Sípos (S) Gyula: Péter vitéz és a sárkány
A sárkány egy szép nyári délután érkezett. Hatalmas üvöltéssel körbe repülte a falut, lángcsóvát fújt, majd leszállt a közeli dombtetőre és onnan hirdette ki nagy hangon: a környék lakosai kötelesek minden héten egyszer ellátni őt minden földi jóval, étellel-itallal, mert ha nem, felégeti a falut és elpusztít minden élőt.
Sírtak-ríttak az emberek, de mit tehettek, etették a sárkányt hétről-hétre, hónapról hónapra, az meg csak hízott, kövéredett a dombtetőn.
Élt a faluban egy család, apa, anya és gyermekeik. Nem voltak se gazdagok, se szegények, ettek is, nem is, jutott is, maradt is, s amikor rájuk került a sor, ők is kiürítették a hűtőszekrényüket, mindent bepakoltak két nagy hátizsákba, s a szülők vitték fel a dombra az ételt-italt a falánk fenevadnak..
Az egyik fiukat Petinek hívták, ő volt a legkíváncsibb mind között. Az ajtóból nézte, ahogy édesanyja sírva pakolja össze a sok finom ételt. - „Ez így nem mehet tovább!” – gondolta a fiú, és töprengeni kezdett, hogyan vethetne véget a sárkány garázdálkodásának, győzhetné le, hogy az ne zargassa többet a falu lakóit. Egyszer csak eszébe jutott, milyen rosszul érezte magát, amikor falánkoskodott és elrontotta vele a gyomrát.
-Ez a megoldás! – kiáltott fel, és rögtön munkához látott. Egy vödörben összeöntött mindent, amit csak talált: megsavanyodott tejet, citromlét, lottyadt paradicsomot, szétázott kutyakaját, ezt is, azt is, aztán jól elkeverte mindet egy bottal a vödörben. Amikor elkészült, a trutymóval együtt elindult fel a sárkány dombjára, de óvatosan, nehogy valaki észre vegye. Ahogy közeledett, már messziről hallotta a sárkány nagy csámcsogását, büfögését, horkangatását, ahogy az két pofára zabálta a Peti szülei által felvitt finom ennivalókat.
Peti türelmesen várt, s amikor a sárkány elfordult, gyorsan az ételek közé rakta a vödröt is, majd visszaszaladt a fák közé.
Másnap reggel alig várta, hogy felkeljen a család és mindenki munkához lásson, már osont is fel a dombra. Hamar megérezte a sárkány jellegzetes szagát, de valami mást is, rettentő büdöset, ami miatt elmosolyodott. „Sikerült!” – gondolta, és megszaporázta a lépteit.
Fent a dombon az oldalán feküdt a nagy sárkány és a vödörnyi trutymóval elrontott hasát simogatva nyögdécselt. De nem csak nyögdécselt, hanem nyögött, szuszogott, és közben nagyokat pukizott. Mit pukizott? Szellentett, rotyizott, de akkorákat, hogy még a fák ágai is belehajoltak.
Amikor ezt Peti meglátta, nagy bátran kilépett a sárkány elé és így szólt hozzá:
-Na, te gonosz sárkányt, most elérkezett a véged. Tudd meg, hogy megmérgeztelek. Bizony meg is halsz, hacsak én oda nem adom neked az ellenmérget! De azt meg nem kapod, amíg meg nem ígéred, hogy többé nem zaklatod a falut!
Sírt a sárkány, könyörgött nagy fájdalmában, mindent megígért, csak mentse meg a fiú az életét. Ahogy megegyeztek, Peti fogta a kiürült vödröt, haza szaladt vele, jól kimosta, majd tiszta vízzel megtöltve visszavitte a sárkánynak.
-Elhoztam az ellenmérget, a titkos csodavizet- mondta neki. - Ebből kell innod minden nap egy vödörrel egy héten keresztül. Én elhozom neked, te pedig addig is itt fekszel és vársz rám.
Hozta is Peti minden nap a vödör vizet, itta is a sárkány, s ha már ott voltak és együtt voltak, beszélgetni kezdtek egymással. Kiderült, hogy a sárkány nem is olyan gonosz, mint hitték, csak magányos, és nem tudja, hogyan barátkozhatna össze másokkal.
-Az nem olyan nehéz – mondta neki a fiú -, majd én arra is megtanítalak!
A nagy réten csúfoskodott egy régi gémeskút. Nagy fakarja megroppanva lógott a földig. Ezt javították meg először. A sárkány kidöntött egy szép szálfát, legallyazta, aztán mancsaiba kapva levitte a kúthoz, ahol Petivel együtt kicserélték a törött kútkart az újra. Na, ennek már örültek a faluban, bár a sárkányhoz még nem mertek közelebb menni. Hanem miután az Peti vezetésével kitisztította a vizesárkokat, már beszédbe is elegyedtek vele. Amikor pedig kijavította a kőfalat akkora kövekkel, hogy azokat csak a sárkány tudta felemelni nagy erejével, akkor már együtt kenték a maltert a kövek közé. Egyszer pedig, amikor egy farkasfalka kerülgette a falu juhnyáját, Peti felpattant a sárkány hátára, és úgy elüldözték a farkasokat, hogy azok azóta se mertek visszatérni juhot rabolni. Akkor bizony már megtapsolták őket. Simogatták a sárkány oldalát, és önként hozták a finomságokat neki, hogy egyen.
Azóta Petit csak Péter vitéznek hívják. A sárkánynak pedig tetőt emeltek a feje fölé a dombra, hogy ott élhessen. De nem kell már neki ételt felhordani, hanem ő jön le minden nap, és hol az egyik háznál ebédel a családdal, hol a másiknál, de épp csak annyit, amennyi szükséges. A sok mozgástól és mértékletes étkezéstől megkarcsúsodott, megszépült, természete is barátságos és kedves lett. Péter vitéz el is mondta neki, hogy ha így folytatja, egyszer csak megjelennek itt a sárkánylányok is, a deli sárkánylegényt keresve.
Elpirult a sárkány a dicséretre, kihúzta magát. Már ő is hitte, hogy megtörténhet, és neki is szép élete lehet, családdal és kis sárkánygyerekekkel.
Elárulhatjuk, hogy ez így is történt. Addig azonban még sok víz lefolyt a patakon és sok kalandon mentek ők ketten végig, Péter vitéz és a sárkány.
