényt – úgy gondoltam, hogy majd ő lesz a főszereplő -, de kiderült, hogy nem tudok. Tudok okoskodni, groteszk novellákat írni, meg olyanokat, amikben belebújok a szereplők bőrébe, de azt, amit Manócska iránt érzek, nem tudom leírni.
Betlehemi történetek – Heródes utolsó beszéde a halálos ágyán
Az egész bőröm elviselhetetlenül viszket, beleim szüntelenül fájnak, lábaim megdagadtak, ágyékom rohadni kezdett, férgek nyüzsögnek bennem – de ti, ti vagytok a legnagyobb férgek, ha elfelejtitek, hogy még mindig én vagyok Izrael királya! Én vagyok Izrael, én vagyok a Felkent, én építettem a templomot, én békítettem meg Rómát és jól vigyázzatok, mivel vádoltok, mit tesztek, mert veletek is leszámolok, mint minden ellenségemmel!
Jegyzetlapok 13. (Bűnbánat helyett)
Amikor Isten meg akar újítani, a tisztulás útjára vezet, aminek az első lépése a bűneink felismerése és a bűnbánat tartása. (Ahogy Keresztelő János meghirdette az egész nép számára: tartsatok bűnbánatot…) Ezt teszi hazánkban, amikor leleplezi bűneinket, hogy megláthassuk azokat és bűnbánatot tarthassunk. Nehéz azonban tisztulás útjára lépni, ha olyan mélyen azonosultunk a bűnt elkövetőkkel, hogy egész identitásunkat veszélyezteti, ha elismerjük a bűnöket. Ezért védekezünk, makacsul, egészen a megátalkodottságig – pedig ha a bűnbánat elmarad, akkor Isten segítő, megújító kegyelme sem lesz más, mint a sivatagban eltűnő vízforrás. Az ember rendkívül leleményes, ha önmagát kell igazolnia:
