Kultúra
Jegyzetlapok 10.: (Röghöz kötve)
A Kádár-korról sok rosszat el lehet mondani, jogosan. Ma nem sétálnak rendőrök kettesével az utakon, hogy igazoltassanak, ha bármiért gyanús vagy, nem csöngetnek be este, hogy miért nem mentél el szavazni az egyetlen jelöltre a parlamenti választáson és nem kell dugdosni a tiltott könyveket sem. A mai világ szabadabb, de könyörtelenebb. Ha ma lennék gyerek, nem valószínű, hogy befuthatnám azt az életpályát, amit most élek.
Jegyzetlapok 9.: (Mindent törvényesen tettünk)
Ez az egyik legrosszabb önigazoló mondat. A gázkamrákat törvényesen hozták létre. A bennszülött anyák kényszersterilizálását törvény írta elő. Az abortuszt és az euthanáziát is törvény védi és a nemzetközi nagyvállalatok is törvényekkel nyitnak utat maguknak saját érdekeik érvényesítéséhez. Politikusaink törvényekkel kövezték ki az utat maguknak a legális és kényelmes lopáshoz és Jézust is törvénykező főpapok és írástudók végeztették ki. A törvényt a hatalmon lévők hozzák és könnyen a hatalmasok érdekeinek kiszolgálójává válik.
Jegyzetlapok 8.: (Józan paraszti ész)
Az egyik videóm alá írta egy teológus, vagy annak készülő férfi: „Kedves Sipos Gyula úr. Szeretem a "józan paraszti ész" ízű videókat és ez egy olyan.” Erről eszembe jutottak a Biblia igéi - miszerint a szeretet, erő és józanság Lelkét kaptuk -, de öreg keresztapám is, aki még büszke volt arra, hogy ő paraszt, földhöz értő ember. Ha egy munkát jól végzett el, büszkén mondta: látod Gyutyikám (Gyuszikám), mi parasztok ezt így csináljuk! Nem tudom azonban, hogy én nem fizettem-e túl súlyos árat ezért a „józan paraszti észért”.
Jegyzetlapok 7.: (Szentjánosbogár a borostyánban)
Isten a teremtés során nyitott rendszert hozott létre, ami változhat, fejlődhet, ugyanakkor eléggé stabil ahhoz, hogy az idők folyamán a sok változás közepette se essen szét. Ennek jó példája egy kis szentjánosbogár maradványa, ami egy 90 millió éves borostyánban maradt fenn. Csodálkozzunk rá az Isten által teremtett világ szilárdságára és rugalmasságára:
Sípos (S) Gyula: Betlehemi történetek – egy jerke a nyájból
Persze, hogy hallottam, mi történt, nem vagyok ma született bárány, akit csak az anyja teje érdekel! Több, mint egy éve születtem, jerke vagyok és hamarosan toklyó leszek, a saját kis báránykámat fogom hordozni a hasamban, úgy bizony! Én is gyarapítani fogom a nyájat, mert a nyáj a minden, abból kiszakadni halálos veszedelem. Hogy az a két szerencsétlen miért ment el mégis, miért hagyta itt a biztonságot és nyugalmat?
Sípos (S) Gyula: Apák napjára
Amikor az első fiam megszületett
olyan szép volt
és én olyan büszke voltam rá
hogy kitűztem a télikabátomra a képét
és úgy járkáltam az utcán.
Ma pedig már olyan
büszke vagyok a
három gyerekemre
hogy a világ legnagyobb
télikabátja is kicsi lenne
ha közszemlére akarnám tenni őket.
(2026) A képen a "Család az őrangyalokkal" című kis szobrom...
Jegyzetlapok 6.: (A ló egyik és másik oldala)
1971-ben, hatévesen lettem első osztályos iskolás. Négy, néha öt tanóránk volt – több nem, már csak azért sem, mert délelőtti-délutáni váltásban tanultunk (kis iskola, sok gyerek) –, és napközi. Magáztuk tanítóinkat, hátra tett kézzel ültünk a padban és már elsőben is jegyekkel osztályoztak minket. Poroszos tanítási rendszer volt, ámbár az inga már lengett visszafelé: körmöst még kaptunk, de pálcázni már nem pálcáztak.
Jegyzetlapok 5.: (Sem ez, sem az)
Sokat írok, de nem vagyok író. Képeket is rajzolok, festek, de nem vagyok festő. Olykor zenélek, de nem vagyok zenész. Közösséget „vezetek”, de nem vagyok vezető, pláne nem pásztor, és ha arra gondolok, hogy kedvenc hobbim, ha ágyon fekve könyvet olvashatok, akkor talán közösségi ember sem.
Jegyzetlapok 4.: (Az öregedés Isten ajándéka)
Az a sok ambíció, vágy, indulat, elképzelés, ami fiatalon bennünk mozog, motivál, olykor előre visz, olykor hátra, rángat ide-oda, az idők során részben kielégülést nyer, részben nem – frusztrációt, lelki sebeket is okozva -, de mindenképp csökken, kopik, már ha helyesen élünk. Az életközepi válság nagy próbakő: előre haladunk tovább az érett emberség felé, elfogadva öregedésünket, vagy visszafordulunk, mert még fiatalok akarunk lenni, telve a szemek kívánságával, a test kívánságával, az élet kevélységével? Egy új hobbival, baráttal/barátnővel, válással… (Milyen kínos tud lenni egy középkorú férfi/nő, aki beleragadt a húszas éveibe és életvitelébe, és még most is fiatal lányoknak/fiúknak feszítgeti magát…)
Jegyzetlapok 3.: (Ellopott gyerekkor)
Negyedikes kislány úgy jön be az iskolába, hogy mind a tíz körmén hosszú, hegyes műköröm van. Ötödikes, hatodikos lányok festett hajjal, kisminkelve, haspólóban. Elsős kisfiú, aki elmeséli, milyen horrorfilmet látott előző este. Aztán elalszik az órán (ha már éjjel nem tudott). Gyerekek, akik hatévesen tátott szájjal akarják kipróbálni, milyen csókolózni. Alsós kisgyerekek, akik büszkén mesélik, hogy a 12-es, 16-os karika a tévében nem számít, nekik az anyu/apu megengedte.
Jegyzetlapok 2.: (Már halott vagyok)
Most olvasok egy történelmi regényt, ami a középkori Japánban játszódik. Az egyik szereplő, egy fiatal szamuráj, izgul és fél a csata előtt, mert tudja, hogy ezt nem fogja túlélni. Aztán azt gondolja: „én már halott vagyok” – és ezzel, mintegy elfogadva sorsát, felszabadul minden félelem alól. A harcban szabadon cselekszik, küzd, és így végül túléli a csatát is. Nekem pedig rögtön eszembe jutottak Jézus szavai és a Szentírás tanítása:
Jegyzetlapok 1.: (Csontkukacok)
Egy emlék a korai éveimből arról, hogy milyen lenézettnek és megalázottnak lenni.
Szegények voltunk, ámbár a szolnoki lakótelepen mások se voltak sokkal gazdagabbak. (Na jó, a ’70-es évek vége felé már nyílt az olló, voltak, akik eljutottak „jugóba”, „cseszkóba”, mi meg sehová… illetve, amíg anyu élt, addig nyáron a Balatonra szakszervezeti táborba, de a halála után ez is megszűnt, maradt nagyi nyugdíja hármunknak, meg az árvajáradék…)
