Címlap
A fotózás káros az emlékekre
Egy új tudományos kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány szerint nem érdemes lefényképezni azt, amire emlékezni szeretnénk, mert ezzel épp az ellenkező hatást érjük el. Azok, akik egy múzeumban mindent lefotóznak, később rosszabbul emlékeznek a látottakra, mint azok, akik csak megbámulják a kiállított tárgyakat.
A Szűzanya 2014. január 25-i üzenete Medjugorjéból
„Drága gyermekek! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy imátok visszfénye hatással legyen azokra, akikkel találkoztok. Tegyétek látható helyre a Szentírást családjaitokban és olvassátok, hogy a béke szavai fakadjanak szívetekben. Gyermekeim, veletek és értetek imádkozom, hogy napról napra nyitottabbak legyetek Isten akaratára. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Medjugorje, 2014. január 25.
Játékfilm készül Teréz anyáról
tékfilm készül Teréz anyáról: az I Thirst (Szomjazom) című életrajzi alkotás forgatókönyvét Keir Pearson, a Hotel Ruanda forgatókönyvének Oscar-jelölt társszerzője készíti.
Szeretetláng ünnep február 2-án
Szeretetláng átadással a következő helyeken és időpontokban érhető el:
Egy nap alatt 200 ezer gyűlt össze a meglopott japánnak
Yoshihiro Simada japán utazó 2008 óta járta német gyártmányú összecsukható biciklijén a világot. Miután Albániától Lisszabonig, Afrikától Mexikóig sok fele tekert már, egy hete, pénteken Budapestre érkezett. Még aznap este el is lopták tőle nagy becsben tartott kerékpárját.
Újabb támadás a családok ellen?
Febr. 3-án fog szavazni az Európai Parlament a Lunacek jelentésről, ami hivatalosan az "EU ütemterv a szexuális orientáción ill. nemi identitáson alapuló homofóbia és diszkrimináció ellen" néven fut. Részletek:
Nátrium-glutamát: az idegméreg, amitől minden finom
A kínai konyha európai és amerikai területen való elterjedésével együtt egy új "betegség" is megjelent, mégpedig a kínai étterem szindróma.
Ez lett a nagy oltásellenesség vége
A független és befolyásos Council of Foreign Relations kutatóintézet globális egészségügyi programja 2008 óta követi nyomon az oltással megelőzhető betegségek járványairól szóló híreket. A szervezet most bemutatott egy interaktív térképet, amelyen a kanyaró, mumpsz és szamárköhögés feljegyzett eseteinek számát mutatja be. Meglepően sok esetet regisztráltak azokban a fejlett országokban, amelyekben egyébként könnyen elérhető lenne a védőoltás.
Természetesen a vakcinával megelőzhető betegségek még mindig a gazdaságilag fejletlenebb országokban terjednek jobban. Afrika nyugati részén gyakoriak a kanyaró- és kolerajárványok, Zimbabwéban pedig több mint háromezer tífuszos esetet regisztráltak. A kanyaró a másik leggyakrabban előforduló betegség: 2008-tól napjainkig több mint húszezer esetet regisztráltak India, Pakisztán, Indonézia és a Fülöp-szigetek területén.
De az igazán érdekes fejlemények a fejlett és gazdag országokban vannak, az Egyesült Államokban például több ezer szamárköhögéses megbetegedés volt: egyedül Wisconsin államban hétezer esetről tudnak 2011 és 2013 között, míg Kaliforniában tízezernél is többen betegedtek meg a kórokozótól, amit egyébként majdnem sikerült teljesen eltüntetni a Föld színéről.
Bár a fejlődő országokkal kapcsolatos adatok nem túl pontosak, mert sok esetet nem jeleznek az ottani egészségügyi hatóságoknak, a fejlett országokban pontosak lehetnek a megfigyelések. A nyugati világban a betegségek terjedése nagy valószínűséggel az oltásellenes mozgalom számlájára írható.
A brit Andrew Wakefield hírhedt tanulmánya áll az egész hátterében, amelyben azt próbálta bizonyítani, hogy összefüggés van a vakcinák és az autizmus között. Ezt másnak nem sikerült igazolnia, azt viszont igen, hogy Wakefield valószínűleg profitálni akart az oltások várható csökkenéséből (kutatásait olyan ügyvédek pénzelték, akik az oltóanyaggyártókat perlő szülőket képviselték).
Bár elméleteit cáfolták, Wakefield nagyon sok ember fülébe bogarat ültetett, és miatta többen úgy döntöttek, hogy nem oltatják be gyermekeiket. Mára már orvosi végzettség nélküli színészek és más hírességek az oltásellenes mozgalom fő szószólói. Nekik köszönhető, hogy az több évtizedes munkával majdnem megállított betegségek megint képesek járványokat okozni a fejlett nyugaton.
(index)
Megnyílt a Cseh Péter archívum a Magyar Kultúra napján
Az archívum a budai Várban található Mailáth-palotában nyílt meg a négy éve elhunyt művész 71. születésnapján. A gyűjtemény átveszi, őrzi, nyilvántartja, kezeli és feldolgozza a Cseh Tamás életművéhez kapcsolódó magániratokat és tárgyakat, elvégzi az iratanyag és a kapcsolódó dokumentumok, életinterjúk tudományos feldolgozását és közzétételét.
„Cseh Tamás életműve Bereményi Géza szövegeivel a magyar daltörténet egyik legkiemelkedőbb része – mondta a megnyitón Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára. – Cseh Tamás dalai olyanok, mintha nagylemez méretű vaskos emlékkönyvek lennének, tele vannak levelekkel, megsárgult fotókkal.” Halász János rámutatott: Cseh Tamás és Bereményi Géza tudták, hogy amiről nem lehet beszélni, arról énekelni kell.
Az eddig az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által gondozott archívum új otthona a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) egyik épületének termeiben kapott helyet. Mikó Zsuzsanna, az MNL főigazgatója kiemelte: Cseh Tamás életműve a magyar történelem részévé vált, a szakmai feldolgozás munkája csütörtöktől megkezdődik. Fontos feladatnak nevezte a levéltár azon küldetését, hogy a jövő nemzedékek, generációk számára megőrizzék az elődök által összegyűjtött dokumentumokat, ezzel segítve a történelmi múlt megismerését.
A Cseh Tamás Archívum vezetője Hanák Gábor történész-filmrendező, aki az OSZK Történeti Interjúk Tárának címzetes igazgatójaként eddig is a gyűjtés főszervezője volt Bereményi Géza, valamint Császár Bíró Éva, Cseh Tamás özvegye és mások közreműködésével. Hanák Gábor hangsúlyozta: a Cseh Tamással és a környezetében történt események felbecsülhetetlenül hozzájárulnak a magyar történelem teljesebb megismeréséhez a hatvanas évektől a kilencvenes évekig.
„Zavarba ejtő számomra itt lenni, ugyanakkor ünnep, hogy lett egy ilyen hely. Egy évvel Tamás halála után alakult meg az archívum, de a digitalizálást Hanák Gábor már Tamás életében elkezdte. Úgy tudom, vidéki művelődési házakban is sok olyan anyag van, amelyet még nem gyűjtöttek össze, és fontos lenne megkérdezni minél több embert, akik valamilyen módon kapcsolatban álltak vele, hogy életútinterjúkban beszéljenek róla és a korról” – válaszolta Császár Bíró Éva az MTI kérdésére.
Cseh Tamás 1943. január 22-én született. Az énekes, zeneszerző, előadóművész hosszú, súlyos betegség után 2009. augusztus 7-én hunyt el. Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemend tisztikeresztjével, 2001-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
MTI/Magyar Kurír
Kicsit kevésbé fogy a magyar
2013 első tizenegy hónapjának előzetes adatai szerint az előző év azonos időszakához képest a halálozások száma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében mérséklődött a természetes fogyás üteme - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.
Az előzetes adatok szerint 2013-ban a születésszám az év első öt hónapjában és augusztusban elmaradt az előző évitől, a többi öt hónapban pedig emelkedett. 2013 november végéig 81 241 gyermek született, 2 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában. A halálozások száma nyolc hónapban csökkent, három hónapban viszont enyhén emelkedett az előző év azonos hónapjaihoz képest. Az év első tizenegy hónapjában 2,6 százalékkal csökkent az elhunytak száma az előző évhez képest. A természetes fogyás 33 641 volt, 1 433-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az év első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre több mint 5 csecsemőhalálozás jutott, 0,3 ezrelékponttal több, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,8 ezrelékes értéke nem változott az előző évhez képest.
Mint írták: a házasságkötések havonkénti száma változóan alakult: hat hónapban több, öt hónapban viszont kevesebb frigyet regisztráltak, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb visszaesés februárban történt, amikor a házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított száma több mint 10 százalékkal csökkent, míg augusztusban 11,6 százalékos emelkedés volt tapasztalható az előző év azonos időszakához képest. Összességében 2013 első tizenegy hónapjában 34 721 házasságot anyakönyveztek, 640-nel, 1,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH tájékoztatásában.
(MTI)
Ferenc pápa: Javaink ne uralják, hanem szolgálják az emberiséget
Ferenc pápa üzenetben fordult a davosi Világgazdasági Fórum résztvevőihez. A svájci Davosban 44. alkalommal rendezik meg január 22. és 25. között a Világgazdasági Fórumot, amely idén a következő témával foglalkozik: A világ átalakulásának következményei a társadalmi, politikai és az üzleti életben.
Emberi méltóság, gazdasági élet a közjó szolgálatában, társadalmi befogadás, harc az éhség ellen, a menekültek helyzetének javítása – ezek a fő témái annak az üzenetnek, amelyet Ferenc pápa küldött a találkozó mintegy 2500 résztvevőjéhez. Közöttük jelen van mintegy 40 állam- és kormányfő, Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár és Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke.
A Fórum alapítójának és ügyvezető elnökének címzett pápai üzenetet Peter Turkson bíboros, a Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke olvasta fel.
A pápa megköszönte a kedves felkérést, hogy üzenetben forduljon a Világgazdasági Fórum éves üléséhez, amelyet szokás szerint Davos-Klosters-ben tartanak a hónap végén. „Bízom abban, hogy a találkozó alkalmat nyújt arra, hogy a résztvevők elmélyítsék megfontolásaikat, amelyek az utóbbi években az egész világot sújtó gazdasági válság okaira irányulnak” – írja levelében a pápa, majd így folytatja:
„Szeretnék néhány észrevételt tenni, abban a reményben, hogy azok gazdagíthatják a fórumon zajló vitát, és hasznos módon járulhatnak hozzá fontos munkájához. Különböző területeken számottevő változások és jelentős haladás korát éljük, amelyek fontos következményekkel járnak az emberiség életét illetően.” Valóban, „dicséretre méltók azok a lépések, amelyek az emberek jólétének javítására irányulnak olyan területeken, mint az egészségügyi ellátás, oktatás és kommunikáció” – idéz a pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása 52. pontjából.
El kell ismernünk, hogy a modern vállalkozói tevékenység alapvető szerepet játszott ezeknek a változásoknak a megvalósításában, ösztönözve és fejlesztve az emberi intelligencia hatalmas erőforrásait. Ennek ellenére az elért sikerek – bár sok ember számára mérsékelték a szegénységet – gyakran széleskörű szociális kirekesztéshez vezettek. Valóban, korunk embereinek nagy része továbbra is megtapasztalja nap mint nap a bizonytalanságot és annak gyakran drámai következményeit.
A találkozó keretében szeretném hangsúlyozni annak a jelentőségét, amellyel a különféle politikai és gazdasági szektorok rendelkeznek, hogy előmozdítsanak egy mindenkit befogadó megközelítést, amely figyelembe veszi minden ember méltóságát és a közjót. Egy olyan megfontolásra utalok, amelynek jelen kellene lennie minden politikai és gazdasági döntésben, de amely időnként alig látszik valamivel többnek egy mellékes gondolatnál.
Mindazok, akik ezekben a szektorokban dolgoznak, konkrét felelősséggel tartoznak mások iránt, különös tekintettel azokra, akik a legtörékenyebbek, leggyengébbek és legsebezhetőbbek. Tűrhetetlen, hogy emberek ezrei továbbra is naponta éhen halnak, holott nagy mennyiségű élelmiszer áll rendelkezésre, amelyet gyakran elpazarolnak.
Ehhez hasonlóan nem maradhatunk közömbösek a sok menekült iránt sem, akik az emberhez méltó élet minimális körülményeit keresik, és akik nemcsak, hogy nem találnak befogadásra, de gyakran tragikus körülmények között életüket is veszítik, miközben egyik helyről a másikra igyekeznek.
Tudom, hogy ezek erőteljes, sőt drámai szavak, de az a céljuk, hogy egyrészt megerősítsék, másrészt ösztönözzék ezt a közgyűlést a dolgok megváltoztatására. Akik bebizonyították képességüket arra, hogy újítsanak és megjavítsák sok ember életét találékonyságuk és professzionális szaktudásuk révén, a továbbiakban is járuljanak hozzá ahhoz, hogy szakképzettségüket azoknak a szolgálatába állítsák, akik még mindig mélyszegénységben élnek.
Szükség van egy megújult, mély és szélesebb értelemben vett felelősségre mindenki részéről. „Az üzleti vállalkozás voltaképpen egy hivatásforma, egy nemes hivatás, feltéve, ha az érdekelt személy felteszi magának a kérdést az élet szélesebb körű jelentésére vonatkozóan” (Evangelii gaudium, 203). Ezek a férfiak és nők hatékonyabban szolgálhatják a közjót és hozzáférhetőbbé teszik a világ javait mindenki számára. Ennek ellenére az egyenlőség iránti elkötelezettség valami többletet igényel, mint a gazdasági növekedés, bár feltételezi azt.
Mindenekelőtt igényli „a személy transzcendens szemléletét” (XVI. Benedek, Caritas in veritate, 11), mivel „az örök élet távlata nélkül az evilági fejlődés légüres térbe kerül”. Felszólít továbbá olyan döntésekre, mechanizmusokra és folyamatokra, amelyek a javak jobb elosztására, foglalkoztatási erőforrások megteremtésére irányulnak, és elősegítik a szegények helyzetének átfogó javítását, ami túlmutat a pusztán jóléti, a szociális ellátás biztosítására irányuló gondolkodásmódon.
Meg vagyok győződve, hogy a természetfeletti felé való nyitottságból kiindulva kialakulhatna egy új politikai és üzleti mentalitás, amely képes arra, hogy minden gazdasági és pénzügyi tevékenységet a valóban humánus etika szemszögéből közelítsen meg. A nemzetközi vállalkozói közösség számíthat sok nagyon becsületes és következetes embertársunkra, akinek munkáját az igazságosság, a nagylelkűség magasrendű eszményképei ihletik és irányítják, valamint akik felelősséget éreznek az emberi család hiteles fejlődése iránt.
Arra bátorítalak tehát benneteket, hogy merítsetek ezekből a nagy erkölcsi és emberi erőforrásokból; határozottan és előrelátóan nézzetek szembe ezzel a kihívással. Természetesen anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk minden tudomány és szakmai sajátos igényeit, arra kérlek benneteket: cselekedjetek úgy, hogy javaink ne uralják, hanem szolgálják az emberiséget!
Elnök Úr, Kedves Barátaim!
Bízva abban, hogy rövid üzenetemben a lelkipásztori gondoskodás jelét látjátok, és építő hozzájárulást ahhoz, hogy tevékenységetek legyen mindig egyre nemesebb és termékenyebb. Szeretném megismételni jókívánságaimat a találkozó sikeréhez, miközben Isten áldásáért imádkozom az Ön számára, a fórum résztvevőire, valamint családjaikra és munkájukra” – írja a Világgazdasági Fórum elnökéhez és résztvevőihez intézett levelében Ferenc pápa.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír